Thököly Vajk : A Kárpátok mérge

minden cseppje bennem fakad,
hisz itt születtem a hegyek alatt
(A szerkesztő előszava: Ezt az írást azért publikálom, mert Erdélyország mély szeretete sugárzik át sorain, és üdítő színfolt.) *

 

 

 

Repedt sziklák kora tavaszt

                 idéznek a végtelenbe’,

Háborodott fák kidőlve sírnak

                egy reménytelen életre,

Kopaszodó gerinc! Volt mikor

                az álmok itt éltek,

S most, természetüket a rozsda marja,

                és nem mesélnek a bércek.

 

Kárpátok Istene! Hol vagy te,

                  ha keresnek a gyermekeid?!

Kik itt ebben a földben lelték

                  meg a gyökereid,

Hova juttattad ezt a népet,

                  kik a fákból éltek?

Van e még fa? Adj hát elébük: 

                  nagyokat, békéset, szépet!

 

S akkor, majd akkor, mikor a fél erdő

                   már nem fekszik a porban,

Újból be merem szívni egész mélyre illatod,

                    úgy akár hajdan,

És a csúcsokon, a hó színe nem lesz fekete

                    gyászoló sem lázadó,

Fehér lesz, békés, napsütötte, fenyőillatban

                    mozdulatlan, és olvadó.

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk