Vandra Attila : A század fellázad – II. (befejező) rész. – A lázadás

Az összetartásnak sokféle vetülete van….

 

 

 

Néhány nap múlva az ellen?rzésbe érkez? ?rnagy megérezte a cigarettafüstöt. Nem volt szünet.

– Ki cigarettázott?

A tettes épp ki akart állni, de valaki az övénél fogva visszahúzta. Néhány pillanatnyi szünet után vagy tízen kórusban jelentették.

– ?rnagy elvtársnak tisztelettel jelentem: én! – Az ?rnagy meglepetten fedezett fel két nemdohányzót közöttük.

A következ? pillanatban még néhányan el?léptek. Majd mindenki el?relépett. Az ?rnagy ?rjöngött.

– Ti akartátok! Szell?ztessétek ki a tüd?tökb?l a cigarettafüstöt! Két kilométer teljes fegyverzetben!

Amikor nekilódultak, egyik el?reszólt.

– Hajt a tatár?

Az élen járók kapcsoltak. Lassabbra fogták a ritmust. Mint várható volt, nem teljesítették a normát.

– Golescu és Rusu hadnagyok! A katonáitoknak nem megfelel? a fizikai felkészültsége. Naponta leszaladják a két kilométert, amíg nem tudják a normát teljesíteni!!

Eltelt vagy három hét. Egy vasárnap délután váratlanul betoppant az ?rnagy. Szabad program volt, lehetett olvasni, levelet írni, társasjátékozni, tévézni, de a klubban kellett tartózkodni. Ám egyesek kártyáztak, ami tilos volt, s olyan is akadt, aki lefeküdt aludni. Az ?rnagy kiadta a parancsot

– Két kilométer teljes fegyverzetben! Normára. Aki nem szaladja le, még szalad kett?t!

Azt már els? nap megtapasztalták, hogy az ?rnagynak éles a füle, s nem érdemes kommentálni. Ám a sportpálya felé vonulva volt alkalmuk néhány pillantást váltani. Szokatlanul lassú ritmust vettek fel az els? sorban lév?k. Az ?rnagy üvöltött:

– Gyorsabban!

Erre még lassítottak a ritmuson. Nem látványosan, hanem fokozatosan. Ne szaporítsam a szót. 20 perc 25 másodperc alatt futották le. De végig futottak, a parancsot teljesítették. Az ?rnagy arca lila volt a düht?l.

– Még két kilométert! – ordította. Ám azt már nem volt türelme végignézni.

Többé egyetlen csínynek se akadt gazdája. Ha nem volt b?nbak, szaladtak. Szinte nem volt nap, amikor nem „futtatták meg” ?ket valamiért. Futottak késésért, rendetlenségért, cigarettázásért, meg nem pucolt cip?ért, mert ketten átugrottak a kerítésen, kártyázásért, naponta akadt valami kihágás. A fegyelmezetlenség csak azért sem hagyott alább, vagy aki keres, az talál? Nehéz megállapítani. Feltehet?en mind a kett?. A végén már úgy hozzászoktak, mint a cigány lova a veréshez. Egyik vasárnap, aztán valahogy kimaradt a „napi futás.” Egyik azok közül, akiknek nem volt kimen?je, meg is jegyezte:

– Gyerekek, nem hiányzik valami? El fogunk lustulni…

– Jó hecc, ki jön még?

– Ti meg vagytok gárgyulva… – mondta az egyik, aztán röhögve a többiek után indult ? is.

Aztán eljött a lövés-gyakorlat napja. Ez hagyományosan verseny is volt a szakaszok között. A zászlóalj minden szakasza teljesítette a kit?n? min?sítésre a feltételeket, egy kivétellel. A Ionescu törzs?rmester szakasza csak elégséges min?sítést kapott.

– Te Ionescu, még a teristák[1] is leiskoláztak! – Ennél megalázóbbat nem is mondhatott volna a törzs?rmesternek. Mindig is utálta a parancsnoksága alá nem tartozó teristákat, mert ? nem jutott be a katonai akadémiára, így csak altiszt lehetett. Önként vállalta, hogy az egész zászlóaljat ? kíséri a 18 km-re lev? kaszárnyába.

Az egykori maratoni futó törzs?rmester ki is adta a parancsot a zászlóaljnak, hogy:

– Futólépés, el?re indulj!

A teristák rövid futás után er?ltetett menetre váltottak. Kezdtek lemaradni. A törzs?rmester bevárta ?ket.

– Futólépés, el?re indulj! Nem hallottátok? – üvöltötte magából kikelve. A század folytatta a menetet addigi ritmusában, ügyet se vetettek rá. – Mi ez, parancsmegtagadás? Aki nem teljesíti a parancsot, az hadbíróság elé kerül! – Végül rájött, hogy hiába ordítozik. Otthagyta ?ket. El?re futott, hogy beérje a másik két szakaszt.

Húsz perccel a többiek után érkeztek meg. Golescu hadnagy már várta ?ket.

– Jelentést kérek! – mondta komor arccal.

– Hadnagy elvtársnak tisztelettel jelentem, Ionescu törzs?rmester elvtárs bosszút akart állni rajtunk, hogy az ? szakasza leszerepelt a lövésgyakorlaton, s arra akart kényszeríteni, hogy 18 km-t szaladjunk a fegyverrel a vállunkon. Mi er?ltetett menetben jöttünk az egységbe. Két óra 15 perc alatt tettük meg a 18 kilométert.

– Itt maradtok!

– Hadnagy elvtárs jelenthetek?

– Igen.

– Engedélyt kérünk, hogy a WC-re mehessünk.

– Felváltva, maximum négyes csoportokban. A többi itt marad az udvaron. Azzal elt?nt az egységparancsnok irodájának irányában.

A terista századon dermedt csend uralkodott. Sejtették, hogy mi folyik most az ?rnagy irodájában. Egyik se szólt egy szót sem, szavak nélkül is értették egymást. Végül egyik megszólalt reményked? hangon.

– Az ?rnagy nem fogja jelenteni…

– Miért?

– Mert akkor vége a karrierjének. Te el?léptetnéd valaha azt a tisztet, akinek az egységében egyszerre egy teljes század megtagadja a parancs teljesítését? – Hangjából inkább az önáltatás, mint a meggy?z?dés érz?dött ki. Senki sem válaszolt neki.

Az egyik WC-r?l visszatér? törte meg megint a csendet.

– Fiúk, GolicÃ?Æ?[2] kiállt értünk. Hallottam, amint az ?rnagy fegyelmezetlen képzetlen csürhének nevezett. Erre a hadnagy azt mondta az ?rnagynak, hogy ha valóban szükség lenne rá, bármelyik normát tudnák teljesíteni. Erre az ?rnagy felemlegette, az esetet, amikor 20 perc 25másodperc alatt futottuk le a két kilométert. Erre a hadnagy megismételte, hogy le tudják, csak ne ?zzenek csúfot bel?lük. Erre az ?rnagy azt mondta, elég éles hangon, hogy holnap öt kilométert fut mindenki, teljes fegyverzetben, a szakaszvezet?kkel együtt, s ha nem e teljesítik a normát, akkor…

– Akkor?

– Azt már nem hallottam, mert becsukták az ajtót.

– A francba! De lefutjuk ugye fiúk?

– Sohase futottunk még öt kilométert teljes fegyverzetben… Gázmaszk, hátizsák, gépfegyver… 35 perc alatt, ebben a bazi kánikulában.

Az egyik altiszt jött, s kiadta a parancsot.

– Irány az ebédl?. Utána fegyverpucolás!

Másnap reggel felsorakozott a zászlóalj. Percenként indultak a szakaszok a tisztek vezetésével, el?bb a „rendes” század, majd a teristák.

Egy kilométer után a második terista szakasz beérte az els?t.

– Álljatok be mögénk, s tartsátok a ritmust… szólt át Radu, aki hosszútávfutó volt.

      – Nem lesz ez túl gyors? – kérdezte Rusu hadnagy.

      – Mi bírni fogjuk. Van edzésünk! – vigyorgott vissza Laci. Ha a hadnagy úr nem bírja, álljon be közénk… Hamarosan elhagyták a „rendes” század második szakaszát is. Amikor már szinte beérték az els? szakaszt is, Ionescu törzs?rmester kiadta a parancsot:

– Gyorsítani! Ne hagyjátok, hogy elhagyjanak!

Radu tartotta a ritmust. Id?nként hátra-hátranézett, hogy ellen?rizze, a többiek bírják-e. Végül négy kilométer után átvették a vezetést. Ionescu törzs?rmester szakasza egyre jobban lemaradt, végül a Stanciu ?rmester szakasza is elhagyta ?ket. Kifáradtak.

Amint a célba értek, Golescu hadnagy „Szakasz állj!”-t parancsolt. Oda ment az ?rnagyhoz, s jelentette:

– ?rnagy elvtársnak jelentem a TR század második szakasza 27 perc 15 másodperc alatt célba ért! Rusu hadnagy követte példáját.

– ?rnagy elvtársnak jelentem a TR század els? szakasza 28 perc 25 másodperc alatt célba ért!

Jelentés után a két hadnagy megfordult. Radu kiadta a parancsot:

– Szakasz jobbra tisztelegve díszlépéssel el?re indulj!

– Meg?rültél? – sziszegte az Mircea, de elindultak. A hátuk mögül elhangzott az Eugen hangja is. Megismételte a parancsot.

A két hadnagy megállt, fogadták a tisztelgést. Néhány másodperc után Golescu odaszólt Radunak:

– Vezényelhetsz megálljt, és oszoljt pihen?re! – Rusu hadnagy követte példáját.

Lerogytak egy fa tövébe, az árnyékba. Mircea odament Raduhoz:

– Basszus, azt hittem beléd döföm a bajonétomat! De minden pénzt megért látni az ?rnagynak a savanyú képét! Az, amikor húsz perc alatt „futottuk le” a két kilométert az piti hecc volt ehhez képest! Hogy még díszlépésre is képesek vagyunk öt kilométer után!

– Ionescu törzs?rmester jelentem, hogy az els? szakasz 31 per 50 másodperc alatt, három perc tíz másodperccel a norma alatt lefutotta az öt kilométert.

– Te Ionescu, ne bölcsködj azzal a sánta három perccel, mert már megint te vagy az utolsó! Még arra se tudod megtanítani a katonáidat, amihez elvileg értened kellene! Még annyit se tudsz, hogy a ritmus megszakítása fel?rli a futó er?it? Nem csodálom, hogy a teristák nem fogadnak neked szót! Golescu és Rusu hadnagyok! – fordult a teristák parancsnokaihoz. Még gyakoroltassátok a díszlépést. Nem egészen szabályos… Naná, tudta ?, hogy nem neki szólt! S feltehet?en azt senkinek se dicsekedte el, hogy egy héttel azel?tt ? sem tudta rávenni ?ket, hogy két kilométert húsz percnél hamarább fussanak le. De többet nem jött se ellen?rizni se baszogatni a teristákat.

 

 

 

[1] A CeauÃ?Ÿescu-korszakban azok a fiúk, akik érettségi után bejutottak az egyetemre, az egyetem megkezdése el?tt kilenc hónapot katonáskodtak. Egyetemi diplomájuk megszerzése után tartalékos tiszti rangot kaptak. Közvettlen feletteseik kizárólag tisztek voltak. ?ket nevezték “teristáknak” (a szó a román “militar cu termen redus” röviden “militar TR” – rövidített id?szakot végz? katona – kifejezésb?l származik) A többiek a “rendes” sorkatonák 16 hónapot katonáskodtak. Általában a “teristáknak” jobb soruk is volt valamivel, de volt kívétel is, mint ahogyan a történetünk is mutatja.

[2] Golescu hadnagy, becézve

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Vandra Attila 697 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.