Végítélet-parafrázis
táj: nyár-pancs és humusz-zacc
víz-s?r? éj
n?-test-harangnak érc-hüvelyéb?l
vak-nyelv-csiklandta érc-szavú hangok
szelik a csöndet
gaz-tenger-alji d?lt-falú dombját fölveti sok hant
tudja a régi jelet még – prae-mortis engram –
mind a sok elhunyt
gy?lnek a holtak
megtelik lassan a lankás, hol csillog a Trónus; térdre!
hordszekerén az égi igéknek itt jöve máris
mennyei helyr?l, avagy odalentr?l, így, s úgy, de végleg
dönteni most fog
táj: fénykép – fakult, rezzenetlen
csönd-sziluettek
a régen áhított Méltányosság karnyújtásnyira immár
„Nos, ímé a Törvény!” hördül a horda, billen a mérleg
hirdet a Kard-szavú Úr
ekkor: talp-arcú vének, korukba idültek, szólani lépnek:
„Nagyúr, megállj most! Nemde dukálna – mert hisz ez ünnep –
némi vigasság – még ne ítélkezz! – kvázi: búcsú a Létt?l!”
„Hadd legyen akkor.” – így a Magasztos, s nyúlt poharáért
lett is azonnal bor, kacagás, odaliszk-rev? sok
?si hetérák, mint víg Lolitácskák ropták
kriptafalon dobolásztak egykori szentek, ?k se pihentek
diabólusz-t?zijáték, s mély erebusz-fény háttér
mind szilajul, hisz utoljára tehették
S az Úr poharába tölteni, tölteni, tölteni
buzgó kezek siettek újra meg újra
táj: pirkadat els? csókjától pirul
csönd-pamacs-fürtök-csüngnek
macskajaj-ágyból ébred a Fenség
kihalt a lankás, borg?zei hagyván, ekkorra eszmél:
„Hajnalodik már? Elt?ntek volna, vissza a sírba?
Elmaradt tehát a Szent Végítélet?!”
ekkor: talp-arcú vének, épp odaérnek, így szólva segélnek:
„Csitulj el Nagyúr már! Míg Te Bacchus és Vénusz
frigyében látogattál, majd lágyan Morpheusz
karjába siettél,
nos addigelé, mi dönteni voltunk kénytelen, íme:
Ítéletünk kész, ki föl, s le, eldöntöttük nyomban
megbékélve mind helyükön már. Épp csupán néhány
örökös-hangost kellett végérvénnyel szétkaszabolnunk
lásd, végleges, s síri a kuss itt – mindörökön már.”
táj: sperma-ezüst ég
csönd-csillámok tava
könny? hordszék suhan, lágy füst-ívet vonva
bársony-selyem belsejében
bóbiskoló utassal.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.20. @ 20:24 :: Rossner Roberto
