dudás sándor : Sorstársak közt 15. rész

38.

 

     „Szia, Tibi! Te és a többiek hol vannak? Én Szapári úti iskolában vagyok. 3 órás sokáig vártam kint, mert zárva van és senki nem jött. Most már haza mentem és otthon vagyok. Miért nem szóltál Sms-t? Én honnan tudja, mert senki nem szóltak nekem Sms-t. Én kerestem hallásszövetségben és nincsennek senki. Mert én szombaton nem voltam.

Most kicsit ideges vagyok. Szia, üdv. Leon. Kérem írj Sms-t.”

 

   Leon a számítógép-kezel? tanfolyam egyik legfiatalabbja.

   Ha nem volt kedvem legépelni egy hosszabb szöveget, egyszer?en floppyra másoltam Leon lassan lepötyögtetett írását és beillesztettem saját gépembe. Leon csak ámult…

   De most megbüntettem.

   Hallgatólagos egyezség volt köztünk: minden fontosabb dologról értesítjük egymást. Ám Leon, azzal, hogy szombati napon nem ment el a foglalkozásra, és nem értesített, „vétséget” követett el. A tanár szombaton jelentette be a következ? tanóra elmaradását, amelyre Leon -mit se sejtve -, elment. És nem talált senkit…

   Azzal védekeztem, hogy Leonnak – lévén helyi lakos -, csupán egy kellemes, ebéd utáni sétát jelent ez a kis affér, de mi van, ha ? nem értesít engem, mint már megtette. Három plusz három órás hiábavaló utazás, várakozás…

   Leon két szakmával rendelkezik, de munkahelyet csak akkor és annyi id?re lát, míg munkásfelvételr?l érdekl?dik.

   Err?l talán kés?bb.

 

39.

 

Két napig tartották kórházban Márta mamát.

  – Csak megfigyelésre, mondta a doktor. Fájt, nagyon fájt az orrom, de én ravaszkodtam magammal: nem a saját kibírhatatlan fájdalmaimra, a karomból kiálló infúziós csövekre, hanem a körülöttem agonizálókra figyeltem. A szomszéd ágyon vesével m?töttek egy asszonyt, negyven volt, de öregebbnek nézett ki, mint jómagam a hatvankett? évemmel. A másik ágyon huszonéves n? feküdt, arca, mindene összetörve, csupa kék-zöld folt. Nem tudta, mi történt vele, a konyhában összeesett és a kórházban tért magához. ?mellette, közvetlenül az ablaknál…

  – De veled mi történt, azt meséld – terelné másfelé a beszédet Jenke.

  Beteglátogatáson tartózkodik a barátn?jénél. Gyenge csirkelevessel, finom meggyes pitével kedveskedett.

  – Hát az úgy volt, hogy elestem itt a küszöbnél, jaj, jaj, de fáj, biztos a sz?nyegbe akadt a lábam, nem tudom. Hirtelen elvágódtam, orral estem a küszöb élébe. Elájultam vagy mi, nem emlékszem semmire. Mikor magamhoz tértem rettenetesen fájt az orrom, ömlött a sebb?l a vér, annyi er?m se volt, hogy felüljek. Bizony, ha nem jössz, aranyoskám, ott halok meg a küszöbön! Rá se néz senki az ilyen öregasszonyra. De jobb lesz nekem már ott kint, az uracskám mellett. Éreztem, meghalok.

  – Egyszer mindenki meghal.

  Jenke bölcsen vigasztalja még, de a betört ablaküveget – gyanúját -, nem meri említeni, nem akarja felizgatni lábadozó barátn?jét. Majd, ha lekerül orráról a gézköteg!

 

 

40.

 

Az imént érkeztem haza Szalkról, ahol „Együtt kerek a világ” – jelmondattal rendeztek találkozót a könyvtárak az esélyteremtésért. Siketek, Nagyothallók, Mozgás- és a Látássérültek képviselték Szövetségeiket.

  Hasznos ismeretekkel, törekvés-irányzat mibenlétével gazdagodtam, ugyanakkor hiányolom, hogy – mivel csupán vendégként, s új könyvem árusítására voltam hivatalos -, nem szólhattam hozzá egyetlen, siket közösséget érint? kérdéshez sem.

  Pedig szívesen reflektáltam volna, érzelmi tényez?kkel szolgálok például a mozikban, könyvtárakban indukciós tekercseket felszerel? technikusnak, aki értetlenségének adott hangot, miszerint a nagyothallók egyáltalán nem veszik igénybe ezt a fajta, nekik szánt szolgáltatást, holott csak szólni kellene a kezel? személyzetnek…

  Leegyszer?sített így, kívülr?l nézve a dolog.

  Szívfacsaró, hallássérültek el?tt ott állnak a könyvek ezrei…

  Err?l több cikkben, riportban nyilatkoztam. Leszögeztem: az intézményes oktatás több mint száz éves gyakorlata benyújtotta cs?dszámláját: sorstársaim szókincse korántsem tökéletes. Feln?tten már hiába a jelbeszéd, a könyvek, írni jórészük nem tud úgy, ahogyan kellene, és az eléjük rakott szövegb?l egy csomó szót nem értenek.

  A jelnyelv eltér a beszélt nyelvt?l. A szógazdag – és olykor szószátyár – irodalmi alkotásokat nem értik, unják. Ebben a felgyorsult id?ben mások, hallók sem igazán ácsingóznak Gutenberg galaxisára. Olvasok újságokat, így tudom, az utóbbi években növekszik a funkcionális és a valódi analfabéták száma. Jellemz?, hogy sokan az elolvasott szöveg felét nem értik, azaz a szavakat még kibet?zik, ám képtelenek kiemelni a történet lényegét, megérteni a fogalmakat.

   Az pedig az információs társadalom jellemz?je, hogy csak a képi világ dominál. Az információk 75 százaléka amúgy is vizuális úton érkezik az emberhez. Ha lát, nem csak néz.

   Azért iparkodhatnánk…

   Most kaptam SMS-t Leontól. Értem és tudom a hibás írásait, de mégsem állom meg mosoly nélkül. Történt: megfáztunk Szentandrássynál, az éjszakába nyúló kerti-partin.

 

  „Szia! Már kezd jobban lenni. Még fújni kell orr, mert sok váladék tisztítja, már sebes lesz orr, mert sokat fújtam. Már lement a láz, de most h?emelkedés van. Kik sokan megfáztak? Volt láz mindenkit vagy sem? Te volt láz is? Jobbulást kívánok. Tegnap el?tt és tegnap sokat

aludtam. Most elfogyott a kártyám pénz és nem tudom visszaírni Sms-t.

Szia. Üdv. Leon”

 

41.

 

Mindentudót telefoncsörgés hívja fel önmaga fontosságára.

  – Jó napot kívánok! Itt Ruganyosné Márta mama. Fontos beszédem van magával!

  Mindentudót eddig magas polcon tudott emberek keresték, tanácselnökt?l, polgármestert?l felfelé, most meglep?dve hallja Márta mama hangját.

  – Állok rendelkezésére.

  – Teljes ?szinteségre van szükségem, aranyoskám. Cserébe teljes diszkréciót ígérek.

  – Csakis.

  – Akkor mondja: mi a helyzet kedves szomszédommal, Csordás Tiborral?

  – Hol is lakik maga, asszonyom?

  – Hát a Vértelen utca 4. alatt. Az úttól kissé beljebb álló, sátortet?s épület.

  – Ja, tudom. És melyik szomszédjáról van szó?

  – A ház mögöttir?l. 6-os szám.

  – Csordás Tibor siket költ??

  – Miért így? Költ? és kész!

  – Így olvastam néhány helyen. A példa…

  – Jegyezze meg fiam, nem jó példa!

  – De ragadós! Kérdése?

  – Hogy van most? Mi történt vele pontosan?

  – Tudja azt maga, ott lakik mellette, látta: ment? vitte el.

  – Nem láttam, mert el?bb engem vitt! Úgy, hogy csak hallomásból…

  – Szívgörccsel vitték be. Állapota stabil.

  – Akkor felépül! Meddig tartják bent?

  – Azt az orvosoktól kell kérdeznie.

  – De maga jobban tudja!

  – Honnan veszi ezt az ökörséget?

  – Ezért mindentudó, nem!?

  – Nem ezért. Még az átkosban a fejesek hírszállítója voltam, akkor ragadt rám… Így vagyunk ezzel, ki virágokkal, ki állatokkal foglalkozik.

  Márta mama arca fehérebb az orrát fed? gézkötésnél.

  – Értem. Tehát nem olyan értelemben…

  – Cip?k változnak, nem a kaptafák.

  – Uram, atyám. És a szép sz?ke n?vel mi lett?

  – Sz?ke n?? Gyalog volt? Kocsival? Mondjon el róla mindent, amit tud!

  – Jaj, jaj, hogy nem gyanakodtam! Elnézést!

  – El van. Hívjon máskor is! Teljes bizalommal! Halló! Halló! Nem letette…

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 773 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.