H.Pulai Éva : Fájdalom

 

 

 

 

 

 

 

Id?s asszony áll apja sírjánál.

Édesanyja, mellette szinte összeaszalódottan pityereg.

? nem sír, csak emlékezik.

 

Már tudja: Hetvenévnyi életet le lehet élni úgy, hogy valakit szeretünk, és gy?lölünk egyszerre. Vajon eltemetheti végre a fájdalmait is?

 

Kicsi lányként betegen fekszik az ágyban, édesapja mesét olvas neki. Szép, mély hangja van, megnyugtató, álomba ringató.

 

Az ágy sarkában kucorog, a félelemt?l már nedves alatta a leped?. Nem lát semmit, csak hall. Anyja visít, hatalmas zuppanások, ablakcsörömpölés, és a kocsis-káromkodások sajgása a fülében.

Ebb?l több volt, mint a szép mesékb?l.

 

Milyen érdekes…

Hosszú éveket ugrik emlékezete. Megint az ágyban fekszik. Korán reggel van, anyja hajnalban már dolgozni ment a földekre.

Apja odamegy hozzá, és simogatja. Kedvesen, és egyértelm?en.

 

Soha nem tudta elmondani az anyjának. Csak a lányának. De nem tudja, joga volt-e hozzá, hogy az unokát befolyásolja a nagyapja megítélésében?

 

A sír magára marad, s ?k a fájdalommal, és öreg édesanyjával hazamennek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

09.08.24.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1131 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva