Szilveszter – A Gergely-naptár utolsó napja. Valaha ezen a napon pisztolylövésekkel és harangok hallatásával üldözték el a démonokat és a gonosz szellemeket. A hit szerint a rosszat még az új év kezdete elõtt el kellett üldözni.
„December 31-e az év utolsó napja és I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Bár ? maga nem túl jelent?s személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének els? nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam els? intézményévé emelték.
(…)
A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszer?en az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és b?séghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképez? szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot visel? legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A b? termést biztosító, gonosz?z? szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások.(A szilveszter-éji körúti „balhézás” el?zményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéménysepr?, négylevel? lóhere, patkó, lencse, s f?leg a malac szintén régi szokások.”
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Szent Szilveszter pápa
A honfoglaló magyaroknál az évkezdés számítása feltehet?leg ?szre vagy tavaszra esett, éppen az évszakváltásból kifolyólag. A nomadizáló pásztornépeknél ugyanis ez a két id?pont volt meghatározó szerep?, melyek jelent?ségét növelte a nyári legel?kre vonulás és az ?szi, téli legel?kre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-?szi évfordulónak emléke az ?szi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.
Az év utolsó napja a reformátusoknál a hálaadás és a számvetés napja volt. Protestáns vidékeken gyakran megrendezték az óév jelképes temetését is. A családok a templom körül gyülekeztek, néhol a pap beszédet mondott, a hívek hazakísérték, megköszönték egész évi szolgálatát.
Feltételezhetjük azt is, hogy az évkezd? újévi szokások f?ként abból a hitb?l n?ttek ki, hogy a kezd? periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények kés?bbi megismétl?dését, minek köveztében az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni.
Tompa MIhály
BUCSÚ AZ Ó ÉVT?L.
Hogy már egyszer valahára
Neked is végbucsút mondunk!
Elmehetsz Isten hirével,
Nincs egymással semmi dolgunk!
Sok csinyt tettél, szökve mégy el,
Meg sem várva a viradtát,
Csak condráid hagyva rajtunk:
Emléked, – s az ócska naptárt.
A tavasz szép volt te benned:
Felszökkent a bunda ára;
A rózsának ajka éjjel
Ráfagyott a violára;
Annyi volt a sánta gólya,
Ki elhullt a sima jégen!
A sirásó- meg a papnak
Nem volt annyi pénze régen.
Nyárban, a harmat hiányát
Dérrel pótlá Árva, Zólyom;
Mózes nélkül, száraz lábbal
Jártunk tengeren, folyókon;
Kiment az es? divatból,
S fútt a szél két hétig néha,
Igaz, nem lett búza s áldás:
De lett üszög és – poéta.
A gyümölcs-szedés bajától,
?szre megmentett a hernyó;
A regényes cserebogár
Ette azt is, ami nem jó;
Vig szüret volt, kádra szürtük.
Annyi volt a drága l?re, –
Hej csak téged, aki adtad,
Tarthatnálak jól bel?le!
S az év végre megbolondúlt,
Vénségére lett szerelmes:
Hó s fagy kellett volna, s a tél
Vala nyájas engedelmes.
Az elkinzott földnek akkor
Hozott nyiló szép virágot; –
Rámosolyghatsz az emberre,
Ha elébb jól pofon vágod!
És a bölcsre rosz id? járt,
Ott veszett a könyv a polcon,
Ritkán jött egy jámbor lélek,
Kinek egyet oda sózzon;
Folt hátán folt a kabátja,
De ? azért elél hóltig;
Hirrel gyujt be a kályhába,
S dics?séggel takaródzik.
A bolondot a szerencse
Elfogadta gyámfiának;
Szemérmesnek szeme koppant,
A henyének szakja támadt.
S hány szegénynek a fejét nem
Törte bé a szent igazság!
Megengedvén, hogy ha tetszik,
T?röm-f?vel borogassák.
S mint a gyermek süvegével
Üldöz és fog tarka lepkét:
Sok embernél, a reményre
Történt a vadászat ekkép, –
S a fogottat elbocsátá,
Más után mohón szaladva…
S annyi haszna van bel?le:
Hogy rongyos lett a kalapja.
No de semmi! itt az új év,
Jobb lesz tán ez? Majd megválik!
Nincs mit válogatni bennök,
Egyik olyan, mint a másik:
Új nevével hoz fejünkre
Régi küzdést, régi gondot;
S kiknek mindig, minden jól van:
Azok a bölcsek s bolondok!
(Dec. 31. 1853.)
A szilveszter és Újév talán a leggazdagabb babonákban
Még a hitetlenek is „varázsolnak” valamit ezen a napon
„A naphoz, f?leg estéjéhez, éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezd? hagyomány f?z?dik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a t?zre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.
Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illet?leg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január els? napjához rögz?dött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.
Szilveszter a polgári év utolsó napja, az új esztend?nek pedig vigíliája.”
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)
Ajándékozás
Az újév népies elnevezése kiskarácsony, s a nagykarácsonyhoz hasonlóan néhány településen ilyenkor is megajándékozták a gyermekeket. A meglepetést nem az angyalka, hanem az újévi csikó hozta. Természetesen az ajándék dióra, almára, pogácsára korlátozódott.
Tréfák
Az id?sebb lányok mellett a gazdákat is megtréfálták a legények. A kilincshez kecskét kötöttek, így a háziak nem tudták kinyitni az ajtót. Ennél elterjedtebb szokás volt, hogy a kertkapukat és az ajtókat kicseréltél egymással – esetleg elrejtették, gazdának olykor több napjába telt, amíg megtalálta a sajátját.
Tilalmak
Tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni bármit, beleértve a pénzt vagy a használati tárgyakat is. Aki korábban kölcsön kapott valamit, újév napjára visszaadta a tulajdonosnak.
Tilos volt szárnyas fogyasztani, különben elrepül a szerencse. Helyette malacot ettek, mert az el?retolja a gazdagságot.
Tilos volt az asszonyoknak újév napján kimozdulni a házból, mert ha az els? vendég n? volt, akkor balszerencse érte a háziakat.
Szilveszter napján tilos a mosás, teregetés, mert az valaki halálát hozza. Tilos levinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból. Azt tartják, a szilveszteri álom beteljesedik, így ne mulassuk át az egész éjszakát, hanem hagyjunk id?t egy jósálomra is! Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következ? évet. A szilveszter éjjelén megfájduló fog valaminek a halogatását jelöli, amit már nem szabad tovább görgetnünk az új esztend?ben.
Gazdagság
A gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amelyet aranyvíznek neveztek. Aki ivott bel?le, arra gazdagság várt.
Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszéd?, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztend?ben, na meg persze a praktikus paraszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kit?n?.
Hiedelem
Éjfélkor az állatok tudnak beszélni és elárulják, hogyan bánik velük a gazdájuk.
Éjfélkor az els? óraütéskor elfújják a gyertyát, és csak az utolsó óraütéskor gyújtják meg újra (ekkor durran a pezsg? dugója is!). Aki ilyenkor hátra nézve nem látja meg a saját árnyékát, az bizony megrendelheti a koporsóját.
Távol lév? szerelmesek ilyenkor egy kicsi pezsg?t öntsenek ki a földre – azért ne a háziak féltett perzsasz?nyegére – miel?tt a többiekkel koccintana, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egyes hagyományok szerint ez azért is hasznos, mert ha ilyenkor valamit kiöntünk a földre, akkor „d?l a lé” egész évben.
Szerelemjóslások
A lányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az els?nek felbukkanó férfinév leend? párjuk nevét árulta el.
Nem jövend?belijükr?l, hanem a férjhezmenetelükr?l adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.
A vénlánycsúfolás is része volt a csínyeknek. A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol id?sebb lány lakott, vagy felmásztak a háztet?re, és ott helyezték el a szalmát. Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tet?n virrasztottak.
Ólomöntéssel is tudakozódtak a lányok jövend?belijük neve és foglalkozása után. Sokfelé más praktikákat is alkalmaztak. Például Gyimesvölgyben „Akkor karót kötnek. Akkor mentek, köt?vel megkötöttek. Hogyha az a karó nem vót teljesen meghántva, akkor gazdaghoz ment férjhez, s ha az a karó csóré vót, akkor szegényhez ment férjhez. Ha magos vót, akkor magos férfihez ment, s ha alacsony vót, akkor alacsony férfihez ment” (Bosnyák S. 1982: 110).
„Az a leány, aki meg akarta tudni, hogy férjhez megy-e az új esztend?ben, az szilveszter estéjin elment az ablak alá, ahol sok gyermek volt hallgatózni. S ha azt mondták, hogy: »Menj el innen!«, akkor férjhez ment, s ha azt mondták, hogy: »Ülj le!« akkor {7-262.} nem ment férjhez az esztend?ben – tartották a bukovinai magyarok” (Bosnyák S. 1977: 189).
Szilveszter estéjén a jászdózsai lányok férfinadrágot tesznek a párnájuk alá és megálmodják, hogy ki lesz a jövend?belijük. Közismert, András-napkor is gyakorolt praktika, hogy sótlan pogácsát sütnek egész napi böjtölés után, maguk mellé teszik egy kis vízzel, hogy álmukban eljöjjön a jövend?belijük és együtt egyék meg.
A szilveszteri szokásokban különösen éjfélkor van fontos szerepe a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, perg?zésnek, nyájfordításnak.
A szilveszteri gonosz?z? zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt. Magyarlapádon a serdül? fiúk kolompokkal, cseng?kkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon, szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztend?t. Az udvarokban engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus…” kezdet? éneket, mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, cseng?vel, kolomppal és egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot kaptak.
A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt
A kimondott szó varázserejébe vetett hit az alapja a köszöntés szokásának. Újévkor, akárcsak majd mindegyik ünnepen házról házra jártak köszönteni a feln?ttek és a gyerekek. Ilyen, vagy hasonló versikéket mondtak:
Bemennék én tihozzátok,
Ha van jó er?s pájinkátok,
De ha nincsen pájinkátok,
Be sem megyek tihozzátok.
(Igmándy 1941: 121)
Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e megtéríteni a gulyát?” Perg?ztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort, pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri zajcsapáshoz mondai hagyományt f?znek: egy török támadás sikeres elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek – kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal ?zték el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy hazataláljanak, az otthon lév?k nagy zajt csaptak. Magyarázzák a szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztend?t. A szokás Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.
Szokás volt a szilveszteri kántálás. A feln?ttek, legények körében él? hagyományból a két világháború között már a gyerekek s végül a cigányok adománykér? szokása lett.
A szilveszteri kántálást másnap az újévköszöntés követte. Vasszilvágyon szilveszter este a következ? rigmussal jártak a gyerekek a hatvanas években:
Este harangszóra, gilingalangóla,
Azt hirdeti, itt az évnek, itt a fordulója.
Azért friss egészséget,
Bort, búzát, békességet.
Aggyon isten b?ven,
Az újesztend?ben.
(Tátrai Zs. gy. 1966)
Országszerte elterjedt egyházi eredet? kántáló ének az „Újesztend? vígságszerz?…” kezdet?, mellyel éppúgy jártak köszönteni szilveszter napján, mint újévkor. Kunmadarason a legények subában, kiütött tetej? sipkában jártak kántálni. Az arcuk elé papírmaszkot tettek, amelyre szakállt, bajuszt ragasztottak. Az „Újesztend? vígságszerz?…” kezdet? énekkel jártak, de voltak csoportok, akik az alábbi köszönt?t mondták:
Boldog újévet!
Pénzt, süteményt, bort!
Egyenes a kémény,
Görbe a disznóláb,
Áldja meg az isten azt a gazdát,
Ki a szegény kántálóknak ád!
{7-264.} – ha nem kaptak, a köszönt? sorai így hangzottak:
Verje meg az isten azt a gazdát,
Ki a szegény kántálóknak nem ád!
(Barna 1979: 165–166)
Szilvesztert alkalmas id?nek tartották a haláljóslásra. Jósoltak véletlenb?l: „Aki hálaadásról hazamenet elesett az úton, meghalt még abban az évben” – hitték Jászdózsán (Gulyás É. 1976: 88). Jósoltak kulcsforgatással, például a bukovinai magyarok: „Hát tettek egy kulcsot a szent könyvbe, újesztend? el?tt való estén, belékötötték, s azt forgatták az ujjikon, s ahányat fordult a kulcs, azt mondták, annyi évet él. S mikor megállt, vagy a cérna elszakadott, akkor meghal” (Bosnyák S. 1977: 188).
A hajnali id?járásból az egész évre jósoltak: a szép id? jó termést, a csillagos ég rövid telet ígért. Ha Szilveszter éjszakáján esik az es?, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az id?járás, akkor b? termés várható.
A szilveszteri id?járásjóslás az aznapi id?b?l történt: „Északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol” Bácstopolyán (Borus 1981: 14). „Ha az esztend? utolsó napján szíp, tiszta üd? volt, eszt monták: Szilveszter vígezte jól nekünk az üd?t, várhatunk jöv?re boldog újesztend?t!” – tartották Berettyóújfalun (Sándor M. 1976: 223).
Jósolnak ilyenkor is fokhagymával, hagymával. Például a bukovinai magyarok: „Ha kiváncsi volt a gazdaember, hogy milyen id?járás lesz az újesztend?ben, minden hónapban, akkor vöröshagymát kettévágott és tizenkét kovát lebontott róla s mindenikbe tett egy kis sót s azt felrakta a tüzel?nél a párkányra. Reggel aztán sorbavette a hónapokat, mert mindegyiknek nevet adott. Amelyikben nem olvadt el a só, az száraz hónap volt, s amelyikben elolvadt, az es?s hónap volt. Így tudta meg, hogy milyen üd?járás lesz az évben” (Bosnyák S. 1977: 188). Hasonló módon jósolnak fokhagymával is, melyb?l tizenkét gerezdet tesznek egymás mellé, a közepébe lyukat fúrnak és abba sót tesznek.
A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztend?t, nem gondolnak arra, hogy milyen ?si gonosz?z?, b?ségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is.
Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkett?”
(részlet)
Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hív? számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkett?”.
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztend?t felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Id?nek ünnepe, magának a titokzatos földi Id?nek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéb?l a vetés növését szeretné kihallgatni.
A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenl?.
Pedig gyönyör? alkalom az igaz der? s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk t?le.
Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztend?b?l az újesztend? mez?ire.
Forrás:
jelesnapok.hu
unnep.eu
Penavin Olga: Népi kalendárium Forum kiadó, Újvidék, 1988
Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990
sulinet.hu
folkradio.hu – Magyar Néprajz 2004. 12. 31.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
