Szécsényi Barbara : Egymásra záródó szirmaink

belenézlek a tavaszba pedig tél tapos már sápadó avarba

mondd – ha csak egyetlen halál van
miért hogy percenként temetlek
magamba és újra kiáslak
a fényre? ennek a siratásnak
lesz-e még valaha vége?
látod én ma így szeretlek
– bolondulva – csepp viszontba
tengert képzelek és letörött
karmaimmal is kapaszkodom
föl a lelked fonalán – de el?bb
sebeimb?l megszárítkozom
mert ha száraz szeled érintene
a repedésekbe fagyna könnyem
– ne adj könnyen – belenézlek
a tavaszba pedig tél tapos
már sápadó avarba – hittél akkor
bennem most se láss másnak
csak a nyár-nevetés? csillanásnak
örülj szememben titok lakik
most is nevezz akinek látsz
de ne hívj elmúlásnak ennek
a siratásnak ne legyen sohase
vége percenként temetlek áslak
ki a fényre és oda nem adnálak
bárhogy is kérne: annak
az egyetlen halálnak

Legutóbb szerkesztette - Szécsényi Barbara
Szerző Szécsényi Barbara 40 Írás
Hetvenhét nyarán születtem. Egy éve próbálkozom - hol lelkes, hol csüggedt amatőrként - a versek között megtalálni magam, vagy elrejtőzni bennük.