8.
Telefon csörög.
– Halló, halló!
– Hallom. Itt Angyal Mihály f?törzs?rmester, kérem.
– Jó estét kívánok, Ruganyos Rezs?né, Márta mama vagyok. Bejelentést szeretnék tenni.
– Hallgatom.
– Kéremszépen, szomszédom, a süketnéma Csordás Tibor eltünt. Már a második napja nem látom.
– Annyira hiányzik magának? No, nézzen csak a lakása felé. Zárva az ajtó?
– Zárva, kedveském.
– Az ablak? A melléképületek? Az ól?
– Azok is. Igen. Minden csukva-zárva.
– Akkor tényleg nincs otthon. Mióta?
– Tegnapel?tt este még láttam… Tehát egy napja, és két éjszakája. Közben a postás is kereste…
– Egy nap, és két éjszaka! Sok. Ez id? alatt, tudja, mennyi b?ncselekmény történt? T?zalmáson meglovasítottak két gépkocsit, három rablás izén… Nos, szolgálati titkokról nem fecsegek, de biztosítom magát, ennek a süketnek utánanézek. Köszönöm.
– Én köszönöm, biztos úr. Ugye, állampolgári kötelesség…
– Nyugodjon meg. Utánanézek a dolognak. Ha nem járnánk sikerrel, országos körözést adunk ki, ha kell, az Interpolt is bevonjuk. Viszonthallásra!
Angyal f?törzs letette a kagylót.
9.
„Itthon lesz? Beenged? Van valakije? Zsuzsa nem olyan…”
Pokolba a kishit?séggel!
Csengetek.
Nem hallom a cseng? hangját, az ablakon át agresszív villogás.
Kisvártatva megjelenik a lány.
– Szia, te vagy, Tibi?
– Szia, a vonat túlhozott…
A lány nevet; ismer, tudja , mit jelent ez.
– Nem büntettek meg?
– Szerencsém volt.
– Nekem is. Gyere!
Három-három puszipár cuppan két arcon.
Asztalnál ülök.
Tányérok, villa, kés kerülnek.
Kenyér, felvágottak. Paprika, paradicsom.
– A tejet kés?bb. Tudom, szereted. Kolbász, szalonna is van – tüsténkedik Zsuzsa.
– Igazán kedves vagy! Drága most a prim?r – mutatok a paradicsomra, paprikára.
– Ha tudom, hogy jössz… – menteget?zik.
– Hagyd! Jó étvágyat! – legyintek, eltüntetve számban az els? falatot.
Csendben vacsorázunk.
Zsuzsa más – ? nagyothall. Nem ismeri a jelnyelvet. Hallókészüléket használ, szájról olvas. Figyelnem kell állandóan, megért-e. A készülék használata sok esetben csupán jelzés a világ felé: figyelj, nyitott vagyok!
Sokan, köztük orvosok, feltalálók, azt hiszik, segíteni lehet a halláson. Pedig nem igazán, az ember az agyával hall. Ideget pedig nem lehet pótolni. Nagyothallók közül sokan elmondták, ha nem figyelnek, a hozzájuk szólók dühöt, haragot éreznek, s ki is mutatják, ahelyett, hogy nyugodtan, érintéssel vagy más módon adnák a hallássérült tudtára készségüket. Így – lelki terror mondókájuk, ami lehet, a siketet-nagyothallót nem is érdekli. Érteni nem igazán értenek a készülékkel azok sem, akiknél több a hallásmaradvány.
Kés?n, ha jól emlékszem, tizenhárom éves koromban kaptam hallókészüléket, kéz alatt. Tenyér nagyságú, feln?ttnek gyártott, ausztriai készülék volt. Emlékszem, a fülilleszték üvegszer?, kemény anyag, nagyobb is a nekem szükségesnél, s állandóan fájt t?le a fülkagylóm, a hanger?t?l a fejem. A készülék gyakori sípolásakor rám szóltak, és mivel sehogy sem bírtam uralkodni természetellenességén, sokszor szüneteltetnem kellett a használatát. Focizni, futni nem mertem a többiekkel, mozgásigényemben zavart a masina, végül – nem is sokára – meguntam egy életre.
A siketek bátrabban bevallják a nemhallás tényét. A nagyothallók?
Levélrészlet: „Kérdezel a jelnyelvr?l. Természetesen hallottam, de nem használom, mivel harmincéves korom után kezd?dött a hallásvesztésem. Még ma sincs szükségem rá, pedig évr?l évre rosszabb. A nyolcvanas években pár évig vezettem az a.-i Hallássérültek Klubját. Azért mondtam le, mert csupa siket tagom volt, akik egymás közt remekül kommunikáltak jeleléssel, én viszont semmit nem értettem bel?le. Egy hölgy tagom jól beszélt, ? volt a tolmácsom. Ma is siketek járnak a Klubba, a nagyothallók pedig elbújnak a szobájuk sarkába, és azt szuggerálják egymásnak, hogy ?k jól hallanak. Furcsa világ ez a zajos-csend világa!”
Az asztal leszedve.
Zsuzsa érdekl?déssel figyel. Régen látott. Mit gondolhat fel?lem? Amióta nem látott, ki tudja, hol, kikkel?
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: dudás sándor
