Sorstársak közt 4.

8.

Telefon csörög.

    – Halló, halló!

    – Hallom. Itt Angyal Mihály f?törzs?rmester, kérem.

    – Jó estét kívánok, Ruganyos Rezs?né, Márta mama vagyok. Bejelentést szeretnék tenni.

    – Hallgatom.

    – Kéremszépen, szomszédom, a süketnéma Csordás Tibor eltünt. Már a második napja nem látom.

    – Annyira hiányzik magának? No, nézzen csak a lakása felé. Zárva az ajtó?

    – Zárva, kedveském.

    – Az ablak? A melléképületek? Az ól?

    – Azok is. Igen. Minden csukva-zárva.

    – Akkor tényleg nincs otthon. Mióta?

    – Tegnapel?tt este még láttam… Tehát egy napja, és két éjszakája. Közben a postás is kereste…

    – Egy nap, és két éjszaka! Sok. Ez id? alatt, tudja, mennyi b?ncselekmény történt? T?zalmáson meglovasítottak két gépkocsit, három rablás izén… Nos, szolgálati titkokról nem fecsegek, de biztosítom magát, ennek a süketnek utánanézek. Köszönöm.

    – Én köszönöm, biztos úr. Ugye, állampolgári kötelesség…

    – Nyugodjon meg. Utánanézek a dolognak. Ha nem járnánk sikerrel, országos körözést adunk ki, ha kell, az Interpolt is bevonjuk. Viszonthallásra!

   Angyal f?törzs letette a kagylót.

9.

   “Itthon lesz? Beenged? Van valakije? Zsuzsa nem olyan…”

   Pokolba a kishit?séggel!

   Csengetek.

   Nem hallom a cseng? hangját, az ablakon át agresszív villogás.

   Kisvártatva megjelenik a lány.

    – Szia, te vagy, Tibi?

    – Szia, a vonat túlhozott…

   A lány nevet; ismer, tudja , mit jelent ez.

    – Nem büntettek meg?

    – Szerencsém volt.

    – Nekem is. Gyere!

   Három-három puszipár cuppan két arcon.

   Asztalnál ülök.

   Tányérok, villa, kés kerülnek.

   Kenyér, felvágottak. Paprika, paradicsom.

    – A tejet kés?bb. Tudom, szereted. Kolbász, szalonna is van – tüsténkedik Zsuzsa.

    – Igazán kedves vagy! Drága most a prim?r – mutatok a paradicsomra, paprikára.

    – Ha tudom, hogy jössz… – menteget?zik.

    – Hagyd! Jó étvágyat! – legyintek, eltüntetve számban az els? falatot.

   Csendben vacsorázunk.

   Zsuzsa más – ? nagyothall. Nem ismeri a jelnyelvet. Hallókészüléket használ, szájról olvas. Figyelnem kell állandóan, megért-e. A készülék használata sok esetben csupán jelzés a világ felé: figyelj, nyitott vagyok!  

   Sokan, köztük orvosok, feltalálók, azt hiszik, segíteni lehet a halláson. Pedig nem igazán, az ember az agyával hall. Ideget pedig nem lehet pótolni. Nagyothallók közül sokan elmondták, ha nem figyelnek, a hozzájuk szólók dühöt, haragot éreznek, s ki is mutatják, ahelyett, hogy nyugodtan, érintéssel vagy más módon adnák a hallássérült tudtára készségüket. Így – lelki terror mondókájuk, ami lehet, a siketet-nagyothallót nem is érdekli. Érteni nem igazán értenek a készülékkel azok sem, akiknél több a hallásmaradvány.

   Kés?n, ha jól emlékszem, tizenhárom éves koromban kaptam hallókészüléket, kéz alatt. Tenyér nagyságú, feln?ttnek gyártott, ausztriai készülék volt. Emlékszem, a fülilleszték üvegszer?, kemény anyag, nagyobb is a nekem szükségesnél, s állandóan fájt t?le a fülkagylóm, a hanger?t?l a fejem. A készülék gyakori sípolásakor rám szóltak, és mivel sehogy sem bírtam uralkodni természetellenességén, sokszor szüneteltetnem kellett a használatát. Focizni, futni nem mertem a többiekkel, mozgásigényemben zavart a masina, végül – nem is sokára – meguntam egy életre.

   A siketek bátrabban bevallják a nemhallás tényét. A nagyothallók?

   Levélrészlet: “Kérdezel a jelnyelvr?l. Természetesen hallottam, de nem használom, mivel harmincéves korom után kezd?dött a hallásvesztésem. Még ma sincs szükségem rá, pedig évr?l évre rosszabb. A nyolcvanas években pár évig vezettem az a.-i Hallássérültek Klubját. Azért mondtam le, mert csupa siket tagom volt, akik egymás közt remekül kommunikáltak jeleléssel, én viszont semmit nem értettem bel?le. Egy hölgy tagom jól beszélt, ? volt a tolmácsom. Ma is siketek járnak a Klubba, a nagyothallók pedig elbújnak a szobájuk sarkába, és azt szuggerálják egymásnak, hogy ?k jól hallanak. Furcsa világ ez a zajos-csend világa!”

   Az asztal leszedve.

   Zsuzsa érdekl?déssel figyel. Régen látott. Mit gondolhat fel?lem? Amióta nem látott, ki tudja, hol, kikkel?

 

29látogató,1mai

Szerző dudás sándor 792 írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.

8 Komment

Hagyj üzenetet