H.Pulai Éva : Paál László

ââ?¬Å¾Leírhatatlan szeretetreméltóság sugárzott arcáról, szemei szivet megnyer? barátságosan ragyogtak.ââ?¬Â (Goldscheider Béla)

 

Paál László (Zám, 1846. július 30.Charenton-le-Pont, Franciaország, 1879. március 3.) magyar fest?. A barbizoni iskola, a plein air tájképfestészet sajátosan magyar egyénisége, Munkácsy Mihály közeli barátja, aki els?sorban erd?részleteket ábrázoló, mély intuícióval, lírai realizmussal festett olajképeivel írta be nevét a magyar m?vészettörténetbe.

 

Paál László 1864-ben

 

Paál László székely származású, a 19. századra elpolgárosodott nemesi családban született a Hunyad vármegyei Zámon. Édesapja Paál József postamester, édesanyja Fülöp Lujza, báró Nopcsa László fogadott leánya volt. Házasságukból az 1846-ban világra jött Lászlón kívül 1848-ban még két ikergyermekük született, Gyula és Berta. Paál László gyermekkora mozgalmasan telt, apja foglalkozása miatt több ízben költöztek, el?bb az Arad vármegyei Odvosra, majd onnan a közeli Berzovára. A rajzolás és festés iránti érdekl?dése már egészen fiatal korában megmutatkozott. Az aradi rajziskolában els? tanítója a Bécsi Képz?m?vészeti Akadémián végzett Nagy Péter fest?m?vész volt, kés?bb Böhm Pál aradi fest?iskolájában tanult. 1862-ben itt ismerkedett meg kés?bbi barátjával, élete tanújával, a fiatal Munkácsy Mihállyal. Paál középiskolai tanulmányai alatt, az 1860-as évek els? felében Erdély több vidékét bejárva számos romantikus tájképet készített.

Apja kívánságára érettségi után, 1864-ben jogi tanulmányokba kezdett Bécsben. A száraz paragrafusok helyett azonban inkább a Bécsi Képz?m?vészeti Akadémia el?készít? osztályát látogatta, s 1866-ban felvételt is nyert az intézménybe, ahol Albert Zimmermann tanítványa lett. 1869-ben és 1870-ben már két-két képét is kiállították a pesti ?szi tárlatokon. 1869-t?l állami ösztöndíjjal Münchenben folytatta tanulmányait, 1870 ?szén pedig ugyancsak ösztöndíjjal – osztrák fest? barátja, Eugen Jettel társaságában – tett egy hollandiai utazást. Az év végén Munkácsy Mihály immár másfél éve tartó unszolásának engedve Düsseldorfba költözött, ahol közösen bérelt lakásban éltek a következ? egy évben. 1871 tavaszán J. S. Forbes angol m?keresked? látogatott el a városba, hogy Munkácsytól munkát rendeljen, egyúttal megvásárolta Paál egyik tájképét. Rövid tanulmányútra is meghívta ?ket Londonba, ahonnan visszatérve Paál folyamatosan küldte tájképeit Forbesnak, s az ezekért kapott pénzb?l finanszírozta 1871 ?szén Adalbert Goldscheider osztrák újságíró barátjával tett belgiumi és hollandiai tanulmányútját.

 

Paál Párizsban, 1873.-ban

 

Munkácsy 1872 januárjában Franciaországba költözött, de levélben és személyesen is kitartóan kérlelte barátját, hogy kövesse. 1872 májusára a könnyelm? életet él? Paál rendezte düsseldorfi adósságait, és Munkácsy után utazott. A nyarat a luxemburgi Colpachon töltötték, s Paál itt fejezte be Erdei út cím? képét, amellyel az 1873-as bécsi világkiállításon érmet is nyert.

1872 ?szén Párizsban telepedett le, de az év melegebbik felét a f?város melletti Barbizonban, a fontainebleau-i erd?ben töltötte. 1874-ben Munkácsy megházasodott, s a barátok kapcsolata némileg meglazult. A következ? évben Paálnak édesanyja, 1876-ban pedig édesapja halálhírét kellett feldolgoznia. Emellett bár fest?társai elismerték, néhány képét Párizsban is kiállították, a nagyközönség elismerése és az anyagi megbecsülés még váratott magára. Paál egészsége megroppant, tüd?betegsége mellett egy 1877 nyarán megesett házi baleset következtében agysérülést szenvedett.

„A régi vidám bohémb?l keservesen panaszkodó, elégedetlen ember lett. A várt nagy elösmerés elmaradt, nem kapott egy mention honorable-t sem, képeit rossz helyre akasztották a Szalonban, a kritika nem akarta észrevenni, a m?keresked?k zsarolni kezdték, s ? nem tudott a pénzzel bánni, a legnagyobb anyagi kellemetlenségek között élt, küzdött, viaskodott a mindennapi kenyérért. Ezenközben egyre pusztuló lelkesedéssel dolgozott tovább barbizoni fái közt, szenvedélyes lelkének egész erejét beletéve erd?-részleteibe, a napfény játékaiba, s kimerültén tért este haza rozoga szállójába, a hol egyszer szerencsétlenség éri. Ez 1877 nyarán történhetett, beleütötte fejét a mosdója fölött álló gázcs?be és ájultan terül végig a padlón, így marad egész éjjel. Csak reggel, hogy takarítón?je bejött a szobába, vették észre, hogy véresen fekszik a földön. Ekkor ugyan jobban lett, de agybántalma nem sz?nt meg többé soha. Legutolsó levele 1877 deczember 28-ról van keltezve. Zavaros, összefüggés nélküli panaszlevél, melyben egy kis nyugodtságért eped. De n?vére sorsa nem javult, a szomorúság nem költözött ki házukból, s ?t rendkívül izgatta a maga tehetetlenségének a tudata. Ez csak el?segitette bajának kifejl?dését, s 1878 tavaszán már szanatóriumba kellett szállítani.”

Lázár Béla

 

1878-ban a charenton-le-pont-i szanatóriumban helyezték el, de állapota folyamatosan romlott, s 1879. március 3-án, a kés? esti órákban halt meg, életének harmincharmadik évében.

 

Fa tanulmány

1876k

technique: Oil on canvas

Museum:  Hungarian National Gallery,  Budapest, Hungary

 

Paál László levele n?véréhez

 

Paris Julius 9-én 875

 

Drága Bertám! Nem akarom “hosszú” leveledet bevárni mert attól félek, hogy hallgatásunk ismét a végtelenig nyúlik. – Szívemb?l örültem, hogy nincsen semmi bajotok azaz – hogy-! Baj bizony tudom lesz elég hanem hogy egészségesek vagytok, vigyázzatok is magatokra nagyon, ez a f?dolog – a többi aztán reménylem hogy magától is megjön; – én telve vagyok a legszebb reményekkel, ha így fog menni elmondhatom, hogy ha nem is csorog csöppen, – hanem a szép reménység még nem tehet elbizottá azért nagyon vigyáznom kell magamra – s dolgozni mint még soha.

 

Ezalatt a pár hét alatt mióta Parisban vagyok eladtam négy képet egy m?keresked?nek ki ha el tudja adni újabb képeimet is természetesen még többet vesz – Barbizonban kifizettem csaknem minden tartozásomat s Parisban is rendbe hoztam ügyeimet amennyiben lehetett, hátra van még Düsseldorf, ez még a lelkemen fekszik – hanem reménylem, hogy nemsokára ezt is lerázhatom a nyakamról és azután édesem rólatok is jobban gondoskodhatom. Mindenekel?tt tisztában kell lennem itten ahol élek, – ez létem fenntartásának itt els? kelléke.

 

?szig nem fogok több képet festeni, egy m?keresked?vel beszéltem, aki 2-3 hónap alatt havonként egy pár 100 frankot fog adni hogy egy tanulmányutat tehessek már nagyon régen nem festettem természet után s ez képeimen is kezd meglátszani azért mindent félretéve azon kell lennem, hogy új tárgyakkal frissítsem ismét emlékezetemet és új tanulmányokkal ismét tovább haladhassak.

 

Alig várom, hogy ismét dolgozhassak az a gondolat hogy talán igen kevés id? múlva megváltoztathatom helyzeteteket s talán viszontláthatlak hatszoros er?t ad, legyetek édeseim nyugodtak s bízzatok a jöv?ben, hiszem hogy elérjük azt az id?t amelyben tettel is jobban bizonyíthatom be hogy sokat nagyon sokat vagyok veletek gondolatban, hogy mennyire szeretlek s hogy mennyire örülök ha nyugodtak vagytok.

 

Augusztus táján azt hiszem hogy Bretagneba megyek a tenger partjára, különben err?l majd írok Barbizonból, hova egy két nap múlva térek vissza, miután Munkácsyék is falura mennek.

 

Egészségem hála az égnek jó, s kedélyem is kezd nyugodtabb és frissebb lenni, dacára minden bajnak, ami még jobbról balról rámnehezedik. – Nem tudom megírtam-e, jöv? október elsejét?l Parisban van lakásom és ateliém. – Atyánktól vettem egy pár levelet, panaszkodik szegény s kezdi átlátni hogy az utolsó menedék még sem az emberek akikben annyit bízott, hanem gyermekei, szeretném ha segíthetnék sorsán, mit ha tehetségem lesz nem is fogok elmulasztani.

 

Hogy vagytok ti édeseim? Hosszú leveledet várva drága anyánkat százezerszer ölelve csókolva veled együtt vagyok szeret?

Lacid

 

Forrás: Farkas Zoltán: Paál László 1846-1879, Képz?m?vészeti Alap Kiadóvállalata, 1954, 52-53. oldal

 

Goldscheider Béla így ír Paál Lászlóról:

“Remekember volt, magas és nyúlánk, nagyobb, semhogy meg-hajlás nélkül léphette volna át a szoba küszöbét. Leírhatatlan szeretetreméltóság sugárzott arcáról, szemei szivet megnyer? barátságosan ragyogtak. Soha sem tett reám ember els? pillanatra ily elhatározó benyomást!”

 

 

Paál László utolsó levele (Zichy Mihályhoz)

 

Paál Lászlót Charenton-le-Pont-ban temették el, emlékét barbizoni lakóházán ma is emléktábla ?rzi. 

Életm?ve

 

„A fáknak nem rajzában, hanem színében kutatja a lelkét hangoló elemet. Nem keresi tehát régi mestere ujjmutatása szerint a hangosan beszél? tájakat, hanem a csöndes színharmóniákat. M?vészi ideálja a természet benyomásának visszaadása az atmoszféra szülte tónusokkal; a leveg? festése, a mint rávet?dik a tájra; a mint megváltoztatja a dolgok színét; a mint nagy tömegekben végig ömlik, végig rezeg, nem tör?dve a helyi színekkel, csak a nagy egységes harmóniákkal; s mindezt pontos színértékekben, nehogy megzavarodjanak a tónusok egymáshoz való viszonyai.”

Lázár Béla, Egy s más Paál Lászlóról

(részlet)

 

 

 

Falu végén

1870-71

Technique: Oil on wood

Museum:  Private collection, Budapest, Hungary

 

Paál László a magyar tájképfestészet mindmáig egyik legnagyobb hatású alakja, munkásságának nagy szerepe volt a m?faj kés?bbi közkedveltségében. Korai m?veit a sötét színek, a fény-árnyék hatások játéka jellemezte. Munkácsyval együtt nagy csodálói voltak a 17. századi németalföldi aranykor mestereinek, köztük Frans Hals és Rembrandt m?vészetének. 1871-es londoni útja alkalmával Paál behatóbban tanulmányozta John Constable tájképfestészetét, ezt követ?en színei világosodtak, és az angol akvarellfest?k hatására ? is készített néhány vízfestményt. 1872-es második hollandiai útja teljességgel felszabadító hatással volt kolorisztikus hajlamaira, világosabban, színesebben festett, s a természetet nagy, egységes színfoltokban kezdte látni.

A barbizoni iskolához való csatlakozása nem volt minden el?zmény nélküli: még 1869-ben a francia fest?k Münchenben rendezett bemutatkozó tárlatán ismerkedett meg Gustave Courbet és más barbizoniak m?veivel. Tragikusan rövid életm?ve 1875 után teljesedett ki, ekkor festette f? m?veit. A szabadban (plein air) festett tablóin a barbizoniak elveit követve els?sorban a természetet, f?ként meghitt erd?részleteket ábrázolt nagy szeretettel. Er?ssége volt a szabadban megfigyelt fények és árnyékok játékának ábrázolása, mely mély érzelmek kifejezésére is alkalmassá tette mélybarna és zöld tónusokban gazdag tájképfestészetét.

 

Barbizoni erd?

Not dated

Technique: Oil on canvas

Museum:  Private collection, Budapest, Hungary

 

Jóllehet a párizsi Salonban már 1876 óta kiállították festményeit, s?t, az 1878. évi párizsi világkiállításon bronzérmet kapott Út a fontainebleau-i erd?ben cím? képéért, Paál neve és m?vészete csak az 1902-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett életm?-kiállításával lett ismert a magyarországi nagyközönség el?tt. Ezt követ?en egyre nagyobb népszer?ségre tett szert, és számos kiállításon mutatták be m?veit: 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban, 1925-ben az Ernst Múzeumban, 1954-ben az Új Magyar Képtárban rendeztek emlékkiállítást az alkotásaiból. Paál mintegy hetven képet hagyott hátra, halála után egy évvel, 1880. április 20-án hatvanöt képét árverezték el 25 ezer frank értékben. Festményeinek jelent?s része a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.

„Paál László, mint mondani szokás, a barbizoniak elkésett utóda. Újabban helyesen állapították meg róla, hogy miért választotta a barbizoni utat, holott tehetségéb?l modernebb stílusok megértésére is telt volna. Tragikus életérzését, mely nem csupán egyéni, hanem magyar, s?t európai, nem lehetett más nyelven kifejezni. Paál László nem választhatta az impresszionizmus analitikus, gyönyörköd? és mégis objektívabb szemléletét, mikor ? nem csupán gyönyörködni akart a természetben, hanem a maga meghasonlott életérzését is ki akarta bontakoztatni. Éppen ezért Paál Lászlóval kapcsolatban az európai problémától való elmaradottságot emlegetni annyit jelent, mint nem érteni ?t. De értetlenséget jelent ez az európai kultúra általános problémáival szemben is. Az európai kultúra határai a XIX. században sem a Rajnánál, hanem az Uralnál vannak.”

 

Forrás: A magyarországi m?vészet története, Corvina, 1970 Végvári Lajos: A magyar m?vészet a XIX. század második felében c. fejezetb?l, 431-432. oldal

 

Erdei út
1876
Olaj, vászon, 65 x 46 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Tiszteletére 1923-ban alakult meg a Paál László Társaság, amelynek tagjai f?leg tájképek festésével foglalkoztak. A m?vészegyesület elnöke hosszú éveken át Vesztróczy Manó volt.

Paál m?vészete egyre nagyobb népszer?ségre tett szert a 20. század második felében is, tkp. 1984-ben néhány min?ségigényes másolatot készítettek Út a fontainebleau-i erd?ben c. képér?l Budapesten a Kossuth Nyomdában, s ez egyben külföldiek érdekl?dését is jelentette, mert ebben az id?szakban a Kossuth Nyomda els?sorban exportra termelt. Nem is lehet kétséges, hogy a tájképfestészet 20-21. századi magyarországi közkedveltségében nagy szerepet játszik még ma is Paál festészete.

F?bb m?vei

Dél, 1870, olaj, fa, 36,5×53,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Berzovai utca, 1871, olaj, vászon, 93×121 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Borús id?, 1871, olaj, vászon, 61×81 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? széle, 1872, olaj, fa, 58×85,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? széle (részlet), 1872, olaj, fa, 58×85,5 cm (teljes kép), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Juhaklok, 1872, olaj, vászon, 58,5×94,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Tehenek a fák alatt, 1872, olaj, vászon, 78×132 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? mélye, 1873, olaj, vászon, 69,5×100 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

A párizsi er?dítések környéke, 1874, olaj, vászon, 34×55,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Békák mocsara, 1875, olaj, vászon, 63×92 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

A reggel, 1875, olaj, vászon, 61,3×42,4 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Viharos táj, 1875, olaj, vászon, 73,5×106 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Békák mocsara, 1875, olaj, vászon, 63×92 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Reggel az erd?ben, 1875, olaj, vászon, 94,5×64,7 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd?ben, 1875 körül, olaj, vászon, 89×116,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

?szi hangulat – Erd?ben, 1875 körül, olaj, vászon, 81×100 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erdei út, 1876, olaj, vászon, 65×46 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Út a fontainebleau-i erd?ben, 1876, olaj, vászon, 91,5×63 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Nyárfák, 1876, olaj, vászon, 53,3×72,6 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Októberi szél, 1876, olaj, vászon, 75×109,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Fa tanulmány, 1876 körül, olaj, vászon, 92×72 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? belseje, 1877, olaj, vászon, 130×97,8 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? mélye, 1877, olaj, vászon, 100×70 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Erd? mélye, 1877, olaj, vászon, 62×51 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 

Párizsi út a fontainebleau-i erd?ben (vázlat), 1877, szén, papír, 41,8×55,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Erd? mélye
1877
Olaj, vászon, 62 x 51 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Források:

  Paál László, in: M?vészeti lexikon, III. köt., f?szerk. Zádor Anna és Genthon István. Budapest : Akadémiai, 1967. 664–665.

Bényi László, Paál László [album], 2. átdolg. kiad. Budapest : Képz?m?vészeti, 1983. ISBN 963-336-320-9

Paál László, in: Magyar nagylexikon, XIV. köt. Budapest : Magyar Nagylexikon, 2002. 397.

Küls? hivatkozások

Paál László élete és m?vei a Képz?m?vészet Magyarországon honlapon

Lengyel Géza: Paál László képei (Nyugat, 1910. 23. szám)

Paál László a Magyar Életrajzi Lexikonban

Paál László részletes életrajza a MEK honlapján

Lázár László: Egy s más Paál Lászlóról, M?vészet, 1902. 5. sz. 297–318.

Paál László: Erdei út

Paál László festményei – TerminArtors.com

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1133 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva