Elmúlt nyolc. A férfiak körülállták a kocsma kövezetén fekv? alakot, és nézték, ahogy az lassan feltápászkodik, és megkapaszkodik a pultban. Feje imbolygó mozgásán látszott, hogy nincs teljesen magánál, talán azt sem tudja, hol van. Ösztönösen állt fel, anélkül, hogy felfogta volna, mit csinál. Egyszer?en fázott, vagy csak az ütés erejét?l, amit pontosan az állcsúcsára kapott, érezte úgy, hogy tenni kell valamit, nem maradhat az id?k végezetéig a jéghideg kövön. A kocsmáros épp zárni készült, és már a red?nyt eresztette le a bejárati ajtónál, amikor a két vendég összeszólalkozott.
– Nem úgy van az, fater – mondta a fiatalabb, ballonkabátos a másik id?sebb, elhanyagolt külsej? férfinak. – Ha egyszer meghívott, fizesse ki a boromat!
– Úgy van! – Helyeselt a sarokban a törpe, aki tényleg kis növés? volt, és szellemi kvalitásai sem voltak a méreténél nagyobbak. – Fizess, és hozzál nekem is még egy fröccsöt! – mondta vékony, vinnyogó hangján, majd lassan lecsúszott a székr?l, és nyomban elaludt.
A helyiség nem volt nagy. Az asztalokat a fal mellet helyezték el, így a középen megmaradt, üres hely kihasználatlannak látszott. A tömény cigarettafüst betöltötte a termet, fülledté, áthatóan b?zössé téve az amúgy sem friss leveg?t. A mennyezetr?l egy nagy ventilátorlapát lógott lefelé, de úgy nézett ki, mintha soha nem lett volna bekapcsolva. Az imitt-amott kikandikáló fém alkatrészeket belepte a rozsda. Az asztaloknál élénk beszélgetés folyt, az egyik, nagyobb asztalnál, négyen kártyáztak, hangosan, az asztalhoz verve a lapokat. A pultnál egy középkorú n? ült, keresztbe tett lábakkal, mintha semmi dolga nem lenne, bámulta a kártyázókat. Kissé el?red?lt fels?testtel, a könyökére támaszkodva figyelt, mintha érdekelné az, amit lát, de valójában nem érdekelte semmi. Öltözete nem volt túlságosan felt?n?, de a mély dekoltázs figyelemreméltó volt, Azonnal megakadt rajta a helyiségbe újonnan érkez?k szeme. A sarokban, egy régi zenegépb?l, andalító zene szólt.
Az egész jelenet, egy pillanat alatt játszódott le. Az elhanyagolt külsej? a pénztárhoz indult, hogy fizessen. A fiatal ballonkabátos még akkor hozzácsapódott, amikor az öreg belépett a helyiségbe. Beszélgettek mindenfélér?l, id?járásról, n?kr?l, a sportról, ahogy a férfiaknál szokás. A fiatal úgy cs?rte, csavarta, hogy végül is az öreg megígérte neki, hogy kifizeti az italát, csak hagyja ?t békén. Az öreg magányra vágyott, és felejteni akart. Öt éve már, hogy az asszony lelépett otthonról, és otthagyta ?t a fiával. A fia ivott, nem dolgozott, az ég tudja mib?l élt. Soha nem tudta szóra bírni, hol jár, mit csinál. Amikor eljött a hó vége, nem tudta kifizetni a számlákat, a nyugdíjból nem tellett. A fia, id?nként még el is vitt a pénzb?l, így gyakran voltak napok, amikor nem evett egy falatot se. Megpróbált munkát találni, de nem tudott, öregen, már a kutyának sem kellett, a nehéz fizikai munkát, meg már nem bírta.
Tegnap a fia nem jött haza, helyette két, jól öltözött úr jelent meg, akik közölték, hogy a fia meghalt – túladagolás -, mondták, de nem értette, mir?l beszélnek. Egy régi, már lakatlan bérház földszintjén találtak rá, másodmagával. A társa, akivel együtt utaztak, még élt. Másnap, a kórházban, meghalt ? is. Azóta járja a kocsmákat, és most ide tért be. Ma korán zárnak, így tovább kell mennie, keresni egy másik helyet, ahol megmelegedhet, mert otthon, már a f?tést is kikapcsolták.
A pénztárnál belenyúlt a zsebébe, de nem találta a pénztárcáját. Nem volt benne sok pénz, amit a nyugdíjból a fia meghagyott, nem volt elég az élethez, de elég volt még néhány fröccsre. Átkutatta az összes zsebét, de a pénztárca nem került el?. Gyanította, hogy a fiatal, ballonkabátos férfi nem véletlenül szeg?dött mellé. A pénztárosn? kérd?n nézett rá. A pultot támasztó n? lassan felállt, és elindult a férfi felé.
– Hagyd, majd én kifizetem – mondta nyugodt hangon, és letett egy ezrest a pultra. A fiatal ballonkabátos hirtelen ott termett, a férfi elé állt, és megfogta a karját.
– Egy frászt fizeted! – ordította -, ennek a mocskos stricinek egy fillért sem. Ha megígérte, fizesse ki a számlát ? maga. Az id?sebb férfi ökölbe szorított kézzel várt, de nem mozdult. Elmosolyodott: – ennél rosszabb már nem lehet – mondta csendesen. Ekkor érte az ütés, pontosan az állán. A mikor feltápászkodott, és elindult az ajtó felé, a körötte állók elhúzódtak, utat engedtek neki. A kocsmáros is félreállt az útból és kicsit feltolta a félig már leeresztett red?nyt. Az öreg kilépett az ajtón, és elindult a semmibe. A mosoly még mindig ott volt az arcán, talán, még kuncogott is magában.
Az egyik vendég, aki idáig az asztalnál ült, és csak szótlanul bámulta az eseményeket, most megszólalt.
– Tudjátok ki volt ez? A Karsai. Gyakran megnéztük ?t, amikor edzésre jártunk. Húsz évvel ezel?tt országos bajnokságot nyert ökölvívásban, nehézsúlyban.
Úgy hívtuk ?t, a bajnok.
(Budapest, 2008. május)
Legutóbbi módosítás: 2008.12.15. @ 10:40 :: Horváth János
