dudás sándor : A citerás

                   N.G. halálára

    Régi, kis ház Újszilváson.
    Ablakkeretben alkonyfény.
    Vörös bort ittunk és Gábor
    bácsi citerázott, mesélt.

    Fél éjszaka nekem játszott!
    Otthon voltunk a zenében!
    Fájt a beálló némaság –
    mert a hallókészülékem

    eleme kimerült. Irány
    haza, új elemért! S újra
    felcsendültek a szép dalok,
    játszott Gábor bácsi ujja.

    Tört test egyszer? csodája,
    emberi sors fénye-árnya!
    Térült-fordult… Harmonikán
    ívelt fel a dalok szárnya!

    Elfáradtam… tudsz malmozni?
    Malmozzunk, jó? – szeme villant.
    Bábukat rakva gyermek lett
    újra, gond-baj messze illant!

    Fiammal is így játszottunk,
    nem kegyelmezve egymásnak.
    De régen volt… No de, lássuk
    fenekét a kispohárnak!

    Citeraszó. Rózsi néni
    s Anyám együtt dalolt vele.
    (Míg élek, bocsánatkér?n,
    szomorúan néz rám szeme.)

    “Ahogy én szeretlek…” – érted
    zengését a szótlanságnak?
    Lelkes arccal bólogattam.
    (Megalázó, ha sajnálnak.)

    Fojtott a cigarettafüst,
    kiszell?ztettük a konyhát.
    Sokat kínzott a hiánya…
    katonasor, hadifogság…

    Kés?re járt. Kérleltek, hát
    elszavaltam egy-két versem.
    Siketen – verseket írni!?!
    Csodálatát érdemeltem?

    Elköszöntünk. Sötét égen
    csillagokba bújt az ének.
    Azóta a húrok mintha
    végtelenb?l zengenének.

Legutóbb szerkesztette - dudás sándor
Szerző dudás sándor 753 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.