H.Pulai Éva : Gazdagság

 

 

 

 

 

Magam mögött tudok már pár karácsonyt…

    Vajon a mai gyerekek mire fognak visszaemlékezni?

 

    Az én régi ünnepeim hívás nélkül jönnek…

    Néha megszámlálhatatlan ajándék várt a fa alatt, de akadt, hogy csak Bambi árválkodott ott.

    A sokból egyre sem emlékszem konkrétan, de a könyvek mind itt sorakoznak a fejemben. Mint Bambi is. Micsoda örömmel vettem magamhoz reggel, és bújtam vele vissza a meleg ágyba…

    Elid?zök, sétálgatok a régben, s figyelem magam.

    Mi számított nekem gazdagságnak hat-nyolc éves koromban?

    Az iskolában egyértelm?en az uzsonna, a tolltartó, és annak tartalma döntötte el a szememben bárki hovatartozását.

    Nem mintha én nem vittem volna uzsonnát… Dehogynem! Legtöbbször apukám készítette el gondosan.

    Kezdte azzal, hogy vágott két szép, formás – szénbányában dolgozóknak is elégséges elemózsiát adó – karéj kenyeret.

    Már akkor szorongatta a torkomat valami gombóc.

    Megkente ízletes bolti sertészsírral – milyen szép zsírpapírba volt csomagolva, máig sem felejtem -, nem sajnálta, igaz, ami igaz. És becsomagolta: ha akadt alig használt selyempapír, szerencsésnek mondhattam magam… Ha nem, akkor el?került a kiolvasott Pet?fi Népe.

    Én pedig már zokogtam ott belül, és tudtam, hogy az uzsonnámat már megint nem fogom elvinni, hanem valahol elhagyom – véletlenül. Anyuék majd megtalálják, és nagyon össze fognak szidni, hogy milyen hálátlan vagyok, más hogy örülne ennek a kenyérnek.

    És milyen boldogok lettek volna ?k a háborúban, ha csak a szemétben akadnak is egy fele ekkorára…

    Soha nem értették meg, hogy nem vajas kenyérre vágyok, amilyet a f?iskola igazgatójának a lánya, Kralycsovszki Zsuzsi vitt, és nem is téliszalámis kiflire, mint a f?mérnök fia, Fenyvesi Laci… Csak olyan kis formás, vékonyra szelt kenyeret szeretnék, igazi, egyszer?, fehér szalvétába csomagolva.

 

    Nekem fa tolltartót vettek anyuék, benne vigyorgott az a ronda, szögletes, egyik végén pirosat, a másikon kéket fogó ceruza. Jaj, azok a csúnya színek…

    Bezzeg, akiknek Csehszlovákiából hoztak, vagy itt kicsit drágábban vásároltak gömböly?, csodaszép kéket – pirosat fogót… Mennyivel szebbre sikerült annak a királylánynak a szája, amelyiket olyan pirossal színeztem…

    Soha nem teljesült gyermekkori vágyaim egyike, a gyönyör? b?r tolltartó… A különlegesen szépekbe egy egész színesceruza-készlet is elfért, mindegyikük külön kis gumiszalagba bújt, véletlenül se keveredjenek össze.

    Az én fekete ceruzám vagy karcolt, vagy szinte morzsálva mállott a papíron.

    Rágni sem lehetett úgy, mint a „szépeket”, mert a festék, nagy darabokban jött le róla, keser? volt, és a végén úgy nézett ki, mint egy otromba pemzli.

    Persze, egy szép Koh-I-Noor… Már a neve is csupa zene… Még az íze is mennyire más! Finom, fényes sárga festékkel vonták be, a végét pedig barnával.

    És siklott a papíron, gyönyör? vonalakat hagyva maga után.

 

    Ha szép ceruzát kaptam, vagy egy új könyvet, gazdag voltam.

    Ceruzáimmal és könyveimmel – mindenkinél gazdagabb.

 

 

 

 

 

 09. 12. 26.

Legutóbbi módosítás: 2009.12.26. @ 15:19 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1145 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva