Avi Ben Giora. : Széphistóriák II/2.

*

  

2. 

 

Közelgett a nyár és a szünidő. Zsuzsi eredményei javultak. Egészen jól belejött a tanulásba. Sokszor volt már olyan, hogy nem is néztük át az aznapi feladatot, hanem a szobámban zenét hallgattunk, meg évődtünk erről–arról. Egy nap levelet kaptam keletnémet ismerősöktől. Egy éve vagy több, hogy a Balatonon összehaverkodtunk. Azt írták, készülnek Budapestre és szeretnének velem találkozni, ha ráérek. Sőt megkértek szerezzek olcsón szállást is pár napra, amíg itt lesznek. Oroszul leveleztünk, mert dacára annak, hogy tudtam egy pár szót apám révén németül is, nem tudtam még folyékonyan beszélni. Lerendeztem egy olcsó szállást és visszaírtam, hogy minden rendben, várom majd őket a repülőtéren. Zsuzsinak is szóltam, hogy majd csinálunk valami bulit is a tiszteletükre. Addig még volt egy kellemetlen afférom sajnos. Anyámmal gyakran elmentünk esténként a Napoletana nevű étterembe vacsorázni. Szerettük ezt a helyet, mert olcsó és jó volt, és bent a belvárosban, közel a Duna–parthoz. Szinte már törzsvendégeknek számítottunk. Éppen befejeztük a vacsorát, amikor a pincér odajött az asztalhoz és előzékenyen figyelmeztetett minket, hogy készítsük elő a személyi igazolványainkat, mert itt a rendőrség és igazoltatás lesz.

– Most mi lesz?  – nézett rám anyám idegesen. – Van nálad személyi?

– Az még csak van, de nincsen benne munkahely, hiszen tudod.

Négy civil ruhás már el is kezdett az asztalok között járni, és sorban igazolták az embereket. Valakit kereshettek, ámbár sokszor csináltak csak sima rutin ellenőrzést. Épp’ ezért nem szerettem bulizni, nehogy beleessek egy ilyenbe. Éppen odaért az egyik és átadtam neki az igazolványainkat. Anyámét hamar átlapozgatta, nem is kérdezett semmit. Az enyémet vette kézbe ezután.

– Neve, születési helye, anyja leánykori neve, stb.

Mindenre válaszoltam, ahogy illik. Már vissza akarta volna adni, amikor a munkahelyi rovathoz ért, böngészni kezdte.

– Magának lassan egy év óta nincs bejelentett munkahelye. Mit csinált eddig?

Anyám akarta átvenni a szót, de leintettem.

– Apám halála miatt nem tudtam beadni jelentkezést egyik egyetemre sem, mert kicsúsztam az időből. Most akarom beadni a főiskolára. Különben meg készültem a felvételire. Anyámnál lakom, ő tart el, hogy úgy mondjam.

Visszaadta az igazolványt, de meghagyta, hogy egy hónapon belül le kell adnom a jelentkezést, mert lejár a határidő. Adott egy időpontot is, hogy mikor kell bemennem a kapitányságra a személyimmel és az igazolásokkal, hogy mit is dolgozok. Azt persze nem mondtam el neki, hogy közvetlen apám halála után anyám beadta hivatalosan a kivándorlási kérelmet, amit el is utasítottak persze. Nos ilyen háttérrel hiába is jelentkezik az ember felsőoktatási intézménybe, élből el is utasítják. De ezt elhallgattam, gondoltam úgyis megtudja addigra, amikorra berendelt.

– Most mit fogsz csinálni? Vagy beadod a jelentkezést a főiskolára vagy elmész dolgozni.

– Beadom és közben keresek valami munkát is.

Elkezdtem másnap telefonálgatni munka után. Tervem az volt, hogy vagy a tévébe vagy a filmgyárba menjek dolgozni, hiszen a filmművészetire akartam jelentkezni. Ismerős is volt ott, de sajnos amikor a tárgya tértem, hogy itt szeretnék valami munkát kapni, mindenütt elutasítást kaptam. A jelentkezést azért beadtam a főiskolára, hogy legyen valami papírom is.

Zsuzsi állandóan nyaggatott, hogy csak sétálgatunk, meg nálam zenét hallgatunk, az már unalmas.

– Nézd, ha unalmas vagyok, akkor nem muszáj ide jönni. Különben is állítólag tanulok veled. Ami igaz, az igaz. Pár dologra már megtanítottalak, pedig ez nem volt benne a „tantervben”. Jövő héten jönnek az ismerőseim Lipcséből látogatóba, majd akkor elmegyünk velük szórakozni egy kicsit. Egyébként is csinálok egy bulit itthon nekik. Különben meg beadtam a felvételi kérelmet is a fősulira. Melót is keresek, de egyelőre alma ata. Szóval ez van, ha tetszik, ha nem.

   

A jelzett időre kimentünk együtt a repülőtérre a barátaim elé. Két srác volt, testvérek. Az egyik éppen egyetemre járt, ő velem, a másik meg Zsuzsival volt egyidős. A társalgás oroszul meg hébe–hóba németül ment. Fogadtam egy taxit és elvittük őket a szállásukra a Hotel Ifjuságba a Rózsadombra. Úgy beszéltük meg, hogy estére mi visszajövünk, és akkor megbeszéljük a programot. Hazafelé Zsuzsi azzal nyaggatott, hogy hívjuk el Attilát meg Margót is.

– Mi a fenének, már ne is haragudj. Mondtam, tervezek egy bulit nálunk, vagy holnap vagy utána. Arra odahívom őket.

– Tudom, de anyám veri a palávert, hogy hogyan képzelem, hogy megint szállodába megyek, és hajnalban érek haza. Ezért kellene Margó, mert akkor nem lenne probléma. Azt már meg sem merem mondani neked, hogy szeretné, ha egyszer feljönnél, hogy megismerjen ő is meg apám is.

– Miért nem beszélsz magyarul? Miért kell rébuszokban beszélni? Ha így egyenesen elmondod a dolgokat és nem körülírva, jobban megértem.

– Szóval?

– Rendben. Szólok Attilának, hogy jöjjön el Margóval. Ámbár nem hiszem, hogy nagy kedve lesz, mert tanul a vizsgáira. Margó nem ezt teszi?

– Ugyan már? Margó ugyanolyan, mint én. Ha nagyon nyakán a kés, akkor esetleg tanul. Különbben is van egy osztrák fickó, akivel németül leveleznek. Hívja ki Ausztriába, de nem érti meg, hogy innét nem lehet csak úgy utazgatni, ahogy ő szeretné. Attilának meg ne mondd!

– Nem hiszem, hogy nem tudja. Amúgy meg, úgy köztünk legyen mondva, szerintem tudja is, hogy a nővéred nem veszi őt komolyan. Annyira nem kell lebecsülni.

Otthon gyorsan lezuhanyoztam és átmentem Attilához.

– Mi zújs öreg? Nem unod még a magolást?

– Ördögöd van, mert nagyon.

– Na akkor kapd össze magad, mert összehoztam mára valamit.

– Buli?

– Olyasmi de nem egészen. Jött két srác Lipcséből. A Hotel Ifjuságban laknak és oda megyünk este Zsuzsival, aztán majd kialakul. Kéne, hogy gyertek Margóval, mert különbben az anyja nem engedi el. Te is tudod, milyen akadékos nőszemély.

– Jól van, de hogyan adom be Margónak? Ő is tanul biztosan.

– Úgy, ahogy a húga. Ha nyakán a kés, és már muszáj.

– Ami azt illeti tényleg nyakán, mert két UV–ja van. De nem ideges tőle, biztos tanult.

– Kötve hiszem, de ez most nem fontos. Majd mesélek később erről bővebben. Most menjünk. Margó miatt ne fájjon a fejed, Zsuzsi elintézte.

Mire Zsuzsiékhoz értünk, már mind a ketten vártak ránk. A mamája roppant kedvesen fogadott minket. Attilát már ismerte persze, de engem még nem. Próbálkozott volna kérdezősködni, de szerencsére erre nem volt már idő.

– Aztán nem sokáig maradni! – szólt utánunk búcsúzóul. – Margókának vizsgái lesznek. És maga fiam, egyszer jöjjön már fel úgy is, hogy beszélgetni is tudjunk.

Erre felkaptuk a nyúlcipőt és már ott sem voltunk. A szállodában Udó és Roland várt ránk. A társalgás felélénkült mivel Margó és Attila, ha nem is perfekt, de jól bírták a németet.

A Várba mentünk fel.

– Gondolod betudunk jutni a Vár klubba kérdeztem Attilát.

– A fene se tudja. Ha látják, hogy nem idevalósiakkal vagyunk, akkor talán. Megpróbáljuk.

Bejutottunk. Egészen éjfélig maradtunk, közben megbeszéltük, hogy másnap este nálam lesz buli… Visszakísértük Rolandékat a szállodába aztán hazavittük a lányokat és én még elmentem Attilával járkálni egyet.

– Van még kis időd, mert akkor felugrom a kutyámért, hagy sétáljon ő is egy kicsit.

– Persze! Hozzad csak le a Macit, neki is joga van levegőzni.

Kutyám nagyon megörült a váratlan sétának. Ilyen késői időpontban csak nagy ritkán vittem le. Ez csak akkor történt meg, ha már nagyon régóta nem tudtam elengedni póráz nélkül. Arra csak egy helyen volt lehetőség. Vagy levittem egészen a MOM parkig, ahova rajtam kívül még sok kutyás járt, vagy így éjszaka, amikor az utcák néptelenek.

– Na, mit akarsz mesélni? – kérdezte Attila.

– Szerintem te magad is tisztában vagy vele, de mint havert azért szeretnélek figyelmeztetni. Zsuzsi sok mindent elmesélt a nővéréről. Azt is, hogy van valami osztrák manus, akivel levelezik már hosszú idő óta, és ki akar menni hozzá. Erről nem tud még senki, csak én meg most már te is. Szóval ezt csak azért mondom, hogy ne nagyon építsél rá.

– Kösz a figyelmeztetést. Én soha sem gondoltam, hogy komolyan foglalkozzak vele. Úgy lötyögni, ide–oda mászkálni kiválóan megfelel. Volt egy időszak, amikor próbáltam komolyra fordítani a dolgot. Egy ideig ment is, aztán hamar rájöttem, hogy csak hülyíteni akar. Megmaradtunk amolyan barátoknak. Annál többről szó sem lesz. Margó az a nő, aki nagyra vágyik, de ha nincs ló, akkor jó az öszvér is, ugye. Na erre vagyok én. De te látom, eléggé jól összejöttél a húgával.

– Ne is mondd. Nem nagyon akartam, de aztán a végén mégis csak összejött. Nem egy bolond csaj annak ellenére, hogy még mini tini. A feje az már most másképpen jár. Kicsit lökött, mert el vagyon kényeztetve a szülőktől, és néha nagyon is fent hordja az orrát, de hamar le lehet tenni a betonra. Ez nem nagyon tetszik neki persze, de aztán olyankor rájön, hogy hiába maszek az apja és tele vannak pénzzel, annak ellenére ő sem különb a többi vele egykorúnál. Mondd az anyja milyen? Mert te mégis csak többet jártál náluk, mint én.

– Ezt, hogy érted?

– Hallottad, hogy meghívott, beszélni akar velem. Mégis mit szeretne megtudni? Csak nem gondolja, hogy ez már most több, mint egy tini kapcsolat?

– Nem ismerem ennyire. Engem is sokszor próbált kifaggatni, mi az apám, mi az anyám, hol lakunk stb. De ennél többre soha nem vetemedett. Na meg azt, melyik egyetemre megyek tovább és milyen szakra.

– Kösz még ez is sok, de ezeket könnyű lesz kivédeni.

Odaértünk a házukhoz, azzal búcsúztunk, hogy másnap olyan hét körül találkozunk.

– Nyolcig összegyűlik az egész banda. Legalábbis remélem.

 

Másnap összecsődítettem még a haverokat. Kis nehézségem is volt, mert a két német fiúnak két olyan lányt kellett keríteni, akik valamilyen szinten beszélnek németül is. Tibor egyről gondoskodott, azt is kissé immel–ámmal tette meg, mondván ő nem kerítő. Felszóltam ezért Attilának hogy hátha Margónak van valami barátnője, aki aznap este éppen szabad.

Szerencsésen összejött minden. Nyolcra együtt volt az egész bagázs. Mivel meleg volt, az ablakot nyitva hagytuk, hogy jöjjön be valami levegő is. Persze a hangfalakat ilyenkor halkabbra kellett venni, a szomszédok azért nem nagyon szerették a hangos zenét. Anyám kint ült az én szobámban és az én mini tévémet nézte. Őt nem zavarta, hogy hányan vagyunk, és mennyire szedjük szét a lakást. Ismert már minket, hogy a buli után egy óra alatt mindent rendbe teszünk. A kutyám is egy nyugodt jószág volt. Először mindenkit végigszimatolt, aztán vagy kivonult anyámhoz, vagy bevette magát a zongora alá és onnét figyelte a társaságot. Nem is lehetett érezni, hogy a közelben van. Jól benne voltunk már az éjszakában, amikor úgy egy óra körül valaki csengetett. Normális napokon ilyenkor a kapu már réges-rég zárva van, csak akkor tud bárki bejönni, ha előzőleg a házmestert felveri. Mivel mi buliztunk, úgy gondolta, majd én bezárom, ha mindenki elment már.

A kutyám érdekes módon nem is ugatott, pedig mindig jelzett, ha idegent észlelt. Ekkor ért a meglepetés. Az ajtóban Margó és Zsuzsa anyja állt.

– Bejöhetek, vagy zavarok? – kérdezte.

– Tessék csak nyugodtan bejönni – próbáltam betessékelni, de meglátta a kutyámat és lecövekelt az ajtóban.

– Nem megyek beljebb, szólj a lányaimnak, hogy azonnal jöjjenek. Mi az, hogy éjjel egykor még nincsenek otthon! Micsoda mondén hely ez itt? Sötét van, zene van, ital van. Hol vannak a szüleid?

– Anyám itthon van, szóljak neki esetleg? Nem kell mindjárt rosszra gondolni.

Közben Margó és Zsuzsa szedelőzködni kezdtek, mert nem akartak vitát. Margón látszott, hogy tombol, hogy az anyját nem érdekli, hogy már elmúlt tizennyolc éves, de nem szólt semmit. Közben anyám is megjelent. Be se mutatkozott a lányok anyja, csak nekitámadt, hogy micsoda ház ez, hogy így hagy minket mulatni. Anyám még csak a hangját sem emelte fel, csak megkérdezte:

– Maga nem volt fiatal, nem járt szórakozni? Még mindig jobb, hogy itthon szórakoznak és nem valami lebujban, ahol bármi történhetne velük.

– Itt ugyanúgy történhetne. Voltam fiatal én is de mi úri család voltunk, éjfél után nem volt kecmec. Mindenkinek otthon volt a helye…

Anyám sajnos nem bírta ki, hogy vissza ne szóljon.

– Maguk ettől voltak úriasak? Akkor az nem jelentett semmit. Egy nőnek vagy bakfisnak volt éppen elég ideje addig, ha éppen valamit csinálni akart. Nincs az időhöz kötve, mint ahogy helyzet szüli a tolvajt is.

– Na gyertek lányok. Ilyen mondén helyen nincs mit keresnetek.

Természetesen ezek után többet nem találkoztam Zsuzsival, bármennyire is szerette volna. Az érettségiig nem is jutott el. Nem tudom, hogy miattam–e, vagy más miatt, de kimaradt negyedik második félévében. Bukásra állt több tárgyból is. De nem csak ez történt. Még mielőtt betöltötte volna a tizennyolcat, férjhez ment. Remélhetőleg nem anyai utasításra, de erről nincs bővebb tudomásom.

Margó kiment Ausztriába. Nem fejezte be az egyetemet. Férjhez ment az osztrák fiúhoz, de egy évet sem éltek együtt. Elváltak, Margó kint maradt Bécsben és fodrászként keresi kenyerét.

 

 

    

    

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.13. @ 11:14 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.