vidám temetés volt,
mit sem sejtett a gyásznép,
talpig pletykában, szomorúságban,
tele vigasztalásban – ami a jöv?t illeti,
mert ha már ott van, ahova nem szívesen,
szívtelen mégse mehet, ha már ott van;
leltározzák az ez-meg-az-ki-voltat,
történeteket merevítenek
a múltnak vásznára –
ahelyett, hogy megfigyelnék, mint gyerek,
gyereke az elhunytnak, a pajkos grimaszt,
a bizonyságot, amit a rosszul visszaillesztett,
s koponyán elcsúszott homlokb?r tett talán,
ahogy apám kacsintott: barmok, nincs halál.
