Kavyamitra Maróti György : A Torony

– parabola –

 

Nincs szándékom ünnepet rontani: legszörny?bb emberfajta az ünneprontó. Én ezt az írást Lektor halála után írtam, mikor a Torony felett sötét egek kezdtek gyülekezni.
Nem is jelenhetett meg az írás, Cerberusok útjába álltak.
Most, hogy újra rendben a Torony, talán…
Úgy olvassátok, mint egykori fájdalmas tanúságtételt, Toronyba vetett hitet, mely Lektor halála után váratlanul megrendült.

Egyszer csak, mintha mindenki ugyanarra gondolt volna, elkezdett épülni egy Torony. Valójában nem gondolt senki semmire, pontosabban egy valakinek, Signore Architettonak az ötlete volt, aki összehívta néhány Barátját, jó Amikókat és Amikákat, megmutatta, hogy hová képzeli azt a Tornyot, elmondta, hogy milyenre tervezi, és aztán egyszerre minden Amikó és Amika már úgy érezte, hogy hisz ezt ? maga találta ki, hogy önnön lelke termékeny álmaiból bukkant el? az ötlet, és szorgosan elkezdték építeni ama Tornyot.

Az álomszép, kék Tenger partján, a hófödte Csúcsok alján találtak jó alapokat; egykori építkez?k hagyták ott, csak folytatni kellett föl-föl a magosba. Zúgó-búgó erdei feny?k daloltak dalló énekeket az Épít?knek, Amikóknak és Amikáknak.

Signore Architetto tervei szerint az Égig kellett érnie annak a Toronynak, az égig. Földt?l az Égig.

Mert azt gondolta Signore, hogy egy Toronynak magát az embert kell utánoznia, ki ugyan lábával lenn tapicskol a föld sarában, mocskos lábbal tapicskol benne, de felegyenesedett az életforma, az egyedüli felegyenesedett életforma az egész Világban. Ezért feje fönt, fönt van a szikrázó, kék égben lakó Istenek közelében.
Ilyennek kellett lennie Signore szerint annak a Toronynak is, akár ha az Ember másodlata volna.

Az építkezés jól haladt.
Azért haladt jól, mert az Amikók és Amikák egyetlen közös nyelvet beszéltek, egy addig sosem hallott, zeng? magánhangzókból, búgó és roppanó mássalhangzókból álló gyönyör?séges nyelvet.
Zene volt az a nyelv, színtiszta zene.

E közös nyelv miatt a dolgok remekül alakultak.
Az Amikók és Amikák köveket – jól faragott köveket – hordtak az építkezéshez, és csak azt mondta az Építésvezet?, hogy „Oda tedd, Barátom!”, és már értette is az a másik a Szót, és odatette kövét, ahová az éppen illett.

Olykor Signore Architetto is letett egy-egy követ, letette a maga szépen faragott, többihez jól illeszked? kövét, persze nem gyakran, mert az ? föladata az irányítás volt, hogy igaz tervei szerint épüljön az a Torony.
? igazgatta az Építésvezet?ket azon a szépen dalló, zengzetes nyelven, az Építésvezet?k meg az Amikókat és Amikákat igazították el ugyanazon a közös nyelven, és rendben épült a Torony, föl, föl a magosba.

Esténként, amikor elfáradtak az építkezésben, tábortüzet ültek körül, és folyt a bölcs beszélgetés, és olykor rég elfeledett ?si dalokat dúdoltak a t?z körül ülve.
És veresbort ittak olyankor, a t?z körül.
 És minden dal a közös nyelven dalolt.

 

Egy szörny? napon Signore Architetto szíve fölmondta a szolgálatot, holtan esett össze a Torony alján.

Sejtette már egy ideje, hogy nem fogja meglátni az utolsó emeletr?l az Istenek Trónusát fönt az Égben, de hitte, tudta, hogy az Amikók és az Amikák folytatják m?vét, és egyszer meglátják azokat a kéken ragyogó egeket.

Az építkez?k egy percig döbbenten álltak, fogalmuk nem volt, hová tegyék az épp meghozott követ, hol legyen a helye az építményben?

Aztán kevés ideig sírtak, elárvulva sírtak a szépséges, kék Tenger partján, a hófödte Csúcsok alján.

Megszólalt egy Építésvezet?. Azt akarta mondani a maga dallamos nyelvén, hogy rajta, építsük tovább Signore nagy tervét, de jaj!

Valami szörny?, zajos gurgula, vad ugatás tört el? torka mélyéb?l dallam helyett, és hiába próbálta mondani a mondandót, csak artikulátlan zajok teltek t?le, amit persze egyetlen Amikó és egyetlen Amika sem értett.

Az Építésvezet? meg az ? válaszukat nem értette, mert bíz azok csak pattogó, kemény zárhangokból, szélként sivító réshagokból álltak, ráadásul értelmes szavak sem képz?dtek azokból a csúf hangokból.

Csak egy pillanat volt az egész: futott, menekült ki merre látott, szerteszét szaladt minden jó Amikó és minden szép Amika.

A félbemaradt Torony meg immár nem úgy festett, mint ami épül, hanem hogy, mint ami omlik össze düledékesen. Mert az épül? Torony és a rombolódó Torony, ó mennyire hasonlít egymáshoz, mennyire!

A rom ott maradt a szépséges, kék Tenger partján, a hófödte Csúcsok alján. Nem n?tt az égig, még félig sem n?tt…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.