dr Kocsi Katalin : 2008. 09. 01.

 

 

Ha tehetném beléd omolnék,
de félek t?lem, t?led,
hogy nem uralkodnék lelkemen,
hogy nem lehetnék ismét földszagú lény.
Így csak elviekben lehetek társ,
az elvek már nem földi lények,
csupán alkotott keretek a váz húrján,
bennem, hogy éljem, túléljem
kiéhezett szeretetem
a gondolataim legalján,
s talán a tisztaság égboltján – érted,
remélem megérted.
A szemed látom még magamon,
ahogy rajtam felejted s

én oly puhává alakulok,
mintha víz simulna b?rön el.
Ne nézz így rám, mert belehalok
és elcsitulok t?le örökre.
Csak a szem tud igazán velem maradni,
az érintés néha tud hazudni,
ha másnak szól és nem nekem
kedvesem.

 

 

Legutóbb szerkesztette > dr Kocsi Katalin
Szerző dr Kocsi Katalin 82 Írás
1969-ben születtem. Nő. Ezen társadalmilag és biológiailag determinált meghatározás mögött férfi-aggyal, ember-szívvel élő nő vagyok. Két végén égetem a gyertyát. Szeretek csak úgy "van-ni". Kicsit bolondos, kicsit őrült, kicsit én magam és önmagam.