Amikor az ember tele vággyal,
Nem tudja, benne a vágyhalál van:
El?bb-utóbb mindig rátalál majd.
Mégis tele, pedig tudja, állat,
Amelyik áltódik ezer vággyal,
S kifeslik bel?le majd az ember,
Akár bábból naiv újra-lepke.
Wenn Du I. (köszönni)
Amikor jöttél,
még nem tudtad,
te vagy.
Akárki jöhetett volna,
amikor jöttél.
A találkozástól lesz az ember azzá,
aki el?tte soha.
Te te, én én,
aztán mivelünk mi lesz,
vagy lesz-e mi,
az kérdés,
ahogy minden találkozás ott kezd?dik,
ahol már nem lehet elköszönni t?le.
Wenn Du II. (segíts)
Rosszul vélted kezed vonalát,
ha tovább nézed,
meglátod folytatásodat, itt,
e megfáradt tenyérben.
Sorsnak gúnyolják mások,
te vedd csak simításnak,
ahogy ütni szoktak,
e kéz nem arra támadt.
Mert ahogyan kin? a földb?l,
s egy id?re ember hadonász,
nézd folytatásodat, segíts
meg minket, Adonáj.
Wenn Du III. (között)
Ameddig elnézel.
Ameddig ellátsz.
Ekkora lenne a horizont.
Ennyire telik az embernek.
Attól addig, nem tovább.
Közben nem látod magad,
csupán ha észreveszed
a másikat, aki azt mondta,
ott van, ahol összejönnnek,
mert ott megszületik a között.
Egyik hív? lesz, másik barát,
harmadik szerelmes,
ki meg szül? – látó mindegyik.
Wenn Du IV. (id?)
Amire nagyon vigyázol,
magad el?l is elásod,
félrefordítod, – ne lásd -, a fejed,
nem akarod tudni,
hogy hova teszed,
mert óvni kell teljesen,
ne lássa senki,
te se nézz oda,
mert bárki les ki,
vége a csodának,
neked is.
És mégis megnézted,
tudod, hogy hol volt,
szemszögletedb?l
és szívszéled tudja:
ez lett a múltad.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.28. @ 18:45 :: Petz György
