Bonifert Ádám : Színe és visszája

A gyerekek 70 %-a funkcionális analfabéta – mondja egy szakelemzés. El tudják olvasni, de nem értik, vagy nem jól értik a szöveget! Na és a feln?ttek?

Az „író” írt valamit valahol, valamilyen újságba, az olvasók valahogyan reagáltak rá. A reakciók egy része taktikai hozzászólás, aminek van színe és visszája. A valós megértéshez nem árt id?nként kifordítani, akár egy bundát! Gyakran élek a gyanúperrel, hogy más a szó olvasata és más a valóságos értelme. Az egyik látható, a másik csak „vájtfüllel” hallható.

Err?l egy kis gy?jtemény.

 

   – Gratulálok, rég írtál ilyen jót!  (Pedig elég s?r?n írsz, de beletelik több hét, amíg a kiszikkadt agyadból egy eredeti ötletet kipréselsz.)

   – Én nem szeretem az írásaidat, de ett?l el voltam ragadtatva! (Remélem, van annyi eszed, hogy megérted, a hangsúly a mondat els? felén van!)
   – Van benne 12 olyan sor, amelyre mindenki büszke lehetne! (Éppen ezért a többi 120 sort felesleges volt megírnod!)
   – Nekem nagyon tetszett! Dühöngtem, amikor olvastam, hogy a többiek miket írtak róla! (Mert írtak ám, hajjaj, de miket! És valójában, ha jól belegondolok, nem is dühöngtem!)
   – Gratulálok! Ilyen régi témát ilyen újszer?en feldolgozni! (Hát ehhez pofa kell, már legalább ötvenen megírták ezt a témát! Én is! De ez valóban újszer?, mert ennyire gyengén még senkinek sem sikerült!)
   – Az eleje kicsit unalmasan indul, de a befejezés, az igen! Érdemes az embernek átrágnia magát rajta! (Mert rágni kell ám, amíg az ember addig a hátrányos helyzet? befejezésig elverg?dik!)
   – Ragyogó, kár, hogy a végét lel?tted! (Az ember annyi süket duma után legalább valami csattanót vár, de még az sincs!)
   – Képzeletben megszorítom a kezed! (Ami nem azt jelenti, hogy nem találok szavakat, hanem azt, hogy fogadd részvétemet!)
   – Vannak benne döccen?k, de azért szépen siklik! (A lejt?n lefelé, mert ennél gyengébb írást nehezen szülhettél volna!)
   – Hatott rám a m? hangulata! (Mert mintha csiklandozott volna, egyfolytában röhögnöm kellett a bánatos részeken!)
   – Ezt az írást szívesen vállalnám én is! (Most írták ki a „Selejtjeim” pályázatot, oda küldeném be!)

Az „író” ezek után élt a gyanúperrel, hogy talán nem mindent úgy kell érteni, ahogy az le van írva. Ezért magában üdvözölte azokat a kritikákat, amelyek a „nyers valóságot” közvetítették felé, köntörfalazás nélkül. És megpróbálta ennek is a „hátsó értelmét” értelmezni – visszája és színe. Vagyis lehetnek olyanok, akik jobbat gondolnak egy írásról, mint amit írnak róla, de a jobbat valami okból nem írják le, csak gondolják.
   – Mit eszkábáltál ide, te fityfiritty? Képes voltál berakni a „vers” kategóriába? Ezt? (Elolvastam, ez igazolja, hogy figyelmemre érdemesítettem!)
   – Egyes szám, többes szám, zöngés és zöngétlen, ragozott és ragozatlan – egyáltalán, hallottál már ezekr?l a dolgokról? (A tartalom nem rossz, csak a forma, csak azt tudnám feledni!)
   – Mir?l szól az a firkálmány? Mert írásnak nem nevezném. (Háromszor olvastam el, bár már el?szörre is értettem bel?le valamit. Na de harmadszorra már…)
   – Akár még tetszhetne is, de nem tetszik! (Dehogynem, csak én nem vallhatom be, mert akkor mi lesz a „vaskemény” imidzsemmel?)
   – Most jól megmondtam neked, de mit tegyek? D?l bel?lem az igazság! (És nem hiányzik az i bet? a szóról!)
   – Semmitmondó dicséretek kellenek? Temetni jöttem, nem dicsérni – még Caesarnak is ezt mondták, hát akkor neked miért ne? (Ne izgulj, a semmit nem lehet mondani, mert aki megszólal, az már mond valamit…)

Az „író” most már nem tudta, hogyan is fogja fel a véleményeket? Igaz-e, ami igaz, hamis-e, ami hamis? Ezért örömmel üdvözölte azokat a hozzászólásokat, amelyek szakmai észrevételeket tettek. Itt a szín és a visszája látszólag egybeestek.

   – Versedben az anapesztus és a trocheus rendben van, a jambusokkal még akadnak gondok. Használd az ujjaidat a szótagszám kiszámolására, hogy ne tévedj!
   – A publicisztikának is megvannak a maga szabályai. Nem elég valamit annak nevezni, legyen valóban az!
   – Csak halkan jegyzem meg, hogy a „karcolat” az napi eseményekr?l szóló rövid eszmefuttatás. Ez meg kissé túl hosszú. A felét ki kellene húzni. Hogy akkor már más lesz a cikk? Na és?
   – Igaz, a felét ki kellene húzni! Na de melyik felét!…
   – A szabad verselésnek is megvannak szabályai, hát még a kötöttnek! Néha nálad az írás ugrál a próza és a szabad vers között – erre jobban kell figyelned, mert az ugrálás gyerekjáték. Döntsd el el?re, mit és milyen formában akarsz megírni!
   – A forrásanyagokat sem árt kontroll alá venni. Amit a cikkedben idéztél, az nem bizonyított. S?t a forrás forrása is kétes. És még a forrás forrásának a forrása sem biztos – hát akkor mit akarsz?

Az „író” ezek után odaült a géphez, hogy megírja újabb alkotását. De annyira megkavarodott a vélemények alapján, hogy csak egy dolog jutott eszébe: ezentúl azok közé lép át, akik nem cikkeket írnak, hanem hozzászólásokat  Bízva abban, hogy a hozzászólásaihoz kevesebb „hozzászólás” érkezik majd, mint a cikkeihez. És üres óráiban lassan suttogja maga elé a kétsorost:

   „Látom, barátom, kezedben a mérce,
   csak azt nem tudom, a mércéhez értsz-e?”

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.