Szegi L. András : Vizsgaszezonra

A diák ugye azért van, hogy tanuljon – mondják azok, akiket nem köt éppen semmiféle gyengéd vagy éppen szoros kapcsolat egyetlen (tan)intézményhez sem. Persze ha az ember a saját diákszemüvegén át nézi a világot, teljesen mást lát.

    Velem sem volt másként, íme bizonyságul a történet. Antikvitás professzorunk, ahogy illik, szigorú ember volt – csak Dr Ákon-nak hívtuk – két dologról volt híres. Nagyon szerette kényelmetlen helyzetbe hozni a vizsgázó hallgatóit, és rettenetesen utált dolgozatot javítani. Mivel az el?adásokon összezsúfolva jó sokan voltunk, szóbeli vizsga szóba sem jöhetett. Maradt a teszt, a könnyebb javíthatóság kedvéért: feleletválasztós. … és hogy még egyszer?bb legyen – igaz vagy hamis. Sokkötetnyi dráma, eposz, véd?beszéd és miegyéb várt arra, hogy éjszakákat (is) áttanulva magunkhoz vegyük azt a tudást, amir?l az antikvitás vizsgán számot kellett adjunk.

    Természetesen nem sikerült elolvasni, n’adjisten felfogni mind a 67893862689 oldalt, meg hát az éjszakát nem csak olvasással töltheti el egy egyetemista… A lényeg, hogy nem tudtam semmit. Nem túlzás: semmit! Beültünk a terembe. Tanár úr legels? dolgában a társaság minimum 30 vagy akár 50 %-át ilyen-olyan indokkal eltávolította a teremb?l. („Ne beszéljen, menjen ki” „Ne mozogjon, menjen ki” „Ne turkáljon, menjen ki”). Az els? népirtás után körülbelül harmincan ha maradhattunk. Nem beszéltünk, nem mozogtunk, nem turkáltunk. Talán nem is lélegeztünk. A vizsgára irtó nagy szükségem volt. Mindenképpen meg kellett, hogy legyen.

    Aztán egyszer eszembe jutott a csupa nagybet?s GONDOLAT, illetve egy történet egy svéd n?r?l, aki úgy nyerte meg az ottani totó f?nyereményét, hogy dunsztja sem volt a fociról. A fáma szerint fogta a szelvényét, beült egy kávézóba egy csésze g?zölg? fekete mellé, és nézte, ki jön be az ajtón. Ha férfi volt, egyest írt, ha n?, akkor kettest, ha gyerek, akkor egy ’x’ került a kis kockába. A végeredmény: megnyerte a milliókat.

    Megpróbáltam ’antikvitálni’ a történetet. Valahogy ekképpen „Ha a kérdés elolvasása után az órám másodperc mutatója páratlan számon áll, akkor a válasz hamis. Ha pároson, akkor fordítva.” Így töltöttem ki.

    Kett?nknek lett meg. (Bár lehet hogy a szemüveges lány készült.)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.08. @ 12:36 :: Szegi L. András
Szerző Szegi L. András 0 Írás
gyerekkor: À™78, Kisszegi, óvoda, ceruza, Kaposvár, Somogyország, Kumkó, Balaton, békák, Süsü a sárkány, Mama, pogácsa, kutya, kert, kitört ablak, cseresznye, fáramászás, letört ág, mentőautó, gipsz kicsit később: suli, konyha, egyetem, Szeged, Budapest, szerelem, írás, film, első autó, stúdió, tv, rádió, bölcsészkar, bank, állás, sárga csekk, számla, telefon, kölcsön, emberek, kellemes, forralt bor, tenger, szimbiózis, felnőtt, buták, nem értem, düh, öröm, tervszámok, képzés, barátok, otthon-harmónia