Tiszai P Imre : A csend ölel

*

 

A csend vonz,

ölel magához,

bennem létezik.

 

Éltem – s e vétkem – megölt.

A csönd átfon, kitölt.

Nyugalmat teremt,

féltőn temet.

 

Ne szólj, már nem kell!

Könyörgök

ne ébressz fel!

Hagyj pihenni,

hagyj megnyugodni!

Ne akarj visszahívni

engedj elmenni!

Ne sírj!

Az éj sötétben

a könnyek 

nem fénylenek.

 

A csönd takar,

féltőn ölel magához.

Nem létezek már,

lelkem megtér,

az álmokhoz.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén