hisz itt születtem a hegyek alatt
(A szerkesztő előszava: Ezt az írást azért publikálom, mert Erdélyország mély szeretete sugárzik át sorain, és üdítő színfolt.) *
Repedt sziklák kora tavaszt
idéznek a végtelenbe’,
Háborodott fák kidőlve sírnak
egy reménytelen életre,
Kopaszodó gerinc! Volt mikor
az álmok itt éltek,
S most, természetüket a rozsda marja,
és nem mesélnek a bércek.
Kárpátok Istene! Hol vagy te,
ha keresnek a gyermekeid?!
Kik itt ebben a földben lelték
meg a gyökereid,
Hova juttattad ezt a népet,
kik a fákból éltek?
Van e még fa? Adj hát elébük:
nagyokat, békéset, szépet!
S akkor, majd akkor, mikor a fél erdő
már nem fekszik a porban,
Újból be merem szívni egész mélyre illatod,
úgy akár hajdan,
És a csúcsokon, a hó színe nem lesz fekete
gyászoló sem lázadó,
Fehér lesz, békés, napsütötte, fenyőillatban
mozdulatlan, és olvadó.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.28. @ 06:20 :: Thököly Vajk