Koosán Ildikó : Ion Minulescu L e s z …

saját fotó

Lesz…

 

 

Lesz még egy meleg május éj,

mikor újra

kertembe lépsz.

Elvadult homokfövenye

fehér cip?cskéid öleli át, várlak remegve…

Egy találkozás még, múltamból érkezett,

s a fák majd dalba kezdenek…

 

Bezárt ablakaim kinyílnak újra, s láthatod

fehér szekrénykén a vázában hagyott

elszáradt fakult margarétacsokor

zörögni fog

kísértetiesen, mintha Miserere hangja szólna!…

Lesz még egy meleg május éj.

S ha eljössz valóba

az„Olimpia” kép holt arca újra él,

lihegve üt a falióra, szobámban akkor

sz?nyegek vonaglanak némán a padlón…

Egy bolondos szellem ellebeg

mélykék pamlag,

fehér csipketerít?k felett,

szárnyai ellobbantják a gyertyalángot,

és mi,

a megszeppent függönyök megett

maradunk él? halottak, akárha sírban temetve,

és szeretkezünk felhevülten, feny?illatban veszve.

 

És azután…

Lesz még egy este, épp, mint a többi.

Eljössz akkor is,

egy októberi estén diszkrét kopogással,

ó, falevelek,

képzelet,

pillám remegése,

létünk egymással…

 

Jaj!…ez az utolsó este, mikor eljöhetsz titkon,

?szi álmodozásaim végtelen sora

versbe sz?ve,- hímzés finom batiszton-

az elválás szimbóluma…

 

Összesen ennyi…

 

És aztán

nem lesz többé semmi,

nem kél fel a nap

nem világít a hold,

nem lesznek csillagok…

S arcok, amiben létezünk,

lehet, azok

már nem is mi leszünk!…

Va fi...

Va fi-ntr-o noapte caldÃ?Æ? de mai.
Când vei intra
În parcul meu,
Nisipul aleilor de�Ÿarte,
ÎmbrÃ?Æ?Ã?£iÃ?ŸÃ?Æ?nd pantofii tÃ?Æ?i albi, va tresÃ?Æ?ri…
La revederea celei venite de departe
Copacii vor zâmbi…


Ferestrele-mi închise se vor deschide iar,
�ži-n vazele uitate pe albe etajere,
Buchetele uscate de alb mÃ?Æ?rgÃ?Æ?ritar
Vor palpita
Ca-n ascultarea unui demonic Miserere!…
Va fi-ntr-o noapte caldÃ?Æ? de mai.
Când vei veni,
“Olimpia” din cadru-i îÃ?£i va surâde iar,
Ceasornicu-n perete va respira mai rar
Ã?ži mutele covoare, pe jos, vor tresÃ?Æ?ri…
Demonul nebuniei va coborî din nou
Pe-albastrele sofale
�ži albele dantele,
Aripa lui va stinge lumina-n candelabru,
Iar noi,
Sub ocrotirea tÃ?Æ?cutelor perdele,
Postum ca Ã?Ÿi-ngropaÃ?£ii de vii, într-un cavou,
Ne vom iubi-n parfumuri de brad �Ÿi de cinabru.

Ã?ži-apoi…
Va fi într-o searÃ?Æ? poate ca Ã?Ÿi-alte seri.
Va fi
O searÃ?Æ? de octombre cu palpitÃ?Æ?ri discrete
De frunze,
De imagini,
De pleoape

Ã?ži regrete…

 

Vai!… cea din urmÃ?Æ? searÃ?Æ? când tu vei mai veni
Va fi o aiurare de toamnÃ?Æ? pe sfârÃ?Ÿite,
O aiurare-n versuri brodate pe-o batistÃ?Æ? –
Simbolul despÃ?Æ?rÃ?£irii…

Ã?ži-atâta tot…

�ži-apoi
Nu va mai fi nimica,
Nu va mai fi nici soare,
Nu va mai fi nici lunÃ?Æ?
Nici stele cÃ?Æ?zÃ?Æ?toare…
Ã?ži faÃ?£Ã?Æ? de noi singuri,
Poate,
Nu vom mai fi nici noi!…

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Koosán Ildikó

Szerző Koosán Ildikó 940 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.