Már percek óta bámulom, s egyre biztosabb vagyok benne: ismerem valahonnan ezt az arcot. A zöldesbarna szem kíváncsian csillan, rögtön meglátni benne az érzéseket. Most éppen töpreng valamin. Ezt alátámasztja enyhén ráncolt szemöldöke, és egyáltalán, egész arckifejezése. A szája kissé nyitva van, belefeledkezett gondolataiba. Szinte látom az agytekervényeit, amint forognak az emlékek tárházában, s keresik, kutatják a választ. Haja kibontva a vállára hullik; ez a tény már-már kétségessé teszi kilétét, de most, hogy megint jobban felém fordul, megkönnyebbülve látom: semmi kétség, ? az!
Oh, hány vidám és szomorú élmény van mögöttünk! Vajon ? is emlékszik rám? Oly szívesen rákiáltanék, már nyílik is a szám, de az utolsó pillanatban mégsem jön ki hang a torkomon. Egy számomra ismeretlen er? lebénít. Most találkozik tekintete az enyémmel. Kicsit meglepettnek látom. Vajon felismert? Elmosolyodik, igen, most már semmi kétség: tudja, ki vagyok!
Nem tudom, mennyi id? telhetett el, azt hiszem, elájultam. De mi ez? Jobb kézfejemen alvadt vér. Körülöttem ezernyi szilánk, szinte elvakít a megsokszorozott napfény, ahogy szétnézek. Megbabonázva emelek fel egy véres tükörcserepet, s újra megpillantom ismer?s arcát…
Legutóbbi módosítás: 2010.02.20. @ 10:49 :: Tim Olsen
