Látod?
Most neked is fájnak azok az egyszer? dolgok,
amiket gyermeteg játéknak tekintettél.
Mélán és komoran ülsz az ágyon.
Az ágyon, ami néma, titkos szerelmünk tanúja.
Titkos, s mégis… büszkén mutatkozom veled az irigy
és gyarló emberek el?tt.
Hallod magad?
Beszélni szeretnél hozzám, de hangod elcsuklik,
és nem mered kimondani a szavakat.
Félsz, hogy elárulod gyengeséged.
Könyörg? pillantásod, szemedben a fényeket még
csodálatosabbá teszi.
Néha szeretném megérinteni azokat
a fényeket a szemedben…
Talán egyszer sikerül,
s akkor megértem elméd furcsa,
összekuszálódott gondolatait.
Átöleltelek.
Érezted?
Még így fájdalmunk forrongó mocsarában is megfeszült a testem. És a tiéd remegett.
Kívántál és kívántalak.
Óh, csak ne vérezne annyira a lelkünk!
Minden könnyebb, lenne…
Látod?
Már könnyezel és minden mozdulatomtól egyre jobban hullnak arcodra a fájdalmad jelképei.
Megsajnáltalak egy kicsit…
Mem inkább "szeretlek".
Hallod, amit mondok?
Ne sírj!
Még nem jött el az id?, hogy útjaink elváljanak,
de lehet, hogy nem is fog soha bekövetkezni.
Még nem tudunk,
nem tanultunk meg egymás nélkül létezni.
Az érzés er?sebb és hatalmasabb minden földi hatalomnál.
és intelligensebb, minden emberi tudásnál.
Érted?
Meghalunk,
ha megrendül szerelmünk és elsorvadunk,
ha nem szeretkezünk.
De most bódult mámorban hajtom fejemet a válladra,
Te reszket? kezed arcomra teszed,
és a leveg? láthatatlan lényei sírnak körülöttünk.
Szótlanul figyelem nyakadon a megszáradt könnycseppjeid szabályos ívét…
Vagy, csak a szemem csalt meg!?
Igen!..
Nincs is könnycsepp,
hisz fájdalmad jelképe patakként folyt le arcodról egészen a melledig.
Látod?
Nevetek, mert ez most elmúlott és ezek a kínzó érzések vissza süllyedtek lelkünk legmélyére.
De nincs vége…
Nem tudod levetni magadról földi léted els?, súlyos hibáját.
és hibád következményeként az önvádat.
És én?
Én nem tudom
ki?zni hibád miatt ért keserves fájdalmam!
Legutóbbi módosítás: 2008.06.28. @ 06:48 :: Végh Szimonetta
