dr Bige Szabolcs- : HANGVERSENY ÉS KATONA

Ilyen a világ!? *

 

Hegedűverseny 

 

     A hosszúhétvégét kihasználva hazalátogattam, feltelni otthoni ízekkel, illatokkal.

     Jártam a már szinte elfeledett utcákat, sikátorokat, az álmaimban visszatérő tájakat. Nézegettem a régi házakat, hallgattam az emberek beszédét.

     És emlékeztem.

     Emlékeztem régvolt barátokra, talán csak elképzelt szerelmekre, egy-egy öreg fára (ma már a helyét sem találom!).

     Egyik utcasarkon a tömjénszagú kápolna nyitott ajtajából gyönyörű hegedű muzsikát hallok kiáradni.

     Felix Mendelssohn-Bartholdi: E-moll hegedűversenye!

     Elkápráztatva álltam a kis templom előtt.

     Az ajtó szélénél kikandikált egy kalap, benne papírpénz látszott, valamint egy a zene ütemére imbolygó, hajlongó ember árnya. A kifele jövő hívek alakja el-eltakarta a jelenséget.

     Nem hittem a fülemnek, s a szememnek!

     Gyorsan kotorászni kezdtem a bukszámban, és egy nagyobb címletű bankót kiemelve közelebb mentem. Odaérve beledobtam a kalapba az adományomat. Ebben a pillanatban félbeszakadt a zene.

     Az árnyékban álló papi galléros férfi felém fordult:

     — Köszönjük az adományt! Az orgona felújítására gyűjtünk.

     Egy pillanatig még kutatták a szemeim a hegedűművészt.

     Aztán megértettem. Egy magnetofonon szólt az ajtó mögött…

 

Katona…

 

Néhány évvel ezelőtt egy alföldi nagyvárosban laktunk. A házunktól nem messze volt egy utca, amit csak úgy neveztek a környékbeliek, hogy Katona utca. Különösnek találtam, hogy egy utcát így nevezzenek, így aztán el is mentem megnézni az utcanév-táblát. Persze, hogy nem úgy írták csak egyszerűen, hogy „Katona”, hanem rendesen, szépen. „Katona József”.

     „No, így már más!” — gondoltam magamban, de azért nyugtalanított a hangsúly, ahogy ejtették a nevet.

     Megszólítottam a kis fűszerüzletből éppen kilépő háziasszonyforma hölgyet.

     — Elnézést kérek, jó napot kívánok — kezdtem bele az udvariaskodásba -, meg tetszene mondani, ez milyen utca?

     — Katona! — csak így röviden.

     — Hogy-hogy katona? — kérdeztem értetlenül.

     — Úgy, hogy katona. Katona, aki harcol, meg ilyen — és ezzel ott is hagyott.

     Gondoltam, nem jó ez így. Valamit rosszul csinálok, rosszul kérdezek. Töretem a fejem, hogyan tudnék mégis a dolog végére járni. Szerencsémre régi barátnőmmel futottam össze hazafelé menet, s ő látva kissé gondterhelt képemet, rákérdezett.

     — Persze, hogy rosszul kérdezel! — erősítette meg a gyanúmat saját hozzá nem értésemet illetően.

     — Holnap délután lesz egy szabad félórám, és majd együtt elmegyünk kérdezősködni. Jó? — tette még hozzá nagy örömömre.

     Így is történt. Másnap elsétáltunk abba a bizonyos utcába. Kapu előtt beszélgető két asszonyhoz lépett oda a barátnőm.

     — Jó napot kívánok. Melinda vagyok.

     — Jó napot kedves! — jött a meglepően jóindulatú válasz.

     — Tessék mondani ez a Katona utca?

     — Ez az!

     — És miért katona, azt tetszik tudni?

     — Kedveském, én azt hiszem, így hívtak valakit — magyarázkodott egyikük.

     — Igen, igen! — vett át a szót a másik. — Így hívták a buszsofőrt.

     Megrökönyödött képet vághattam, mert gyorsan folytatta:

     — Igaz, na, buszsofőrről mégsem neveznek el utcát…

     — Kérdezzük meg a menyemet — vette vissza a szót az első. — Ő mindent tud. Nagyon okos kis asszonyka. Itt is jön éppen. Gyere, kicsi! Itt van a kedves Melinda, és ez az úr, azt kérdezik milyen katona ez a mi utcánk? Talán csak nem vörös?

     — Jaj, mama, folyton csak viccel!

     — Mondjad akkor komolyan.

     — Én kérem, ismerem a magyar irodalmat, tudom, hogy kicsoda Katona József, de itt a környéken az emberek csak a „katonát” értik. Hiába is mondom, hogy Bánk bán, meg Katona József Színház, csak legyintenek.

 

     Szomorúan ránk mosolygott — és nekem is elfacsarodott a szívem!

Legutóbbi módosítás: 2009.11.19. @ 13:46 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 616 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.