S. Szabó István : Kicsi a világ

Nyomtatás

A férfi a hőség elől menekülve, szinte átbukott a kis, budai presszó ajtaján. Odabent halkan duruzsolt a légkondi, az utcára száműzve a meleget.

— Végre, emberi hőmérséklet! — mormogta maga elé, miközben táskáját a földre rakta, és lehuppant a pult előtti magas székek egyikére. Meglazította nyakkendőjét, megtörölte gyöngyöző homlokát, megigazította orrára csúszó szemüvegét. Komótosan körülnézett.

Kevesen voltak a helyiségben. Mellette, két székkel arrább, egy fickó újságot olvasott. Az ablak melletti asztalnál fiatal pár bújt össze. A fiú valami vicceset súghatott a lány fülébe, mert az hangosan kacarászott. A vécéajtó mellett idősebb úr szürcsölte kávéját, közben egy folyóiratot lapozgatott.

— Parancsol? — kérdezte a szőke pultos lány mosolyogva.

— Egy kávét és egy ásványvizet kérek — mondta a szemüveges, és visszamosolygott a nőre.

A mellette ülő farmeros, pólós fickó letette újságját, és felé fordult. Amikor találkozott a tekintetük, akkor a férfi iszonyatos zavarba jött, mert a másik úgy méregette, mintha akarna tőle valamit. Megint körülnézett, aztán a látványtól megnyugodott.

— Ez nem lehet buzi bár — futott át az agyán. Igaz, arról nem volt fogalma, hogy miről ismerszik meg a buzi bár, de jó volt azt hinnie, hogy ez nem az. Azért a biztonság kedvéért átült egy másik székre. 

A fickó még mindig őt bámulta. Már kezdett kínossá válni a dolog, amikor a pólós megszólalt.

— Juhos Feri?

— Igen — válaszolta tétován —, de nem emlékszem, hogy…

Be sem tudta fejezni a mondatot, mert az idegen leugrott a székről, és a nyakába borult.

— Feri! Ferikém! Ezer éve nem láttalak! Mi van veled, vén csavargó?

— Nem is tudom…, ne haragudjon, azt hiszem, összetéveszt valakivel — hebegte, és lefejtette magáról az ölelő karokat.

— Na, ne szórakozz édes öregem! Nem ismersz meg? Bandi vagyok!… Na?!

— Bandi? — kérdezte, és alaposan szemügyre vette az alacsony, tömzsi, bajuszos fickót.

— Lakatos Bandi! Gimnázium… Na?

— A fal mellett! Második pad! — mutatott rá ujjával, és örömmel borult most már ő is a másik nyakába. — Ez nem igaz, édes öregem, csakugyan te vagy az?

— Na, mit szólsz? Bejössz ide, én meg itt ülök, kávézom, erre leülsz mellém! Fantasztikus, nem? Mutasd magad, hadd nézzelek!

Megragadta a kezét és megforgatta, mint valami manekent. Közben egyfolytában nevetett.

— Bizonytalanná tett a szemüveged! De tényleg te vagy az, tényleg te! De jó, hogy látlak, öreg cimbora! — ölelte meg ismét.

— Ezt el sem hiszem édes öregem! Kicsi a világ! Bemenekülök ide, mert dög meleg van, erre itt van az én drága komám egy kávé mellett! — kiáltotta a férfi, és ő is belemélyedt régi barátja vizslatásába.

— Meg egy kis konyak mellett. Csak az íze miatt. Tudod, mint régen, a csehóban!

— A Tök Ászban! Ettünk-ittunk, jól éltünk! Pedig csak diákok voltunk, nem igaz?

— Dehogynem! Hohó, de milyen jól éltünk! És azóta is! Egyre jobban! — mondta a bajuszos, és beleivott a poharába. — Hány éve már, hogy nem találkoztunk, Ferikém? Huszonöt?

— Van az, huszonhat is, vagy huszonhét, hogy nem láttalak! Mesélj Bandi, mi van veled?

— Üzleteket kötök, utazgatok, járom a világot. És te?

— Én vállalkozom, édes öregem! Most is itt voltam a Minisztériumban, Kápolnássy államtitkár uramnál. Tudod, hogy van az, Bandikám! Dörgölődni kell ide, jattolgatni oda, akkor csurran-cseppen valami. De neked meséljem?

— Ne hülyéskedj már, Ferikém! Kápolnássynál? Öregem, tényleg kicsi a világ! Ő a nagybátyám!

— Ez fantasztikus! Na, mesélj, mit tudsz a többiekről? — kérdezte kíváncsian, és cigarettára gyújtott.

— Ne is kérdezd! A jó múltkor, Mexikóban futottam össze a Karády Marival! Oda ment férjhez.

— Ez most komoly? — csodálkozott a férfi. — A Karády, Mexikóban? Pedig milyen szerelmes voltam belé! Atyavilág!

— Csak ő nem volt tebeléd! — röhögött a másik, felidézve a közös emlékeket. — De tényleg kicsi a világ édes öregem, te el sem hiszed, mennyire kicsi! A Temessi Gabi Alaszkában aranyat ás, a Szödi Zoli meg Isztambulban tölti börtönbüntetését.

— Hogy te mikről tudsz? — csodálkozott a szemüveges, és belekortyolt a poharába.

— Nem akarlak elkápráztatni, de szinte mindenkiről tudok egy sikamlós történetet — súgta bizalmasan Bandi, mintha bárkit is érdekelne, hogy miről beszélnek.

— Na, mesélj! — vigyorgott a másik, és már előre örült, hisz osztálytársa úgy maradt meg emlékezetében, mint valami nagydumás, link nőcsábász.

— Figyelj, öregem! — kotorászott zsebében a bajuszos. Egy névjegykártyát vett elő, barátja kezébe nyomta. — Megadom a telefonszámom, két hét múlva ismét erre járok, és dumálunk egy nagyot. Oké?

— Én most is ráérek! — mondta a férfi, és a zsebébe süllyesztett cimborája elérhetőségét. — Ne kímélj, mesélj!

— Most nem cimbora! Most egy Istennővel van randim — mondta, és kacsintott egyet, amolyan cinkos kacsintással, amilyet csak a férfiak tudnak produkálni bizonyos helyzetekben.

— Te, te nagy kujon, te! — nevetett fel Feri, és elővette a tárcáját. — Te már a suliban is hajtottad a nőket, mi?

— Tudod, milyen vagyok, cimbora! — kacagott a tömzsi, és beletúrt gyérülő hajába. — Nem tudok ellenállni a jó nőknek! Az igazán jó nőknek! — hangsúlyozta. — Na, már jön is! — intett fejével a bejárat felé.

Az ajtón két nő lépett be. Az egyik alacsony, jellegtelen, középkorú asszony, a másik középmagas, barna bombázó. Mind a két nő elindult a pult felé.

— Melyik az? — kérdezte a férfi rosszat sejtve.

— A barna, a piros ruhás. Jó nő, mi? — kacarászott a bajuszos.

— Tényleg kicsi a világ — mondta a férfi, és azt hitte, menten megüti őt a szél.

— Egy Istennő, mi! — mondta a másik, és felemelkedett ültéből.

— Ahogy vesszük — felelte. — Ő a feleségem.