Kőmüves Klára : Maradok

 

Csak azért mentem volna el, hogy ne legyek itt,

mintha ellenségem lenne a régi hit,

amely szerint s miben…, de kár,

senki sem morzsol kukoricát ma már.

Én sem ülök cseresznyefa tetején,

csirkéket sem dobálok maggal,

megbarátkoztam magammal,

és közben birkóztam szűkömben szavakkal.

Többet éltem, mint, ami időmbe fért,

de rád azt mondtam végül, mit sem érsz.

Már majdnem hallgattam a józan észre,

mennyit győzködtél, mi s mennyit érne,

pedig fejét sem biccentette felém a város,

vajon lesz-e otthonom itt, erdőkkel határos?

Hol találtam volna arra köveket

kiszáradt patakmederben? Hiszen, tudtad,

mindig csak ennyi kellett, semmi több,

egy formás kő, hozzá eső, s egy  érzés,

mit bánom én, ha bőrig ázom is, ha

tenyeremben ott a kincs, egy kis kavics.

 

Nem érted? Ez az idő elmosta a nyomot,

bevallom, el sem indulok.

Kötőjeleket láttál egybeírandó szavakban,

tagadtad mi-rendszerünk, hogy csak te vagy

meg én, de attól minden jól van így.

Feldmárral fogtál kezet, most meg jössz,

hogy éppen úgy szeretsz…

s ujjamra fűznéd égő esküdet.

Nem érted?

Ezekbe az ujjakba kapaszkodott a tegnap,

és te tegnap nem voltál velem,

kétségbeesetten romboltál, ma a falat emelem.

Nekem nem városom a tiéd,

még mindig mindent célomért,

de nincs szívemben sokadik emelet,

erdőben él a szeretet, és én abban akarok élni,

egyedül vagy bárki mással, mert, tudom,

mit hozol, csak arany darab,

de én kövekből faragtalak.

Nem kérheted, gondoljam át-

elmúlt, mi volt, más vagy ma már!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.18. @ 20:28 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 714 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))