Dezső Márton : Születésnapomra

 

 

 

Huszonhét éve kivágtak
a napra sülni meztelen,
nyirkos csecsem? fiában
gyönyörködött az esztelen.

Míg én fényt?l meggyötörten,
rámszáradt burkát levetve,
padló alá bújva öltem
emberi hangon nevetve.

És látni kezdtem hamarabb
szándékban a mozdulatot,
nyíló szájban a szavakat-
sírjából el nem oldatott

halottnak van ilyen szeme,
ilyen merev, ilyen száraz,
nem akarom látni vele,
többet ember hogyan választ.

Mégis szólnom kell, ha kaptam
varjak szemét, kígyók nyelvét,
mert világosra faragtam
szavaimnak szurkos testét.

Ezért kell, hogy térdig járjak
b?zös, sötét mocsarakban;
érted, pedig nem sajnállak;
majdnem-ember: fogadatlan.

Nem ismerlek meg fiamnak
neveljen a puszták jege,
az asszonynak, ha szoptatna
alvadt vér legyen a teje.

Igyál s egyed rohadt húsát,
szeretni fog így is ember,
felakasztottam a múzsát,
együtt lóg az istenemmel.

Legutóbb szerkesztette - Dezső Márton