Markovics Radmila : A tantestület

A neve alapján ne ítéljünk meg senkit, mert ebben a soknemzetiségű környezetben úgy járhatnak, mint én.*

 

 

 

Az iskolaévet saját erőnkből nem tudtuk volna elkezdeni, mert nem volt elég tanárunk. Ezért fordultunk a bácstopolyai iskolához, meg az általános iskolához kisegítő tanárokért. Így minden tantárgyat lefedtünk, bár volt egy-két tantárgy, amit főiskolával rendelkező tanár vezetett. Fizikára beadta a kérvényt egy Preradovity Radivoj nevezetű szakember. Beszélgetésre hívattam, azzal, hogy megmagyarázzam neki, magyar nyelvű tagozatokra keresek tanárt, és sajnálattal közölnöm kell, hogy nem taníthat nálunk.

Megjelent a fizika tanár. Köszönt, és helyes magyarsággal kezdett hozzám beszélni.

— Kedves kollega, azt hiszem a saját csapdámba estem. Ön tökéletesen beszél magyarul. Nekünk meg a magyar tagozatokra kell a szakember, ugyanis szerb nyelven az tanít továbbra is, aki eddig Verbászról járt ki Lovtyenácra.

— Nem ön az első, aki azt hiszi a nevem alapján, hogy nem tudok más nyelvet, csak az anyanyelvemet, de én Bajsán nevelkedtem fel, ahol a szerbek tudnak magyarul, a magyarok meg tudnak szerbül.

— Örömmel hallom. Tulajdonképpen most már csak azt kell mondanom, hogy sok sikert itt nálunk.

Telt, múlt az idő, amikor az egyik topolyai ismerősöm huncut mosollyal az arcán azt mondta: „úgy tudom, a kishegyesi középiskolában szexi tanári van.”

— Micsoda? Szexi tanári? Ezt meg honnan szeded?

— Hallottam.

— Nem értem.

Másnap mondom én a tanáriban a kollegáknak:

— Képzeljétek az a fáma járja rólunk, hogy nekünk szexi tanárink van.

— Persze hogy az! Hiszen olyan kicsi, hogy nem mehetsz el senki mellett sem anélkül, hogy ne dörgölőzz hozzá — mondta Radivoj.

— Ezek szerint te vagy a tettes!

— Én bizony. Tán nincs igazam?

— De! Igazad van.

Legutóbbi módosítás: 2010.04.13. @ 11:49 :: Markovics Radmila
Szerző Markovics Radmila 66 Írás
MarkoviÇ Radmila, Kishegyes Belgrádban születtem, (ajaj) 1940. nov. 04-én. Vegyes házasságból származom. Apám Jovan, MarkoviÇ, anyám Süli Verona volt. Tanár voltam, nyugdíjas vagyok. Nagymama szervíz dolgozik hét közben az unokáknak. Szakkönyveket fordítottam magyar nyelvről szerbre, könyvem jelent meg Rövid történetek az életemből címmel. Szegeden doktoráltam magyar nyelvből, ÃÅjvidéken szereztem meg előzőleg a Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékén a magyar nyelv és irodalom, valamint a szerb nyelv és irodalom tanári diplomáját.