– De pocsék ez a film! Rettenetesen unalmas. Mondja mit csinál az a sok csákányos színész?
– Azok nem színészek uram, a Himalája tetejére másznak épp, az Everestre.
– A micsodára?
– Az Everestre uram. Az imént említett hegység legmagasabb csúcsa a maga 8848 méterével.
– 8848 méter? Minek mennek ezek a tökfejek oda? Ahogy látom lefújja őket a szél, félig meg is vannak fagyva.
– Ez olyan dupla vagy semmi játék uram. Aki az Everest meghódítását célozza meg, az 50 %-ban számíthat
a halálra.
– Aha, már értem. Ez egy olyan fifikus, kicsit mazohista és exhibicionista öngyilkosság féle!
– Nem uram, senki nem meghalni megy. Meghódítani a csúcsot! Az ugyanis hatalmas dicsőséget jelent, nem annyira a külvilágnak, mint saját személyének.
– Saját személyének? Teszem azt, ha senki nem ismeri a nevét, akkor mire jó az neki?
– Tisztelettel, ha gondolja, néhány sikeres célbaérőt iderendelhetek…
– Nem szükséges. Vegye meg nekem azt a hegyet!
– Az Everestet, uram?
– Azt! Magának oontosan tudja, nem igen létezik olyan dolog a világon, amit meg ne tudnék venni,
többszörösen is.
– Ahogy parancsolja. Mennyit áldoz a célért?
– Ne alkudjon! Beszéljen az érintett ország kormányával, amennyit kérnek, annyit adjon. Hadd örüljenek, hogy fogtak egy madarat, aki egy világtól elzárt ocsmányságot megvesz tőlük, csak azért, mert olyan kirívóan magas.
– Mit kezdjünk a hegymászókkal uram?
– A hegymászókat letiltjuk!
– Nem fognak beletörődni.
– Nézzen ki a Földön egy roppantúl olcsó helyet,
odaépítünk nekik egy… mit mondott, hány méteres?
– 8848 méter uram.
– Jó, egy 9000 méter magas rahedli nagy, böhöm hegyet és megengedjük nekik, hogy felmásszanak rá.
– Ez, ha nem haragszik, nagyon bonyolult. Az Everestet nem egy nekifutásra szokták megmászni.
– Ne fárasszon a részletekkel! Csinálja úgy, hogy jó legyen a mászóknak, nem garasoskodunk. Olyan ronda műhegyet csinál nekik, amilyenre igény van.
– Ahogy parancsolja uram. És mi legyen az Everesttel?
– Nos, ha már ilyen kimagasló hely, a leges-legkimagaslóbb, ha jól értem, áthelyezem a rezidenciámat. Fellövünk egy műholdat, aminek segítségével mindig mindenkivel kapcsolatban leszek, a világnak pedig bedobunk egy kacsát, hogy visszavonultam remete magányomba az Everest tetejére.
– Megbocsájt, a hőmérséklet legalábbis szeszélyes arrafelé. A plusz 40-től, a mínusz 60-70 fokig percek alatt
változik, iszonyatosak a viharok.
– Magára bízom, a pénz nem számít. Beton, vasbeton, meg ami szükséges! Fedett, 3000 négyzetméteres
remetelakot csináljon nekem, klímaberendezéssel! Amikor túl erősen süt az a nyavajás nap, akkor tompítsa,
amikor dermesztő hideg van és vihar, akkor az elraktározott napsugarakkal természetes fényt kérnék
az új rezidenciámba. A pénz nem számít! Ne tátogjon!
– Értem…
– Egy apróság! Állandó 28 fokot kérek, se többet, se kevesebbet. Gondoskodjanak, leszállópályáról, nem csak mini helikoptereknek, ha kell egy Concordnak is és minden egyebről, ami az élethez szükséges.
– Meglesz uram. Hogy tálaljam a sajtónak?
– Ne szaladjon előre az időben! Először is ahhoz, hogy ez biztonságos legyen, abban a pocsék nagy magasságban, mennyi időre van szükség az építkezéshez, klímaberendezéssel, leszállópályákkal, külön épülettel a karbantartóknak?
– Summa summárom, ha belehúzok, egy fél év alatt megcsinálom uram.
– Az rengeteg idő, de most az egyszer nem sürgetem. Azt hiszem, ott eléggé életveszélyes.
– Az. Arról is gondoskodnom kell, hogy folyamatosan elegendő oxigén legyen.
– Ez már a maga baja. Ez a nagy egész porszemnyi része, bár valóban nem jelentéktelen.
– Uram és hol fognak lakni a karbantartók? Nagyon hideg van ott, sokszor van nagyon hideg!
– Csináljon nekik egy 32 négyzetméteres, három emeletes épületet, 18 szobával. Ne hápogjon! Tudja, minél kisebb egy szoba, annál kevesebb energia szükséges a felfűtéséhez.
– Mivel fogjuk fűteni a személyzet körletét?
– Roppant jól fogalmazott, ez egy körlet, ahonnan ki nem tehetik a lábukat munkaidőn és sürgősségi helyzeteken kívül.
– Nem is tudnák uram, legfeljebb oxigén palackokkal.
– Sehogy se tegyék ki a lábukat! A fűtésről pedig saját maguk gondoskodjanak, ha már egy ilyen extra helyre
kerültnek. Gázzal, netán villanyárammal, a generátorjukat fizetem.
– Értem uram és milyen gyakran akar velük értekezni?
– Már említettem, hogy semmilyen gyakran nem akarok velük értekezni, csak sürgősségi esetekben. Munkaidőben tegyen róla, hogy ne lássam őket!
– Akkor tényleg remetének megy!
– Annak bizony-bizony, fel a világ tetejére.
– Szabad érdeklődnöm hogy oldjuk meg a kilátást?
– Milyen kilátást?
– Nagyon vastag üvegablakokat tehetnénk, hogy a vihar ne tépje szét és ne törje be őket, így zavartalanul
nézhetné a tájat.
– Micsodát!? Azt a ronda fehér, rideg, fagyos ocsmányságot? Gondoskodjon róla, hogy a kilátás egészen más legyen! Ez megoldható, nem?
– Uram, olyan lesz a kilátás amilyent akar!
– Szükségeltetik még egy műhold fellövés a meglevőkön kívül, vagy át tudjuk hárítani a szükségleteket a meglevőkre, az internet, mobiltelefon, televíziós elérhetőségek szempontjából.
– Semmire nincs szükség uram. A meglevő műholdjai mindent megoldanak.
– Remek, ezek után hogy fogok én szórakozni ott! A családomat egyelőre nem viszem fel, ki kell próbálnom,
hogy milyen. Mi lenne, ha olyan nyolc barátnőt felvinnék?
– Nyolcat? Meglesz uram!
– Mindegyiknek van még nyolc barátnője, gondolom.
– Igen uram.
– Akkor hetente változnak a nyolc barátnők.
– Értem uram.
– Erről a világnak mit sem kell tudnia, remetének megyek oda. Olyan önkéntes tibeti vagy ki tudja, hogy nevezik
ezeket. Elvonulok a világtól tudja. Magamba szállok vagy mi.
– Értem uram. A szokásos sajtóértekezleteket és vezetőségi üléseket onnan méltóztatik lebonyolítani?
– Nem! A leszállópályákat nagyon ritkán, de azért naponta négyszer, ötször szeretném használni.
– Még néhány apróság. Mit csináljunk a Greenpeace aktivistákkal?
– Semmit. Mit kellene csinálnunk?
– Tudja fel fognak lépni ez ellen.
– De hát ott semmi zöld nincs!
– Ők nem csak a zöldért, hanem mindenért ami természetes, ugranak ok nélkül vagy okkal… -itt elharapta szavát a titkár és gyorsan helyesbített ok nélkülire -Azaz ok nélkül!
– Vegyenek még nekik annyi hajót amennyire szükségük van, hogy furikázzanak a tengereken. Különben belépek a Greenpeace aktivisták közé, én leszek a főszponzoruk.
– Ha nem haragszik uram, ez egy roppant bölcs döntés.
– Mondja, onnan felfelé mi van? Már a világűr?
– Nem teljesen, de emberi életre alkalmas hely már egyáltalán nincs.
– Remek, akkor megvesszük. Amit eddig beszéltünk, az nem alku tárgya. Mindent vezényeljen, irányítson,
bonyolítson, ott akarok lenni a világ tetején, jó magasról nézni le ezekre a kis szerencsétlen hangyákra, mint maga is.
A titkár nyelt egy nagyot, olyan jókora házi áldás mellett, bólintott, mosolygott.
– Igen uram meglesz. – válaszolta.
Telt, múlt az idő a világ tetején. Az összes közeli alacsonyabb csúcsok és az Everest közötti völgyeket,
szakadékokat betonnal kellett feltölteni a biztonságos zarándokhely kiépítése kedvéért.
Már a harmadik hetét töltötte ott Mr. Mister, amikor is kétségbeesetten jelzett a többezer kilométerre levő
titkárának, hogy valami nagy baj lehet, nem 28 fok van bent, néhány hektáros zarándok cellájában, csak 27,4 és valami mormog, amiről határozottan állítja, hogy nem a klímaberendezés. A levegő sem olyan, mint rég és úgy remegnek a lábai, de nem is biztos, hogy a lábai, lehet hogy a padló a talpa alatt. A lányok a szaunában még nem vettek észre semmit. Az egyikük a golfpályán sütkérezett, de amint erre gondolt Mr. Mister, érezte hogy valami nem stimmel.
Titkárja jelentette, ez megszokott esemény az Everesten, valószínűleg egy szokványosnál erősebb vihar, de az építmény mindent kibír, a legerősebb földrengést is. Nem sérülhetett meg a szigetelő rendszer sem, a hőmérséklet sűlyedés egész egyszerűen egy abszurd külső lehűlés következménye lehet csak. Mr. Mister kezdett megnyugodni, ám a világítás egyszer csak megint megszűnt. Dühösen üvöltve, a pánik kezdeti szakaszában ordítozott, hogy azonnal ébresszék a karbantartókat, a kifutópályákat tegyék elérhetővé, segítséget kér.
Mr. Mister mindig mindennel számolt. Űrhajója ugyan nem volt, legalábbis itt fent nem, de a légiközlekedésre használt repülőgépjei és helikopterei a legstrapabíróbbak és megbizhatóbbak voltak.
Így aztán kezdett megnyugodni a legrosszabb esetben egész egyszerűen szól az ügyeletes pilótáknak, akik külön helyiségben, a személyzeti épületben, egy-egy komfortos három négyzetméteres szobában várták a szolgálatot. Riasztani is akarta őket, amikor megnyugodott. Megint volt fény, a hőmérő pedig a rendes 28 fokot mutatta. Csak az a rezgés nem tűnt el teljesen a lába alól.
– Enyje-benyje majd elmúlik ez is. Különben is az egész családomat idehozom, nekünk dukál, hogy itt legyünk a világ tetején. Nem hiába hívnak minket Misternek. Egészen érdekes, hogy a beosztottjaim Mr. Misternek szólítanak.
És ekkor elkezdett fokozódni a remegés, robajjá váltott. Mr. Mister begyulladt, a lányok sikoltoztak, el kezdett hullani a vakolat. Pillanatok alatt 30 fokot süllyedt a belső hőmérséklet, majd egyre tovább hűlt. Nem volt hazárdjátékos, a mínusz 80 fokot is átvészelni képes ruhadarabokat pillanatok alatt felkapkodták, de a robaj folytatódott. Már több négyzetméteres beton darabok hulltak -nem egyszerű vakolatként-, mindenfelé.
Megint nem volt fény! Elkezdte csapkodni a számítógépje monitorját, de hirtelen rádöbbent, hogy elektromosság nélkül nem tud az internetre felmenni. Egy pillanatra megint visszajött az áram, ekkor dermedten tapasztalta, hogy így sem tud felmenni az internetre. A mobiltelefon jele megszűnt, minden remegett. Hatalmas, egyetlen mindent felülmúló robajjal szétesett alatta az Everest. A nagy hegy úgy döntött nem ad lakhelyet a pöffeszkedő embernek. A hegy, amiről az őslakosok nagyon jól tudták korábbról is, hogy nem botor, igazságot tett!
A beton ocsmányság gleccserhordalékká degenerálódott. A vihar tett róla, hogy az egésznek az emlékét a vastag hó és jég eltüntesse mindörökre. Az Everest néhány méterrel alacsonyabb lett, de mérhetetlenül igazságosabb.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.02. @ 06:38 :: Boér Péter Pál
