Pulai Éva : A kulcs

Lehettem úgy öt éves…

Vasárnap, ebéd után édesanyám mindig lefektetett egy kis alvásra. Külön ajándék volt ez nekem, mert ilyenkor az ő ágyukban, az ő illatukat érezve finom, édeset álmodtam.

Éjszaka, ha féltem — és nagyon sokszor féltem, legjobban a gonosz boszorkányoktól, mert mindig a mesék világában játszottam —, odakunyeráltam magam anyu ölébe apu igen-igen nagy bosszúságára. Nagyon jó volt magamba szívni a puha, meleg, semmihez sem hasonlítható anya-álmot. Én voltam a kiskanál, ő meg a nagykanál. Csak azt nem szerettem, hogy nem volt szabad ficeregni, nehogy apát felébresszem.

 

Éppen aludtam ebéd után az ágyukban, amikor úgy gondolták szüleim, elmennek sétálni, és mire felébredek, ők már itthon is lesznek.

Naná, hogy nem így történt. Kinyílt a szemem, és rögtön észrevettem, csend van. Milyenek is az emlékek… Most is érzem a félelmet, riadalmat. Mi lesz most? Egyedül hagytak, bezártak, a kulcsot tán a mesebeli tóba dobták. Azt hiszem, kicsi eszem úgy gondolta, ez most már a világ végezetéig így lesz, és én itt fogok étlen-szomjan halni. Meggyőztem magamat, hogy az én szüleim soha többet nem jönnek haza, én már nem is kellek nekik, majd vesznek egy másik, jobb gyereket — ezt többször is említették, ha éppen valamelyik csínyemet elkövettem.

És ráadásul erről még csak nem is tud senki.

Rájöttem, hogy ezen az egyen igen könnyen tudok segíteni. Bérházban laktunk, a harmadik emeleten. Gondolatomat tett követte, kiálltam az erkélyre sírdogálni. Valakinek csak megesik a szíve rajtam, elhagyatott árván, és kiment ebből a sanyarú helyzetből. Persze, senki nem figyelt fel rám, és én egyre hangosabban próbáltam mindenki értésére adni, itt bizony tragédia történik. Sírtam, zokogtam, olyan kellemes visítóan, hogy egyszer csak észrevett valaki a szomszéd házból. Kiabálva kérdezte, mi történt, kislány. És én mondtam, soroltam a bánatomat, vég nélkül. Egyre többen figyeltek rám — fogalmam sincs, mit gondolhattak —, amikor megpillantottam szüleimet a házunk felé közeledni…

Bejöttek az ajtón, egy rossz szót sem szóltak, csak megmutatták az ágy melletti székre tett ajtókulcsot.

De ezután mindig felébresztettek, ha elmentek otthonról…

 

 

 

 

 

 

09.07.01.

 

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 0 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.