Petz György : az olvasathoz

 

lehet még cifrázni,
antropomorfizálni
itt-létünk
(rossz) Biblia-olvasatát,
amit a természetben megláttunk,
magunk alá hajtottuk,
s úgy mondtuk – „a maga képére,
és úrnak, ahogy ? mindenek,
mi itt épp efelett…”

és amit legy?zni tudunk –
már szerethetnénk is,
ami legy?zne még,
abból istent csinálunk,
vagy hatókörébe nyomjuk,
legyen gondja vele,

de majd
eljön a mi id?nk,
és itt k? kövön nem marad,
mert saját apokalipszisünk van,
t?lünk teljes,
ahogy az irtószerek flakkonja,
ha tele.

megteremjük a halált,
amivel aztán küzdünk;
apránként, piciben,
kevesebbért vesszük,
többért adjuk,
hogy üzletünk megérje.

a francba
az emberközpontú szemlélettel,
a gy?ztes úr,
ha gyilkol – nem úr,
csak tettes,
ha birodalmi szinten is teszi,
vagy költemények ingoványán csal meg,
oly csábító, problémás, „lelkes”,
menj utána, véged máris.

maradjunk az élet-méltóságnál,
olvasatunk módosítani:
nem úrnak,
de jó gazdának kellünk,
nem örökösnek,
de akinek hiteleztek
e világi üzletben;
nekünk,
akik tudjuk:
két sejtburjánzás közül
melyik lesz gyermek,
vagy melyik a rák.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.04.22. @ 08:27 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.