Sorstársak közt 2.

fotó: Sztojka Zsolt: Bels? hang c. festménye

2.

 

Szalk f?utcája.

   Siet?s járókel?k közt szlalomozok. Gépkocsik, buszok, nyüzsgés. Ismer?s házak, kirakatok. Arcok, alakok. Ismeretlenek: ködalakok, élesben. Fest?i épületrész. Plakátok. Járdarepedésben f?csomó er?lködik a puszta életéért. Vaskorlátról vadgalamb rebben. Gépkocsi lassít, mögötte meggypiros Suzuki közelít, úgyhogy nem lépek le… tekintetem ide-oda villan – szemem átvette a fül szerepét is. Muszáj, itt nincs semmi a homokfalvi, olykor unalmas nyugodtságból. Míg a látványból minden fontosat, az utcai zajokból semmit nem érzékelek. Ha megállok, talpamon át érzem a gyorsuló-elhaló dübörgést. Motorrepesztés mellkast rezget.

   Gondolatban kiadóval tárgyalok. Nyomdagépek ontják új m?vemet. Író-olvasótalálkozó. Mosolygok, mosolyognak rám. Hallani vélek elgondolt szavakat. Emelkedettség. Fény, szédület.

   Fejemben nincs némaság.

   Csodálatos az élet!

   Csupán, hogy élek.

  Mélyeket lélegzem. Nehéz napok mögöttem. Szívgörcs. Ment?, kórház, ápolás. És most gyógyszeres pihenésre rendelve. Nem volt súlyos ügy, igyekszem felejteni. El?vettem újabb verseim, szponzort, kiadót keresek. Gondolatelterel?. Nem könny? manapság mecénást találni, kiadót se. Aki áldoz, kockáztat. Pláne az én témámmal! És mert minden a kommunikáción múlik, ez lévén a kapcsolatok, viszonyok alapja. Most is olvasom egyik hetilapunkban, hogy a munka még hagyján, de a legfárasztóbb a hétköznapokban az, hogy folyton reagálni kell: beszélni, mosolyogni, élénknek mutatkozni. A legnagyobb jótétemény, ha a nap végén egy kicsit magunkban lehetünk. Ugyanakkor kommunikálni muszáj, méghozzá jól. Egy-egy súlyosabb beszédhiba manapság esetleg behozhatatlan hátrányt jelent. Aki nem tudja “eladni magát”, azt az értéke alatt tartják számon.

   Döbbenetes gondolat egy hallásában teljesen korlátozottnak!

 

 

3.

 

Márta mamából árad a szó:

   – Rossz lábammal átjöttem, mert el kell mondanom, hiába kereste a postás. Negyed órát, mit mondok, majdnem felet szobrozott ott a kapu el?tt, és ha véletlenül ki nem megyek a kertbe, meg nem látom, még tán most is ott állna a derék kézbesít?. Fontos levél lehet. Talán magától a Minisztert?l, nem gondolod? De azt mondd meg, Jenkém, hol van Tibi? Tegnap este láttam, kiöltözve, ad magára, ha megy valahova…

   – Ne aggódj, Márti! ha holnap…

   – Annyi rossz történik, annyi szerencsétlenség… Félek…

   – Semmit nem tudni el?re.

   – Ugye. Még ma betelefonálok a rend?rünknek. Távoli rokonom…

   – Kés?bb, Mártikám, kés?bb!

 

 

30látogató,1mai

Szerző dudás sándor 792 írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.

10 Komment

Hagyj üzenetet