Szendrői Csaba : Kend?zött igazság

És te megrögzötten
beleszeretsz
minden jöttment délibábba
két felhajtás között –
ha tetszik, ha nem,
szégyellened kéne
legalább,
hogy bár elvileg az összes szín keveréke a fehér,
az emberiség megannyi alkotmánya egyben
mégis csak ürülék barna lenne;
vagy tegyél rendet, vagy a rend kivet magából.

Már nincs ránk igény.
Mi kalapban járnánk,
meg fényezett cip?ben,
és ballon kabátban is csak
esetlen sportcip?vel,
pedig pop.
És ha végignézem
a tévém csatornáit,
érzem is, hogy
csak egy összefolyt paletta,

ami persze magában is szép,
mintha batikolná a sors.
De hogyan legyek jóvágású,
ha rossz pofát vág
a világ?
Ugye mennyire édes a szabadság?
Néha gejl.

Most eltévedtél.
Látom, ahogy azt hitted, erre vártál,

most megint tanácsokért epedezel,
felrémlettél.
Álmomban épp az el?bb mutattam egy trükköt,
te becsuktad a szemed, és nem is érdekelt

– csak mert már láttam –
pedig én még soha nem mutattam;
megcsalták az illuzionistát,
a csoda elapadt

A csoda
két áramkör, meg egy relé.
Szarok belé!
Csak ülnék a padon, pardon,
nem önre, üljön be ön is egy körre!
Hogy a fentiek döntés elé állították?
Most láttass te egy csodát!
Nyisd szét a kabátod,
és hadd nézzem végig,
ahogy a vállad csücskén áll meg a naplemente.
Majd túl meztelenek leszünk,
hogy máshová vágyjunk innen.
Szemérmünk megtanít,
hogy pusztán a létezés elég.
Egyben a trükk, a divat és a technika.
Olyan mindegy, hogy az ember a majom fia,
ha istenig fejlesztjük magunk.

Lelepleztelek.
Most ölelj meg, vagy fagyj halálra.

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...