dr Bige Szabolcs- : Alkalmi kosztüm

…a zsarolásra specializálódott hölgy legutóbbi ügyénél porul járt,…” *

 

 

Csínos, huszonöt év körüli hölgy lépet be vidáman mosolyogva Tamás úr műhelyébe. A mester nyugdíjasként tovább dolgozott a saját műhelyében, csupán annyi változással, hogy a kényesebb, nehezebb munkákat maga végezte, de a szabás-varrás zömét a segédekre hagyta. Három volt belőlük, és talán a legfiatalabban mutatkozott igazi vonzalom a szakma iránt. A másik kettő is jól végezte a dolgát, de inkább kötelességből, mint szenvedélyből. Palika azonban fiatal kora ellenére — alig múlt harminc (!) — nem csak muszájból dolgozott, hanem szerette is, amit csinált. Szabásnál olyan biztos kézzel nyúlt az anyaghoz, hogy Tamás mesternek repesett a szíve az örömtől.

      — Ő lesz az utódom — gondolta, de nem mondta, nem is éreztette Palikával.

      Nem akarta, hogy idő előtt elbizakodottá váljon. Éppen ezért még szigorúbban bánt vele. Szigorúbban, mint a többiekkel. Jó természete lévén a fiatalembernek, nem vette zokon a szigorúságot, hanem még jobban igyekezett, hogy a mester elismerését kivívja.

      A forgalomra nem lehetett panaszuk, mert annak ellenére, hogy komoly konkurenciát jelentettek az áruházak készruha kínálatai, Tamás mester minőségi munkájára megvolt a városban az igény. Különös módon az utóbbi időben a fiatalság körében is kezdett hódítani a „testre szabott” ruhadarabok divatja. Különösen a diplomaosztók, érettségi találkozók ideje alatt. Így aztán nem volt semmi különös abban, hogy egy fiatal hölgy kereste fel a műhelyt, és alkalmi kosztümöt rendelt, s mindjárt el is mondta, milyent akar. Anyagot is hozott hozzávalókkal. Felkészülve érkezett.

      — Palika fiam! — kiáltott át a szomszéd helyiségbe a mester.

      — Itt vagyok, mester!

      — Vedd a megrendelő füzetet és írjad! — majd a hölgyhöz fordulva folytatja. — Akkor egy alkalmi kosztüm, a kabát lezser, széles sálgallérral, egy gombbal, kissé ejtett vállal, dragony két gombbal.

      — Igen, igen!

      — Továbbá a szoknya ferdén szabva, térdközépig.

      — Igen.

      — Akkor lássuk a méreteket — és szaporán diktálta a segédnek —, váll, hát, ujja, mell… 

      És így tovább. Minden szóhoz egy-egy számot mondott, amit a szabócentiről olvasott le.  

      — Megvagyok, mester.

      — Hölgyem, egy hét múlva első próba, tíz nap múlva készen is leszünk.

      — Tessék, a füzet — nyújtotta át a jegyzetet Palika, s ment is vissza a munkájához, a kuncsaft is távozott.

      Az volt a jól bevett szokás, hogy a méretek felvételénél mindig jelen volt egy segéd — akár férfi, akár nő volt a megrendelő. Így lehetett biztosan elkerülni a későbbi kellemetlenségeket, mármint a zaklatásnak minősíthető vádakat. Nem is merült fel ilyen jellegű panasz egyetlen kuncsaft részéről sem.

      Így aztán, mint derült égből a villámcsapás érte Tamás urat, hogy apasági keresetet nyújtott be ellene, a kosztűm rendelés után jó egy évvel a fiatal hölgy. Mindenki megdöbbenve vette tudomásul a hírt. És megkezdődött az ügyvédek csatája… Megegyezés pedig nem született.

      A rokonság, és a város egy idő után már kezdett megfeledkezni a kényes vitáról a lány és a szabómester ügyvédei között. Ekkor jelent meg egy riport a helyi napilapban. Nevek említése nélkül egy kis kaján felhanggal azt taglalta, hogy „a zsarolásra specializálódott hölgy legutóbbi ügyénél porul járt, mert a férfiről, akit perelt és zsarolni próbált, kiderült, hogy nem nemzőképes. A szép hölgy emiatt kénytelen volt elállni a követelésétől.”

      Tamás mester magára ismert a cikkben, és elfutott az ügyvédjéhez megtudni, mi az igazság.

      — Tamás úr! Győztünk! — lelkendezett a peres ügyek szakértője.

      — A felperes visszalépett, elállt a követelésektől — tette még hozzá magyarázóan, szinte szóról szóra ismételve az újság szavait.

      Ez a kijelentés csöppet sem nyugtatta meg a jeles mestert. A kétség és gyanú befészkelte magát a lelkébe. Otthon négy szép gyermek, egyik okosabb, mint a másik és vajon ki az apjuk, ha ő nem lehetett? Végiggondolta az életét, a családjához való viszonyát, a feleségéhez fűződő ragaszkodását, szerelmét.

      És most mindez semmivé vált!

      — Hát, minden csak hazugság volt? — tette fel a kérdést magában, s rögtön meg is válaszolta:

      — Hazugság, hazugság! — ezt már azonban hangosan és egyre hangosabban.

      — Hazugság! Hazugság — zengett az utca is.

      Így kiabálva ment tovább. Azt se nézte, merre megy, mégis a lábai, vagy az ösztöne a műhelyéhez vezette. Úgy érezte öntudatlanul, hogy ez a legbiztosabb, ez az egyedüli biztos pont számára ebben a pillanatban. S meg is nyugodott, ahogy a műhely elé érkezett. A segédek csodálkozva néztek a feldúlt mesterre. Nem értették, mi baj lehet vele. Senkihez sem szólva hátra ment a varrodába és a sarokban leülve, kezeibe temetve arcát zokogásban tört ki.

      — Hazugság! Minden hazugság! — zokogta.

      Az emberei értetlenül álltak körülötte, míg végül egyikük a telefonhoz sietett, és felhívta a feleségét, aki hamarosan meg is érkezett.

      — Te hazug kígyó! — kiáltotta Tamás úr, és elkezdte a keze ügyébe kerülő tárgyakat a földre sodorni.

      — Hazug! Hazug! — csak ezt ismételte hadakozva a segédekkel, akik próbálták lefogni.

      Nem volt mit tenni, ki kellett hívniuk a mentőt és bevitetni a kórházba. Fel is vették súlyos idegösszeroppanással a pszichiátriára.

      Az ügyvéd, mikor megtudta a történteket, sietett be ügyfeléhez.

      — Tamás úr! Nyugodjon meg. Semmi megbocsájthatatlan nem történt, higgye el. Ez csak egy trükkös húzás volt, hogy legyen vége a huzavonának, hogy vonják vissza a követeléseiket. Sőt mi több, hogy mi indítsunk ellenük eljárást rágalmazás címen.

      — Hazugság. Minden hazugság — motyogta a mester.

      — De kérem, lehet, hogy nem mindenben állja ez ki az igazság próbáját, de hazugságnak nevezni azért túlzás.

      Hiába érvelt, beszélt, magyarázott az ügyvéd, Tamás úr nem lépett ki az általa bezárt körből.

      Évek teltek el azóta, de Tamás mester, ha szólnak hozzá, csak azt motyogja ma is: „hazugság, minden hazugság”.

      Ennyi a teljes szókincse.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.