Felvállalás.
Csak ennyi. Egyetlen szó.
Bennem él.
Nekimenni ezzel ott, benn,
könny? a világnak
Látlak.
Töpreng?n látlak.
Benned a sanda félszek,
félig éberen álmodott,
meg- és meg nem élt ébredések
sara, gyöngyei.
Osszuk ki együtt!
Ha lehet magunknak, hogy
maradjon kamrán télre t?zifa,
fénykép, amit majd nézegethetünk.
Valami titkos rekeszb?l el?szedett,
sokszor elküldött,
párszor célbaért, zárt ajtón kopogtató,
telekbe, semmi távolságokba fagyott üzenet,
megéltjeink ezüstnitrátba fénnyel kötött mása,
ifjúságaink varázsa, fiatal és meglett
feln?ttkorunk,
egymástól független alakított,
neked ott, nekem itt otthonunk,
ahol a tárgyak is köszönnek,
szomszédok szombatonként grillezni jönnek,
a postás már be sem csönget, csak bedobja a küldeményt.
Mindenünk megvan.
Az ajtó el?tt még ténfereg, topog hívatlanul,
kés?n visszatért szerelem.
Ne halj meg értem!
Nem kértem!
Úgysem vagy itt
se tegnap, se ma,
a holnapot sem ismerem,
csak azt tudom,
rögökkel tarkított úton, voltál kereszt,
csokor száradó virággal.
Áldást, útravalót, továbbinduláshoz
nem adtál.
Nem marasztaltál.
Felvállalni, tarisznyás,
múltat hordozó magam, nem akartad.
Csak az imámra voltál kíváncsi.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Balog Gábor -csataloo
