Vért izzad az alkonyi ég,
cseresznye illatú csókot lehel homlokomra,
hajamba bújik, majd tova fut a szél,
nyárfák ölelésében keres vigaszt,
megpihenni vágyik, ringatózni még.
Szűnjön meg idő és tér
a végtelen útján egy sóhajra csupán,
láthatatlanná olvadva szülessek meg újra,
nyárfák ölelésébe bújva
cseresznye illatú csókot lopnék,
mint a májusi szél.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.29. @ 17:50 :: Fecske Panna
