Ez a sorban állás,
magamból kígyózás!
Bizonyos,
nem hívott
a történelem.
De azért
rendületlenül
állom. Posztom?
Lélegzetnyi helyem.
Kezemben
értelmes gesztusok.
Másfél József
Attilányi életid?n
túl, még irigylem
a madarakat.
Mire sorra
kerülnék, elfogy,
amiért.
Nem szólnak
az el?ttem állók.
?k is – hogyhogy
ennyin? Biztos
elém tolakodtak.
Üdvözölték egymást,
s szót váltva
ott ragadtak,
miközben
hattyú formájú
felh?ben gyönyörködtem.
Volt id?m, kedvem.
Az élet-tülekedés
zajai távol.
Hiteltelen csönd!
Egyre s?r?bben
tekintek hátra:
állok még
mögöttem?
