A kerületi Kapitányság ügyeletén kitartóan csengett a telefon. A vonal túlsó végén Özv. Höfflinger Gyuláné, született Defekt Lujza, nyugalmazott takarítónő, már-már anyázni kezdett, mikoris a negyvenkettedik csengetésre felvették.
Lujza lelki szemei előtt lepergett, hogy ennyi idő alatt egy ámokfutó akár két tucat állampolgárt is lemészárolhatna.
— Tessék — szólt a vonalba egy kissé álmatag hang!
— Azonnal jöjjenek ki, az emeleten nagy balhé van!
— Hol?
— Hol, hol? — hát a lakásban! — méltatlankodott a nyugalmazott. — Hogy lehet egy ilyen fontos pocizióba egy ilyen marhát tenni!
— De hol?
— Hát itt a házban!
Szumma-szummárum, nem telt bele tíz perc és a közeg megtudta a kerületet is, no meg a pontos címet.
Azonnal szólította a pihenőszobában szalonnázó Molnár14 Jánost és Kis5 Bélát.
Habár a két úr tudatában volt kötelességének, még bekaptak egy-egy katonát és lejelentkeztek.
— Asszonyom! Vér folydogál a lakásból? Mert mi csak ennek fennforgása esetén kezdeményezhetünk kivonulást.
— Patakvér, patakvér — hadarta az idős hölgy —, siessenek…
A két szolgáló és védő úgy negyedóra elteltével meg is érkezett, és a matróna velőtrázó útbaigazítása mellett megközelítette a helyszínt.
Ott Molnár5 előkapta a tonfáját és bedörömbölt.
A már mélyen alvó Kripli Aurél kicsoszogott az előszobába és csak ennyit mondott:
— Ki a lófasz dörömböl itt éjnek idején?
Molnár5 éles eszével azonnal átlátta, ajtót tévesztettek.
A másik ajtó előtt csordogált ki a vér és hallatszott ki pofonnak vélhető hang, úgy tizenkettő, majd egy akusztikailag erősen eltérő tizenharmadik. Az abszolút hallású Molnár14 azonnal meg is jegyezte:
— Ezt a fal adhatta!
— Azonnal nyissák ki! Rendőrség! — eresztette ki érces baritonját a hatóság embere.
Hamarosan megjelent az ajtóban Dromedár Károly, aki fülénél fogva vezette a fiatalkorú gyermekét és eközben kitartóan gyepálta.
— Felszólítom a tettlegesség minél hamarabbi abbahagyására, vagy kénytelen leszek közbelépni!
— Minő okból verdesi orrba-szájba a sértettet?
— Drága ezredes úr…
— Csak tizedes — vetette közbe Molnár, bár rohadt jólesett neki a tévesztés.
— …ez a kölyök melós akar lenni! Elhatározta, hogy hegesztő szakmát tanul!
Én meg mondom nekije, legyél politikus! Semmi felelősség, nagy dohány, négy évig biztos munkahely. De ő csak mondogassa a magáét! Én meg, miközben pofozom, hogy térjen már észhez, tovább érvelek: — Pompás munkahelyed lesz a parlamentben, napközben akár alhatsz is, vagy számítógépezhetel, azt a mumós játékot is játszhatod, ami a kedvenced, vagy olvashatol újságot, oda sem kell figyelned arra, aki éppen pofázik. Ha kajabál az Elnök, hogy szavazzatok, megnyomod a megbeszélt gombot, aztán akár ki is mehetsz a büfébe. Baromi olcsó. Ehhez képest e Lidl egy dög drága áruház! Aztán elszíhatsz egy staubot akár a tiltott folyosón is, növelve az adrenalin szintedet. Ha visszamész a terembe a rágógumidat nyugodtan ragaszd a karfára, és a csokipapírt is dobd a széked alá, takarítanak utánad!
Bekerülsz egy bizottságba és dől a lé!
Számla nélkül tehetsz bármit!
Vezethetsz részegen, mentelmi jogod van!
Ha baszogat a frakciód, átülhetsz függetlennek
És ez a marha melós akar lenni, zokogott immáron az apa!
Molnár5 János tisztelgett és csak ennyit mondott:
— Nem találtunk bűncselekményre utaló jelenséget, hagyja abba a verést! Holnap délelőtt győzze tovább ezt a hülyegyereket….
Legutóbbi módosítás: 2009.07.26. @ 08:38 :: Schődl Gábor