Berta Gyula : A névadó

Már rettent?en elfáradt volna, ha egyedül járja ezeket a hegyeket. Így azonban, mintha nem is igényelne energiát a haladás. Nem volt számára furcsa az energiát ezen az úton kapni. Már máskor is, néha, amikor az Úr úgy akarta, érezte ezt a kellemes érzést. Táplálkozásra így nem volt szükség, vízre sem, csak hinni és követni. Követni, könnyedén.

Sokak képtelenek erre, nem olyanná teremtettek. ?t nem zavarta, már rég megszokta. Nem gondolkodott a dolgok értelmén. A válasz az Úr, maga.

Emlékezett, amikor még hitetlenként élte életét. Nincs ugyan jelent?sége, de ha érdemes lenne összeszámlálni, bizony két kéz többszöröse is kevés lenne. A földi halandó számára iszonyúan sok id?t nem érzékelte. Itt járt a Földön, de tudta, ez csak átmeneti.

Az id?, már majdnem 1700 éve mindegy.

Megállt az Úr, fent a csúcson és letekintve kérd?n nézett rá:

– Akkor tehát, mi legyen a neve ennek a csodás vidéknek, Péter?

– Uram, teremt?m… a Te kezedben van a döntés…  Mást nem is mondhatok, de ha kérdezel, válaszolnom kell: Uram, s bocsáss meg nekem, ezért, ha kérhetlek, habár Pál apostolt is szeretem… mégis: mint ahogy a naptár összeállításánál bennünket egy helyre tettél, most kérlek, tégy kivételt, és ha szolgádat tényleg kérdezed, egyet had kérjek:  Bármi névvel kívánod is ezt a tájat alattvalóiddal neveztetni, neve ne Pál legyen.

– Péter, nem neheztelek, megértelek, és kérésednek engedek.

 

A következ? naptól kezdve, ahogy az Úr ígérte, ezen országot valóban Nepálnak nevezték.

 

Legutóbb szerkesztette - Berta Gyula
Szerző Berta Gyula 0 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)