Félrehajtom fejem,
s rád nézek újra.
Látom, nem értesz a képekb?l,
az els? szál nem t?lem jött.
S látom azt is, félreértet g?göd.
Igen, felemeltelek,
mert ennél többnek sejtettelek.
És nem, nem hittem,
nem azt, hogy nem vétesz,
csak, hogy ilyen „kicsinyessé” tesz:
Nem a vétked szörny?,
a gyengeség nem b?n…
az a tiéd, jól tudod.
Csak ahogy elküldetett
egy fölényes rózsaszál,
Az a pár perc, az a tíz verzió,
meg Ez, ami szánalomra szán,
nem a könnyek, amiket hullattál.