Megjelent Petrozsényi Nagy Pál két könyve

Életképek (Elbeszélések és egyéb kisprózai alkotások); Túrós puliszka (Elbeszélések, novellál)

 

Petrozsényi Nagy Pál

 

Nagy Pál Kolozsvárról származó, jelenleg Kecskeméten él? nyugdíjas tanár. Többnemzetiség? környezetben nevelkedve már kisgyermekkorában kapcsolatba került sváb, szász, román, olasz emberekkel, nyelvüket megtanulta, majd ismereteit különböz? szint? iskolákban kamatoztatta. Egy a CeauÃ?Ÿescu-rendszerben dolgozó kisebbségi tanárnak erre sajnos elég ritkán nyílt lehet?sége, ezért f?ként magánúton, kés?bb pedig Kecskeméten folytatta ilyen irányú tevékenységét. Hogy milyen sikerrel? No comment: munkanélküli tanárként, öt idegen nyelvvel a tarsolyában vonult nyugdíjba.

 

Magyarországon megjelent könyvei: Cirkusz (novellák, karcolatok). Az én német nyelvtankönyvem (német leíró nyelvtan). Megvásárolható a kiadótól: novumverlag.hu, bookline.hu. Túrós puliszka (elbeszélések, novellák). Megvásárolható a kiadótól: adlibrum.hu, bookline. hu. Életképek (elbeszélések és egyéb kisprózai alkotások). Elérhet?ség: adlibrum.hu, bookline.hu.

 

 

Petrozsényi Nagy Pál: Életképek – Elbeszélések és egyéb kisprózai alkotások

 

Életképek? Igen, társadalmi freskó a mai magyar valóságról, melynek valamennyi képvisel?jét megtaláljuk itt 250 oldalba s?rítve. A történetek egyik tipikus alakja a kisember, akit akárhányszor döngölnek a földbe, többnyire ott is marad sajnos. Van, aki lázad, verekszik, mint az Életképek „f?h?sei”.

 

Hiába: mint a föl-földobott k? mindig visszahullnak a magasból – a társadalom uralkodó er?ivel legfeljebb egy nagy ember szállhat szembe sikerrel. Szomorú, de az igazi valóság ez, amit az író dísztelen stílusban, mégis figyelemreméltó szuggesztivitással ábrázol. Az írások gerince az akció, ezért olvasmányosak is. Azonban minden cselekvésben ott bújkál a lélek és valamilyen eszmei mondanivaló, más szóval egyszerre voltaire-i, illetve maupassant-i és csehovi vonásokat mutatnak fel a kötet elbeszélései. A témák meglehet?sen változatosak, színesek: a prófétaság elöl menekül? Tóth Jónás (Éli, éli… !), társkeresés az interneten (Internet avagy az igazi), ezotéria (Hatodik érzék), irodalomköri capriccio (Sic itur ad astra), elfojtott vágyak (A nagy ugrás) stb. Aki mindezeket elolvassa, garantáltan sokáig fog még emlékezni reájuk.

 

Makkai János közíró, fest?m?vész – Kolozsvár:

 

„Különös olvasói élmény PNP írása. Életképek ezek, ahogyan az egyik novelláskötetének címében az író meg is fogalmazta. Sajátos hang, sajátos írói módszer. Bens?séges hangja miatt naplóhoz hasonlítható, mint például a Hatodik érzék. A történeteket általában a tények uralják, nem a szerepl?k akarata, sem egy írói koncepció. Stí­lusában inkább klasszikus, szerkezete arányos és mindegyikben ott bújik valamilyen eszmei mondanivaló is.

Az ember hajlamos arra, hogy megtagadja a rendezett életét?l különböz? világ létezését, a t?lünk messze tájakon folyó háborúk embertelenségét. A kilátástalanságot, az apokaliptikus képeket szórakoztató médiaélményként fogyasztjuk abban a hitben, hogy ez minket nem érint. Nem akarjuk észrevenni, hogy a lakásunk falain kívül is hasonlóan küzdelmes az élet. És akkor jön Petrozsényi Nagy Pál, aki nem a kellemes, szórakoztató lekt?rt nyújtja nekünk, hanem bedob az udvarunkba – figyelmeztetésül – egy lapát valóságot. Igaz, nem foglal állást semmilyen írásában sem, de ahogyan bemutatja az általa megfigyelt nagybet?s Életet, már maga egy bizonyos fokú állásfoglalás.

Én személy szerint úgy vagyok ezekkel az elbeszélésekkel, hogy bár nyersességük, érdességük, váratlan fordulatai olykor zavarnak, mégis kíváncsian várom a folytatást. Nem tudom elfelejteni a részleteket, gyakran vissza-visszatérnek az események és elgondolkoztatnak. Igen, P. N. P. írásainak felel?sségébreszt? a hatása, mi több, katartikus. A baj csupán az, amint azt Kocsis Ferenc a Hatodik érzék cím? elbeszélésben sejteti, hogy nem tanult meg sakkozni. Tudhat ? muzsikálni, verset írni, remek mérnök vagy akár látnok is lehetne, mégsem kell senkinek sem a tehetsége, tudása. Kedves Petrozsényi, Kocsis Ferenc, remélem, egyiknek sincs igaza. Én mindenestre szorítok nektek.”

 

 

Petrozsényi Nagy Pál: Túrós puliszka

 

Hátszöveg

 

Cselekményes, fordulópontokban gazdag meseszövés, reális élethelyzetek, elgondolkodtató csattanók. Íme, néhány lényeges sajátosság, ami az erdélyi származású Petrozsényi Nagy Pál írásait jellemzi. Stílusa egyszer?, teljesen sallangmentes, így persze nincsenek benne sem sziporkázó stílusbravúrok, sem meghökkent? képek, gondolattársítások, melyek jelenkori irodalmunkban oly buján tenyésznek. Hogy emiatt már nem is korszer?? Bizonyos vonatkozásban valóban nem, de olyan fontos ez? Jelen és múlt, Magyarország, Erdély: két kor, két világ. Vajon vannak-e bennük közös érintkez? pontok is? Mindezt bárki azonnal megtapasztalhatja, és ki tudja, talán önmagára is rábukkan, amint megízleli a Túrós puliszkát

 

 

Ajánlás – dr. Turai Kamil esztéta, f?iskolai docens recenziója

 

Egymással párhuzamosan olvastam Gion Nándor novelláit, Jókai Anna nevezetes regényét és Petrozsényi Nagy Pál elbeszéléskötetét. Legjobbnak utóbbit találtam. Valami abszolút „prózaírói” karaktert, vénát ízlelhettem benne, senkinél ily er?sen. Ez az ember tényleg el akar valamit mondani, valóban van mondanivalója, nem csak úgy mórikálja magát artisztikailag meg katyvaszlékos tukmálással. De hogyan is lehet az, hogy noha immár közelíti a hetvenet, mégsem ismeri senki (sztornó: alig ismeri valaki, helyesbítve: van, aki keveset hallott róla)? Nos, ez a rejtély teljes publikációs anomáliánkra és más egyéb málinkóinkra hívja fel a figyelmet, leplezi le. Petrozsényi Nagy Pál az „akkori” (jelenlegi) Romániában született, élete javát (rosszát) ott élte le, páriasorsra késztetve, a túlélés házi bajnokaként. Édesapját (református tiszteletes) többé-kevésbé kinyírták a bolsevikok (nemzetközi fasiszták), bár a maga módján idomulni igyekezett. Aztán Pali teng?dött, hányódott, verg?dött, pangott, ping-pangott. Volt sok minden, míg semmi se lett bel?le. Artista is, meg Zsil-völgyi bányász, meg hipnotiz?r, kutyaidomár, s?t tanügyi káder, újságíró. Belelátott a hömpölyög? élet vastagjába. Elmerült a rája zúduló létóceán hárommillió pudos malomörvényében. Számosan bedarálta ?t ez a forgó, csillaggá csapta ki, tekn?ssé kerekítette, világügyel? avatárrá. Konok kényszerképzetem (vállalom érte a totemisztikus felel?sséget), hogy ez a súlyos – másfél mázsás – egyéniség tulajdonképpen eredetileg MÉLYTENGERI TEKN?S (s?t: tekn?c, párja a n?ci). Egészen más dimenzióban él, mint mink. (Miközben, persze, ugyanabban.)

Évezredekre nyúló végtelenül lassú és gondos, kiérlelt és agyonismételt mozdulatokkal hajlítja-hajtja magát el?re (vissza, sehova) közönyös k?-közegében, a der?vel d?rített idióta id?ben. Semmi se hat rá (vastag szarupáncélja kizárja a sért?dést-sértést), ámbátor a simulékony-épphogy habzást, csekélyke ér-áramlatot is érzi, ?rzi emlékezete. Mindenképp csodalény. Mikoron jelen vaskos, kimerít?en döbbenetes kötetét (Ad Librum Kft, Bp. Mázsa tér 2-6., 334 oldal) gondozta, summázta az író ön-kritikáját fül-szövegbe harmonizálva, arcfotó-portréval hitelesítve mellékelte. Megmérgesedtem akkor: ki olvasna el ilyen unalmas m?vet, érdektelen eseménysort – mainapság, a felfokozott, felgyorsult horror-terror-vacui évtizedében? Nem lehetne blikkfangosabban, Pali barátom? Hát nem! Tudniillik a PRÓZAÍRÓÉ a RANG, meg kell szolgálni ellene-érte. Hittel, vérrel, vel?vel, áldozat-áldással. Imígyen. „Cselekményes, fordulópontokban gazdag meseszövés, reális élethelyzetek, elgondolkodtató csattanók. Íme, néhány lényeges sajátosság, ami az erdélyi származású Petrozsényi Nagy Pál írásait jellemzi.” Semmi fakszni, semmi behízelg? (elidegenít?) csáber?, csalétek. Cselekményes? Valóban, csupa-csel, cselszövevényes élet-létszövedék. Mind-mimindenen kell átrágnia magát az istenadta népe-fiának, míg eléri nagykorúságát, szépkorúságát? Fordulópontok akadnak b?ven, hacsak nem enyhítjük „határhelyzetté” az élettragédia szörny?ségét. Meseszövés biz’ ez, újra meg újra felfesl? mítosz-elemekkel. S reális is, ha nem is mindig a szó spanyolos (real=királyi) értelmében. Plebejus megmaradás-maradandóság ez, s elgondolkodtató csattanói is a Gondviselés meglepetés-szimptómáit er?sítik. (Apropó: Petrozsényiban nagyer?s a kompozíciós szándék, forma-bilincsbe szorító ön-fegyelem. De csak azért, hogy aztán, adandó alkalommal, annál hevesebb hirtelenséggel szakadjon, törjön, történjen, törekedjen. Mid?n az ezeréves óriástekn?s meglebbenti nem létez? uszonyait, s felkorbácsolja a befagyott tengert.) „Stílusa egyszer?, teljesen sallangmentes, így persze nincsenek benne sem sziporkázó stílusbravúrok, sem meghökkent? képek, gondolattársítások, melyek jelenkori irodalmunkban oly buján tenyésznek.” Korbírálat lenne, a kortársak ízekre szedése, agyagba döngölgetése? Dehogyis! Mindössze prózai „tudniillik miillik”, alapdefiníció kezd?knek. Merthogy a prózának – bármi ellenkez? híresztelés dacára – nem tiszte a sallang, metaforahabzás, kibogozhatatlan problémahalmaz. Az a költészeté (poézis=dagasztás), filozófiáé (=agyalásmámor). A jó próza átlátható, iható-ehet?. Lényegre tör?en egyértelm?, az ábrázolás együgy?ségében megragadó. Például nem nyelvészeti ringlispil, se társadalomépít? toronyugrás, álmélkodásra késztet? pikareszk. Egyszer?en felidézése annak, amit az író (vaj) élt, átszenvedett (köpülés közben), vagy amit ismer?sei éltek-élhettek (volna), vagy ami vágyaiban-retteneteiben kigyöngyöz?dött idegzetében. Csupa konkrétum, vasvalóság, vakablak a világra. „Hogy emiatt már nem is korszer?? Bizonyos vonatkozásban valóban nem, de olyan fontos ez?” Hadd mondjak ellent! Petrozsényi igenis korszer? (még a kór-szer?ség értelmében is). Rajta tartja hóttbeteg világunk üterén ujja bögyét. Minden rezdületét, lázát, kinyúvadását regisztrálja, a maga módján: m?vészi er?vel. Labdacsot, pirulát is ír (rá) a kórra, kora kórjára. Érver?s életkedvet, kicsikét keser? népi humort. Nem a legeslegújabbat, csak úgy tízezer esztend?sen ki- és megpróbáltat. Kell az a vesznifeszített újmódi magyarnak! „Jelen és múlt, Magyarország, Erdély: két kor, két világ. Vajon vannak-e bennük közös érintkez? pontok is? Mindezt bárki azonnal megtapasztalhatja, és ki tudja, talán önmagára is rábukkan…” És ez megint csak lényeg! Nem azért írok, hogy szórakoztassak. Nem azért, hogy magánmesékkel unatkoztassak! Nem történelmet vizezünk olvasmányossá! Nem, nem! Miközben kalandozunk közel- és régmúltban, önmagunkra bukkanunk „talántán”. S az esetlegesség bizonytalansága növeli bizalmunk. Nem mindenható kóklerrel állunk szemben. Gyógyszere nem holdbéli életelixír, macskagyökér, kígyóháj. Mikor is részesedik a kitartó olvasó egészséges megvilágosodásában? „…amint megízleli a Túrós puliszkát.” Tudniillik ez a könyv címe, címadó novellája, placebohatású népi receptje. Szereti Nagy Pál a társadalom kivetettjeit (ob-jektív=kivetett) megábrázolni. Az általa élt erdélyi-parciumi taner?ket, munkanélkülieket, a Ceausescu-éra kivesézett ex-egzisztenciáit. Nem elmond: megjelenít. Párbeszédeiben a másik lény, a másság mélyére hatol. Érti, megérti az eltér? szempontok beesés- és hajlásszögeit. Nem vázol: manifesztál. Kedvencei: szerelmesek, öregek, peremre szorultak. A mindennapiság nyúlósan szuggesztív tömkelegéb?l el?-el?villan néminem? extrém attraktivitás a valóság varázslataként. A Fogarasi-havasok barlang-alagútja, harci kutyák párbaja, kései s képzelt farkaskaland, satöbbi. Egészen behatóan, szociografikus mívességgel elemzi-jellemzi a váradi Czinka Panka cigánylakótelep hajdani belmili?jét. Ott lakott, odajárt ki, ? csak ért hozzá! Megrázó, megrendít? pária-sorsokat vizionál (nagyon is valószer?en, gyarmati globalitással) kültelki életképeiben, például a szeméttelepre csúszott orvos patkányidilljében. Egyéni életsorsokat mintáz csehovi minimal-arttal (Imola, Albi). Feledhetetlenül idézi fel a saját megfeleségesedései fiktív körpályáját, sikerbe fúló kudarcát, kút-arcot vetít? sír-kertjét. Le-lesiklik a pornográfia por-parkettjeire (néholság, lásd a könyv alvége, felesleg-kedveszeg?en). Számomra sokatmondó a saját íróságát, írói vajúdását (köpül?dését) fel-fejteget? számos részlet. Ezekb?l megtudjuk, hogy P. N. P. (olyan ez a bet?hármas, mint valami spirituális dinamitmárka) igazi íróként két különb-különb, egymásnak ellentmondó dologra egyszerre képes. Egyrészt légiesíti, pneumatizálja a kétségtelenül megtörténtet. Másrészt szubsztancionalizálja (ionizálja, tánciskolába járatja) a semmit, az elképzeltet. Úgy, hogy e kett? eggyé lesz. Nos, ez az írói, prózaírói alkímia lényege, esszenciája. S már csak a kérdés: mért nem veszi ezt a jeles, vérbeli íróembert a szakma, a kritika, irodalomtörténet észre? Hát mert az irodalomtörténetnek nincsen esze: legfeljebb az irodalomtörtén-észnek. Ha ugyan van! Pláne, szíve!

 

Turai Kamil

esztéta, f?iskolai docens

 

 

25látogató,2mai

Szerző H.Pulai Éva 1137 írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal.*Pulai Éva

7 Komment

  1. Nekem kimondottan tetszik a recenzió…
    Nem a megszokott udvarias dicséret, inkább összehasonlító, gondolatait magában tovagördítő, s azokat ébresztő, szavakat- mondatokat ízelgető, értő ember írása. (Hogy utána kell nézni pár szónak, az nekem kifejezetten teszik.)
    Na, már amennyire én értek az ily dolgokhoz…
    Gratulálok, barátsággal!

  2. Gratulálok könyveid megjelenéséhez. Neves méltatót nyertél meg a recenzióhoz, aki viszont nem a te érthető, olvasmányos stílusodban méltat. Nem az olvasóhoz szól, hanem önmagához, vagy egy szűk “beavatott ” körhöz.
    Hol lehet beszerezni? Az eddigi ízelítő írásaidból jobb recenzió volt számomra.

    Attila

Hagyj üzenetet