Ezen írás Balatonszemesen született, feladott feladat volt, írjunk egy anya-verset, aktuális volt mégis, s eleredt a tollam, hiszen ismételten messzebb kerültünk egymástól édesanyámmal, s nem egyszer gondoltam múltamra… ? reá, amíg egyszer fel nem hívott sírva, hogy hiányzom. sszes eddigi könnyének emlékére írtam eme verset.
Csillagjegyének képe oroszlán
Haja vörös, nem éppen anglikán.
Kazahok vére is csordul benne,
E-mellett pedig a poltáv ukrán.
Tragédiák sem törték meg,
Nem lettek úrrá a betegségek.
Apja, s fia halálától rettent,
Megtört, ám tovább ment.
Nem feledem soha kemény nevelését,
Bíztató, szép, olykor szidó szavát,
Bölcs, és végtelen mély szemét,
Mellyel úgy nézett, mint igaz barát.
Irina! Finom volt minden falat,
Áldott, jó minden könny, és öröm,
Amit kapott t?led fiatalabb fiad,
Nem szeretet ez, s nem is ösztön.
Nem tudom mit írjak akad szavam,
Megakad a torkomon, édesanyám!
Tudd, hogy mindig úgy akartam,
Hogy büszkén tekints te én reám.
Igen, voltam én céltalan vándor,
Voltam élvhajhász, és botrányh?s,
Nem mentem, mert kívánt a mámor,
Te hívtál, s nem mentem én üstökös.
Nem láttam a cseppjeid kebleiden,
Reszket? hangod reám nem hatott.
Isteni vagy súgták a kúrvák részegen,
S elfelejtettem a meleget adó otthont.
Luxus autók parkoltak a házuk el?tt,
Jöttek hozzá a barátok, s a fiú rohant,
Úgy hitte, hogy ?k igazán szeretik ?t,
Vakon kereste azt, amit mindig akart.
Pillanatnyi élet, csillogás, és bankó,
Top-rongyok, italok, s a parfümillat,
Ez vette körül, szép, finom volt, és jó,
Míg ebben fürdött, addig ? maga alatt.
?, ki kínok közt e világra hozta mégis,
Az orvosok hiába tiltakoztak hevesen,
Kitartó volt, anya, ez a szó is oly kevés,
Hogy harcát bemutassa a halál ellen.
Karjai közül nem egyszer kitépte,
Hogy éljen a már egyetlen gyereke.
Hisz elment az id?sebb, el messzire,
Hívták magukhoz, vissza a végtelenbe.
Itt vagyok anyám, itt ülök és sírok veled,
Látlak, hallak téged, hiába a kilométerek,
Azt súgom, hogy tudd, hogy én szeretlek,
Hogy csak miattad vagyok, s most is élek.
Drágám, egyetlen igaz barátom, szerelmem,
Kérlek téged, könnyeim nézd el én nekem,
Bocsásd meg a szavaim, melyekkel sértettem
A te kemény, s mégis tör?d?, én egyetlenem,
A te kristályod, mely mindig ragyogott én értem,
Melyre nem néztem, ha mégis, akkor beleköptem.
Tanárom, ?rz?m, és véd?m, mindenem voltál nekem,
Bocsásd meg, hogy mind ezt valaha is elfelejtettem.
