remeg? levelek a t?zviharban voltunk
holtomiglan rögzül? esemény
épp nyílt a száj egymáséba toltuk
bénán egybenöv? vénák és artériák kötegén
örök függ?ség
szer-telen
bolyongva mint
jó pár ezer évnyi
hozzánk hasonló sorsokba
Romboló és Júlia
Ádám és Céda
nem a száj vagyok
se a kéz
nem velem hanem engem
ne tovább, de mèg!
elegem van benned
dühös ölelések súlya
kuszálja a kollázst
bels? szer-vezet-len-s-ég ez
kérlek takarodj
nekem is mennem kell
veled
hogy ne hagyj el
míg egyszer csak hagyom
túlexponálva
ég halálra a két levél egy
szépia fotópapíron
