Ma még hajtó vagy,
de holnap te lehetsz a vad…
…az elveszett lábnyomokat
hiába kutatod szél forgatta utakon,
ha rád zuhan az est
szárnyatépett hollóképben,
szűkölve zihálsz minden zizzenésre.
Lélegzeted lassan megfojt,
ablakodra hajló lombok közt
csillag-parázsban olvad szét
az ezüsttestű hold.
Arctalan bukik eléd a múlt
fényhidegben anyád, apád …
csend kövek feszítik lelked.
Vonyít a sötétség,
nyirkos illatot teker a fák tövére,
vihart kiált a néma égre.
Sír a láng, körül öleli lelked,
fájdalom susog az erdő mélyén,
örvényeket kavar a tűz köré.
Benn lángból pattanó szikra,
szép a széppel hál szeretkezve,
jó a jót öleli boldoggá,
de te eltévedtél a vacogó hideg fényben.
Pedig csak csendet álmodtál,
kín-gyönyörbe torzult arcodon
hangtalan dobol az éji eső,
testetlenül zuhansz az avarba
nincs visszaút, nincs hova.
Életed szabadesés a csillagok felé,
otthonod álomtalan csupafalak
közé zárt magányos várakozás.
Költőnek vajúdott világra anyád,
de ezt senki nem mondta neked,
mosolyarca álmaidban
elvetélt emlék könnyező nyoma.
Te csak szavakat írsz egymás után,
fehér lapra gyűröd gondolataidat,
rímeket szaggatsz a lenge fényből,
betűket karcolsz éjtintával,
a próféták hegyén névtelenül,
de már elfáradtál, hangod elkopott,
arcodon megült a ködös idő,
tested kiforgatott rongydarab,
szíved ütemtelen akkordban dobog.
Tudod, rendet kéne tenned,
tán’ Istent hinned reggelente,
vagy csak újra kéne szeretned,
hogy szerethető légy’.
De a világ nem forog már tenyereden,
szemedben sem fürdik
a mezítelen holdfény,
múzsáid benned haltak élve,
holtköltők közt élő lelked
csak egy jeltelen monogram…
…s lettél hajtóból űzött
sorstalan éji vad…
Legutóbbi módosítás: 2009.05.26. @ 15:10 :: Szilágyi Hajni - Lumen
