Juhász M. Lajos : K?hordó

“…és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.” 1 Móz 11, 6 

 

a Nap: t?z 

a Homok: láng

a K? álmodik csupán 

 

hordtuk a köveket éveken át 

a mint kiáltotta pusztába szó 

a m?helyekb?l hordtuk 

– id?tlen id? 

a hegyb?l szivárvány alól 

ahol izzadt sok k?faragó 

fiatal testünk gyönyör? 

sebeib?l épült a torony 

éreztük éltük szerettük 

hit nyoszolyánk 

takarónk fohász 

sebben vágyban vérben kínban 

született hieroglif álom: 

csodálatosan szép volt 

csodálatosan tervszer?. 

büszkén hordtuk a köveket éveken át 

 

vályogházaink szívében 

égett a t?z 

gyermekeink születtek 

tudtuk, bel?lük k?hordó lesz 

boldogon hordják majd 

a köveket 

a csodálatos, gyönyör? 

torony lassú növekedéséhez 

élt a torony. 

izzadt testünk forró 

kövei éltették égett szemünkben 

szervetlen szerelem 

sebeink fájtak sebeink gyógyultak 

és egyre n?tt-n?tt a torony. 

 

az alsóbb emeleteken a k?faragók 

– papok parancsai szerint 

kis kalapácsaikkal parány vés?ikkel 

apró gyöngyökkel homlokukon 

– szívükben múlt jelen jöv? 

már képeket véstek 

a fal díszitésére: 

csodás jeleneteket 

 

énekelt a k? 

életre kelt a k? 

és mi 

fáradhatatlanul hordtuk a köveket 

 

nap napra hét hétre 

hó hóra év évre 

 

az esti imák egyre közelebb értek az éghez 

a forró fohászok egyre magasabbra szálltak 

a közös himnuszok egyre hangosabban szóltak 

és az isten az isten 

egyre inkább a toronyba költözött. 

 

fiaink közben férfivá értek 

gyönyör? széles vállaikon hordták a köveket 

az apák gyönyörködtek és megköszönték 

az úrnak az ? ajándékát 

leányaink közben asszonnyá értek 

fényes húsukból boldogon sarjadt a holnap 

az anyák gyönyörködtek és megkövették 

az urat az ? b?neikért 

 

k? k?re fal falra 

emelet emeletre 

egyre magasabbra 

 

a gyönyör? torony n?tt és egyre n?tt 

köveink szépségesen kapaszkodtak 

– mint magányos testünk reménytelen – 

egymásba 

a lépcs?k súlyosan lépdeltek 

– mint napunk éjünk esélytelen – 

egymásra 

 

a halálba 

 

beszéltek a falak magoson zúgott a szél 

 

hegyeink fogytán fogytak 

a gyönyör? torony 

zabálta a követ 

folyamaink egyre sekélyebbek lettek 

erdeinket kivágtuk 

temettünk temettünk 

házaink szíve kih?lt 

magányos lihegésünk forró párája 

semmivé vált az égben 

nem imádkoztunk: lélegeztünk 

ki be ki be ki be… 

vetésre és aratásra már senki sem gondolt 

nem álmodtunk nem ébredtünk 

szavak üszkösödtek 

lelkek gennyesedtek 

hálni járt a lélek 

és a gyönyör? torony 

n?tt egyre n?tt 

oldalát beborították végre 

az isten dicséretére 

már 

szépséges k?folyondárok kígyók és oroszlánok 

és tündökl? egek és földek és tornyok és égre 

emelt kezek 

képek képek képek: az úr 

csodáinak jelenetei 

 

és én 

fáradhatatlanul hordtam a köveket 

 

az ég egyre közelebb ég – 

csak a csend követ engem – 

lassan nem imádkozom már – 

fájdalom társam csupán – 

imám lelketlen mámor – 

fohászaim ajkamra száradt nyál – 

himnuszom szavai k?vé válnak – 

éltetik a tornyot 

betemetnek 

egyedül vagyok 

szemem ég 

puszta akarás testem

 

és hordom a követ

 

üres ég 

a torony él 

csupasz kardként az égbe döf

pengeként hasít belém

megsebez

ez az 

utolsó ima 

k? k? k? 

 

magasán 

a torony áll 

gyönyör? torony

de ki akarta

ezt az átkozott 

tornyot

ki alkotta az eget

ezt az 

eget

k? k? k? k? k? k? k? 

hiszen itt semmi  senki

 

a nap t?z a homok láng a k? álmodik csupán 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Juhász M. Lajos
Szerző Juhász M. Lajos 100 Írás
http://radiobauhauz.blogter.hu/ lézengő ritter (1959-es évjárat)