S. Szabó István : Várakozás

*

 

 

 

 

Hajnal óta megállás nélkül havazott. A hadnagy sokadik órája fagyoskodott a huzatos kapualjban. Fázósan húzta össze dzsekijét, homlokán megigazította sapkáját. Karba font keze önkéntelenül a hóna alatt rejtőzködő fegyver markolatát kereste. A hideg falnak támaszkodva figyelte a szemközti bankfiók bejáratát. Várta, várták a szőkét, a kérlelhetetlent. A csapat többi tagja gépkocsiban, üzletekben rejtőzve, ugyanúgy, mint ő, árgus szemekkel leste a bejárati üvegajtó minden rezdülését, a bent lévő kollégák jelzését.

    — Csak ne lenne ilyen rohadt hideg! — morogta magában, és fázós kézzel cigarettára gyújtott.

    Mélyen leszívta a füstöt, elkalandoztak gondolatai.

    Az asszony és a kicsi most érnek haza az óvodából, készül a vacsora, a kályhában melegen ropog a tűz.

    — Anya! Mesélj már! — türelmetlenkedik a kicsi.

    Egyszer-kétszer sikerül korábban hazaérnie. Olyankor odakuporodik a lurkó mellé, és játszanak, csak játszanak késő estig.

    Erősödött a forgalom, sápadt neonok gyúltak az út felett. Gépkocsik araszoltak, fázós emberek siettek ismeretlen céljuk felé.

    Még egy cigaretta. Megígérte az asszonynak, a Szenteste a családé. Csak a családé. Felesége mosolygott. Okos, megértő asszony. Tudja jól, ha az utca söpredékén múlik, ő az ünnepeket is egy kapualjban vagy gépkocsiban tölti.

    Egy részeg alak állt meg a kukák közt, szétvetett lábakkal, dülöngélve engedte ki magából a fáradt gőzt. Nem szólt rá. Most nem ez a dolga.

    Várta az ismeretlent, akiről csak azt tudták, hogy szőke, és fegyvere van.

    Két gyermek futott át az úton. Nagyokat nevettek, tetszett nekik a lassan térdig érő fehér dunna.

    Karácsonyra az asszonynak cipőt kéne venni, a gyereknek kabátot. Csak hát a fizetés! Az egy icipicit több lehetne. De ha ezt a mocskot elkapják, talán lesz jutalom. Talán.

    — De ez nem biztos, uraim! — mondta szeretett főnöke. — Elvégre a hazájukat szolgálják, nemde? Ez a dolguk.

    Hóna alatt ismét megérintette fegyverét. Szereti a biztonságát.

    De ne adja az úristen, hogy ebben a forgalomban lövöldözés legyen! Itt gyerekek vannak, ártatlanok. Ott egy terhes asszony, ott meg két idős nyugdíjas nézegeti a kirakatokat. Nagyon nagy a jövés-menés. Veszélyes lenne egyetlen egy lövés is!

    A szőke még mindig sehol.

    Hazudott volna a tégla?

    Jól esne most egy kávé. A meleg átjárhatná a testét, aztán jöhetne az éjszaka, nem érdekelné.

    Hej, ha az apja ezt látná!

    Míg élt, állandóan mondogatta.

    — Na, okos fiam! Aki ennyit dolgozik, mint te, annak már milliomosnak kéne lennie!

    Ezt soha, senki nem érti, nem értette meg. Sem a szülei, sem a haverok. Ez nem munka, ez hivatás! Menni, tenni a dolgunkat, hogy te anya, és te apa, nyugodtan tudjatok aludni. Ezt pénzzel nem lehet mérni.

    Felnevetett. Keserű nevetés volt. — Nem is mérik!

    Egyszer, két, vagy három éve, amikor elkapták a kosaras szatírt, akkor volt jutalom. Az csapatmunka volt. Igazi csapatmunka. Mert ez egy jó csapat. Igen, vannak balhék, veszekedések, viták, de hol nincsenek? Egy biztos! Mindig van, aki fedezze a hátam, és vannak helyzetek, amikor ez a legfontosabb.

    Egyszer a főnök azt mondta eligazításon…

    Hirtelen kivágódott a bankfiók ajtaja! Hosszú hajú, szőke fickó rontott ki rajta. A hadnagy előrelendült, gépkocsik között futott át a túloldalra. Mindenhonnan emberek rohantak elő, autók fékeztek, sikítás, kiabálás hallatszott. Fegyvere már a kezében volt, bár tudta, úgysem használhatja. A járdaszigetnél valaki elcsúszott, villamos csilingelt. Rohant a szőke után. Már-már utolérte, rávetette magát, amikor az hirtelen megfordult.

    Valaki elkiáltotta magát.

    — Sanyi, vigyázz!

    Feküdt a hóban. Egy ismeretlen kabátot terített rá. Fázott. Egy férfi — nem ismerte föl, ki az — guggolt mellette, simogatta az arcát.

    — Nyugi, ne mozogj! — hallotta valahonnan a távolból.

    Szirénahangot sodort felé a szél. Valaki megtörölte a homlokát.

    Parancsnoka szavajárása csengett füleiben.

    — Ha neked szánják, csak a torkolattüzet fogod látni. A durranást nem fogod hallani.

    A vén csibész! Ebben is igaza volt.

 

    

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045