Markovics Radmila : Mosogatás másnapra

„Csak visszatekintve értheted meg az életet;
de, hogy megéld, ahhoz tekints előre.”
(Soren Kierkegaard)*

 

 

 

 

Szép ünnep a Húsvét, amit apraja, nagyja örömmel vár. A fiatalok azért, mert furdalja az oldalukat a kíváncsiság, ugyan mit hoz a nyuszika. Időben szedik a rengeteg füvet, amiből fészket raknak. Este alig jön álom a szemükre, reggel nem kell keltegetni őket, rohannak a fészekhez. Bármi is annak a tartalma, csillognak a szemek, tele marokkal hívják szüleiket: nézd, nézd mit hozott a nyuszi. Majd keresni kezdik a tojásokat, meg egyebet, amit szétszórt a nyuszi a kertben. Örömrivalgás veri fel minden kisgyermekes ház környékét. A szülők meglepetést színlelve ujjonganak, látva csemetéik lelkesedését.

Ahol már tudják a gyerekek, hogy a nyuszi szerepét a szülők töltik be, az öröm ott sem marad el, mert azt kapnak, amire szükség van, azon kívül egy kis édességet, gyümölcsöt mellé és kész.

És a felnőttek?  Azok nem örülnének meg egy kis meglepetésnek? Dehogynem!

Nálunk az idén a gyerekek mellett a család kapott még ajándékot egy-egy sólámpát. Járt érte ezer puszi, meg köszönet. Volt megelégedett arc, öröm és mosoly.

Az ebédnél szaporodott a család egy taggal, a legidősebb unokám fiúja is velünk volt. Isten hozta, mindaddig, míg szereti az unokámat.

Vidám hangulatban telt el az ebéd.

Igaz, megijedtem, hogy kevés lesz a májgombócos leves, és főzettem a lányommal még egy adagot. Persze több mint fele megmaradt, meg a húsokból is maradt elég, nem elég, hanem bőven elég, így hétfőn nem kell senkinek sem főzni, ismét van mit enni.

Férfias módra bevallom, hogy az orosz saláta nem sikerült. Én a tejfölre fogom, mert a megszokottat nem kaptam meg, aztán adhattam hozzá eget, szelet, még a kutyák, macskák is otthagyták. Erről ennyit. Szerencsére volt másfajta köret, savanyúság, így nem hiányzott senkinek az én speciális tejföllel készített salátám.

A kalácsom ehető volt az egyik fajta, a másik meg sikeres lett. Mindenki válogathatott, aszerint, ilyen kalácsehetnékje volt: puha vagy kemény. Egyedül a vendégváró rózsácskáim nem lehet elrontani, az mindenkinek foga alá való volt.

Kellemes beszélgetésben teltek a délutáni órák. Lassan kettesben maradtunk a lányommal, és úgy döntöttünk, pihenünk egyet, és csak azután megyünk ki a konyhai csatatérre.

Éppen csakhogy letettem a fejemet, csöngött a telefon.

— Vedd már fel kislányom, te eléred, biztos valaki húsvéti ünnepeket köszönt.

Felvette a kagylót, csodálkozóvá válik az arca, és nyújtja felém a telefont

— Igen, tessék — szóltam a telefonba.

Egy kedves ismerősöm hangját véltem felismerni, aki alig hallhatóan, nehezen ezt mondta:

„Bevettem az orvosságaimat, csak tőled búcsúzok el Radmilám. Meg akarok halni!”

Pillanatok alatt elszállt a fáradtságom, felugrottam, és rákérdeztem: „Hol vagy Valikám? Le ne tedd a kagyló! Hívd a mentőket, de rögtön!

— Mobilról hívlak. Ne szólj senkinek! — Ezzel megszakadt a vonal.

Szerencse, hogy a lányom még velem volt. Közös ismerősünket hívtam, de ő sem tudta, sem a mobilja számát, sem a pontos címét. Felhívta lányom a rendőrséget, őket szerettük volna kiküldeni hozzá, de ott senki sem vette fel a kagylót.

Ekkor felhívtuk a még hivatalos státuszban levő férjét, akivel külön élnek, és értesítettük az esetről. Megkértük, ő intézkedjen tovább, szóljon az első házasságából született fiának. Rendezkedjen. Menjen el az anyjához, nagy baj van!

Megígérte, megteszi a kellő lépéseket.

Ne legyen rá kíváncsi senki sem, milyen lelkiállapotba kerültem a lányommal együtt.

Megtalálják-e időben? Odahaza van-e? Mit kellett volna még tenni, hogy segítsek rajta?

Vártam a volt férj hívását, de a telefon némán állt a helyén, meg nem csörrent volna semmi pénzért sem.

Végre!

— Te vedd fel, lányom!

Felvette.

Hallom, csak annyit mondott: nagyon szívesen. Ezután letette a telefont.

— Mondd már ki, mi van?

— Megtalálták. A fia hívott és köszöni, hogy segítettünk.

Pár perc múlva ismét csörög a telefon, most a volt férj értesített bennünket, hogy a fia rátörte az ajtót, elvitette a kórházba, és rendbe jön a volt felesége.

Még egy kicsit beszélgettünk, és ezután megnyugodtam.

A mosogatást hétfőre halasztottam.

 

   

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.05. @ 16:00 :: Markovics Radmila
Szerző Markovics Radmila 66 Írás
MarkoviÇ Radmila, Kishegyes Belgrádban születtem, (ajaj) 1940. nov. 04-én. Vegyes házasságból származom. Apám Jovan, MarkoviÇ, anyám Süli Verona volt. Tanár voltam, nyugdíjas vagyok. Nagymama szervíz dolgozik hét közben az unokáknak. Szakkönyveket fordítottam magyar nyelvről szerbre, könyvem jelent meg Rövid történetek az életemből címmel. Szegeden doktoráltam magyar nyelvből, ÃÅjvidéken szereztem meg előzőleg a Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékén a magyar nyelv és irodalom, valamint a szerb nyelv és irodalom tanári diplomáját.