Furuglyás René : Kőről kőre

 

Lépek kőről kőre,

fáradt vagyok tőle,

hisz’ órák óta járván

a macskaköves járdán,

fájhat a lábam…

Talán meg is fáztam…

oly” hideg szél jár.

Homlokom a láz

forró acéllá leheli,

ahogy kezem érinti,

érzi a meleget,

a perzselő tüzet…

Már hallucinálok…

Mozdul a kő a talpam alatt,

alig látom az utat,

egy padot kell keresnem.

Kitapintom a sötétben,

fogom csiszolt fáját,

hideg vas keretét érzem,

megrúgom a lábát.

na, ez biztos az lesz.

Leülök…

Te láz szédítesz!

Pihennem kell…

 

De csak szerével…

 

Míg kifújom magamból az út porát,

érzem a környezet hangulatát,

ellazulok a karfára támaszkodva,

felnézek a ragyogó csillagokra…

Egész este csak az utcákat jártam,

E csodát eddig még nem is láttam…

Most, hogy körülnézek, igazán szép,

Bár néha idillem jeges szél tépi szét…

Nincs már messze a cél még egy sarok,

Mindjárt…mindjárt tovább indulok.

Lázam törölte memóriám s tudatom…

Lassan felkel a Nap, s elhozza holnapom,

Össze kell szednem minden erőmet.

Hazajutok, s leírom az éji pihenőmet.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.10.07. @ 13:15 :: Furuglyás René
Szerző Furuglyás René 196 Írás
"Légy büszke, hogy tiéd minden szavad, s ha tudod ki vagy, érezd is annak magad!" ( Tiéd a szó )