ott lépked a kertben,
szemüveg csücsül orra hegyén,
felette hajtásokat kémlel,
végigsimít egy-egy levélen
s örömmel fogadja h?s es?
– az éltet? –
megannyi permetcseppjét
gyermekként úgy láttam:
felette mindíg kék az ég,
s mosolyra húzódik a rózsa szirma,
mert van rá gondja,
féreg ne bántsa
virágzó oázisa
a múltba vész
– nincs gondos kéz
csak rohanás –
de látom még,
most felém néz
a szemüveg felett
– nem öregedett –
már távolból pillant rám
– drága nagymamám –
