Őrült éjszakám volt, bár ne álmodtam volna rólad!
Túl szép volt az álom, nem is vagy valónak.
Kicsi kacér kancsó, táncot járt a káván,
addig járt a kútra, túllépett az álmán.
Nem mehetek elébe bizonytalan útnak,
angyalaim elpirulnak, ördögim, ha súgnak.
Nem fogom ellopni másnak édes percét,
akkor sem, ha érzem, néha megtehetném.
Nem lehetek szolgája egy érzés hatalmának,
ellen kell, hogy álljak testem parancsának.
Mindig boldog, hogyha láthat, átölelni kérlel,
úgy csitítom: Viszlek máshoz, maradj csendbe’ szépen!
Nem kell már más! – így felel, s én: Vigyen el az ördög!
Mulatságos öncsitítás, többé nem könyörgök.
Szeles idők járnak erre, elkerülni vágylak,
melegségre van szüksége minden porcikámnak.
Közeledben oly meleg van, nélküled, ha fázom,
nem őrködhetsz éjjel-nappal bőrszínű határon!
Álmaimban minden más volt, elillant a tréfa,
Fájó, de a tisztességre, legyünk mi a példa!
Legutóbbi módosítás: 2009.11.12. @ 19:35 :: Kőmüves Klára
